Mondjuk nem ártana valami ideológiát is gyártani. Az már biztos, hogy
ideológiámnak mindenképpen része lesz a nők és a direct marketingesek
igazságtalan elnyomása.

Írt nekem a szövetségi nyomozóiroda, és egy nappal később a központi
hírszerző ügynökség is. Azt írták (mindketten, az ingyenes címemre),
hogy már harminc illegális oldalon fedezték fel az IP-címemet, és
legyek kedves kitölteni a mellékelt kérdőívet. Sajnos az az ostoba
automatikus vírusvédelem nem engedte megnyitni a mellékletet, úgyhogy
most a Norton Systemworksnek köszönhetjük majd, ha kis hazánkat
lerohanja az amerikai hadsereg.

Tök izgi. Lehet, hogy pár nap múlva már a hegyekben fogok bujkálni,
talpig álszakállban hirdetve az igét. Be kéne vásárolni norbikajából.

Valaki bepakolta a vécépapírt a görény vécéjébe. Tele lesz a lakás imaginárius kakival. Én ugyan fel nem takarítom.

Az azért végtelenül kínos, hogy a rendszergazdát kell felhívnom azügyben, hogy hogyan készül a rántás a borsófőzelékbe.

Tegnap hazamentem a szülői házba, gondolván, hogy ha már úgyis
kitagadtak, akkor elhozom a fontosabb dolgaim. Útközben beugrottam az
IKEÁba, mert az útközben volt, és egyébként is kellett ágyneműhuzat
(fogyóeszköz nálam), meg tükör (hogy végre megtudjam, hogyan nézek ki),
és ha már úgyis ott voltam, vettem plüsspatkányt magamnak, meg
plüssbárányt az unokahúgomnak, hogy legyen mit számolnia, ha nem tud
elaludni (csak egyet, mert így öt hónaposan nem hiszem, hogy nagyobb
számokat is ismer), meg dobozokat, meg számtalan egyéb kacatot, szokás
szerint. Többek között svéd sütiket, hátha így beenged a családom. A
málnásat persze megettem útközben.

Mikor megérkeztem, kiderült, hogy a kitagadtatásom átmeneileg szünetel,
a svéd sütiktől függetlenül, merthogy új játékuk van, a víztisztító
berendezés. Mondtam is apámnak, hogy akkor elektrolizáljunk, úgyhogy
elektrolizáltunk: a sima csapvízben kicsapódik valami kátrányszerű
dolog (gondolom, az elégett fehérjék), az üveges ásványvízben is (bár
kevesebb), a víztisztítósban viszont semmi. Meg a teán is látszik a
különbség, a csapvizes átlátszatlan, kicsit habos, és olyan sötétbarna
izék maradnak a pohár falán, a víztisztítós viszont tök átlátszó. Most
asszem, egy ideig nem iszom teát. A Cica is hazarohant, amikor
megérkeztem, de egy egér lógott ki a szájából, úgyhogy kénytelen voltam
kitenni, viszont meghallgattam az új sztorikat, állítólag ha
szembesétál egy kutyával, akkor jó eséllyel a kutya tér ki az ő útjából
(mondjuk a mi kutyánk egy gyík útjából is kitérne, reménytelen). Na és
aztán elkezdtem összepakolni a fontos dolgokat, és közvetlenül egymás
után két csalódás is ért: egyrészt a polcaimon meg sem látszott, hogy
levettem pár könyvet, másrészt viszont két lépést nem voltam képes
cipelni azt a pár könyvet, úgyhogy kénytelen voltam telefonos
segítséget hívni, ami némi konfliktust okozott a rendszergazda és az
énközöttem, mivel a kettőnk viszonyának harmóniája és
kiegyensúlyozottsága azon alapul, hogy én szoktam rá várni, és nem ő
rám. Én ugyanis gyárilag nem vagyok képes másfél percnél hosszabb ideig
duzzogni. Ő tegnap bebizonyította, hogy képes, mindenesetre nem hagyott
ott, és csak egy kicsit ütött meg, és utána beszélhettünk a húgyúti
fertőzésemről meg a titkárnőről, aki általában hallgat, néha engedélyt
kér tőlem kimenni pisilni, és a modorából ítélve valószínűleg
általánosságban is isteni méltóságként tisztel, de ha engem nem is,
akkor a Márkót, mert a Márkó bevetette vele szemben ezt a VNC-s
varázslatot, és a titkárnő csak leste értetlenül, hogy ugrál a kurzor a
képernyőjén magától, és aztán egyszer csak lett netje de még mailcíme
is, és akkor valami hihetetlen áhítattal a hangjában kérdezte meg, hogy
ezt tényleg a Márkó csinálta-e. A rendszergazda mindenesetre a lelkemre
kötötte, hogy világosítsam fel a lányt, hogy a Márkó csupán az ő
gyengébb, fejletlenebb változata, mondhatni, ő a rendszergazda light. Ezt mindenképp meg fogom tenni.

Aztán ma felhívott anyám, hogy akkor ugye meggondoltam magam, én meg
mondtam, hogy nem, úgyhogy helyreállt a rend. A szobám szilvaillatú, és
most megyek borsófőzeléket gyártani.

Amúgy meg ülök itt, a tegnap estére gondolok és vigyorgok. Talán revideálnom kéne a véleményemet a fidesz-szavazókról.

Megmutattam reggel sebesen a titkárnőnknek, hogy hogy kell postázni,
jön az előbb a Zandi ide felháborodva, hogy ha hülyének tartom őt,
akkor mondjam meg neki. Nem mondtam meg, mert tudom, hogy a legrosszabb
bizonyosságnál is rosszabb a bizonytalanság, ugyanezen okból nem is
tagadtam, csak megkérdeztem, hogy mi történt már megint. Hát az
történt, hogy én kétségbe vontam az ő kompetenciáját borítékolás terén,
és francia borítékokat adtam a titkárnőnek, nem A6-osat. Mondtam neki,
hogy nekem aztán teljesen mindegy. Neki viszont nem, úgyhogy most kint
sír a konyhában, és mindenkinek elmeséli, milyen végtelenül kegyetlen
és arrogáns vagyok. Nem mondom, hogy rossz érzés.

Szerintem én végtelenül toleráns és előítéletmentes vagyok asztrológiai
szempontból, például bikákkal meg bakokkal is simán szóba állok,
ahelyett, hogy kapásból leköpdösném őket, sőt, ha valakinek a rákban
van a merkúrja, akkor is azt mondom, legyen, nem az én bajom. Viszont
azért vannak az életbenmaradás érdekében betartandó ökölszabályok, nem
ugrunk a vonat elé, poénból sem iszunk lúgkősavat, és a negyedik-ötödik
kudarcba fulladt kísérlet után nem kezdünk olyanokkal, akiknek skorpió
az aszcendensük. Aztán most tessék. Bár nem mondta előre.

Mondjuk azt se gondoltam volna soha, hogy egyszer valaki olyan ágyában
találom magam, aki fidesz-szavazó, de végül is, ha merő anyagi érdekből
adja el a voksát és nem meggyőződésből, az valahol mentő körülmény.

Írt nekem a rendszergazda, hogy mit gondolok, vajon miért tette az
elemeket pont az én kajámra. Először nem tudtam, miről beszél, arra
gyanakodtam, hogy beütötte a fejét, és most ilyen művészizé lett, aki
allegóriákban meg haikukban fejezi ki magát, aztán beugrott, hogy
amikor reggel felcsoszogtam hozzá a rakottkrumplimért (nem csapkodva az
ajtókat egyáltalán), akkor tényleg félrelöktem valahova pár elemet
anélkül, hogy igazán tudatosult volna bennem a dolog. Ezzel együtt még
mindig nem tudtam a választ a kérdésre, úgyhogy felhívtam, hogy na
miért (egyébként is biztos vagyok benne, hogy csak a csicsergő hangomat
akarta hallani). Azt mondta, azért, mert hát én tudok gondoskodni a
használt elemekről. Erre én tagadásba menekültem, ő viszont tovább
győzködött, hogy de igen, hiszen látta a dobozt a lépcső tetején, amire
az van írva, hogy ide dobd a használt elemeket.
És akkor elmeséltem neki a doboz történetét, ami úgy kezdődött, hogy
folyamatosan jöttek hozzám a kollégák a kérdéssel, hogy hova dobják az
elemeiket, én nagy okosan mondtam nekik, hogy keressenek fel általános
iskolákat, ők erre azt felelték, hogy de hát az messze van, és
egyébként is tele gyerekekkel meg minden, és úgy folytatódott, hogy
rést találva a pajzsomon tovább csesztettek ezzel az elemdologgal, és
úgy végződött, hogy kiraktam egy több tízév alatt sem betelős méretű
dobozt a lépcső tetejére azzal, hogy ide dobd az elemeket.
A rendszergazda a sztorira azzal reagált, hogy mint külsős kollégának,
neki is joga van a cég szolgáltatásaihoz, mint például az elemdoboz
használatának joga. Mondtam neki, hogy de hát az egy ál-elemdoboz. Erre
azt mondta, hogy akkor is joga van. Kénytelen voltam igazat adni neki.
Így jár, aki maga alatt ássa a vermet.

Viszont istentelenül jó rakottkrumplit bírok csinálni.

Idén szokatlanul korán borul a bili, anyám ma kérdezte meg a telefonban
– mintegy mellékesen – hogy ja, egyébként mit főzzön karácsonykor. Én
erre azt feleltem – mintegy mellékesen – hogy ja, egyébként nem fogok
velük karácsonyozni. Ezt minden évben eljátsszuk. Szóval túl vagyunk a
tűzijátékon, most jön az a nyugis két hét, amikor nem beszélünk
egymással, utána – mintegy mellékesen* – meg fogják kérdezni, nincs-e
szükségem pénzre, vagy egyéb anyagi javakra, és ja, ugye nem
gyerekeskedünk tovább, és náluk huszonnegyedike? És akkor kábé
szilveszterig nem beszélünk, amikor megkérnek, hogy vigyázzak a
kutyára/macskára, és én vigyázok.

Szerintem minden családnak szüksége van a saját rituáléira.

* kommunikációnk nagy része a margón zajlik.

A titkárnőt ma reggel használatba vettem, elárasztottam információkkal,
meg ráengedtem a Zandit is, de jól bírja. Pillanatnyilag az a tervem
vele, hogy a saját képemre és hasonlatosságomra formálom, de mejd
meglátjuk, lehet, hogy csak az ajtót fogom kitámasztani vele. Már ha visszajön. Mert most lecsapott rá a pénzügyes elmebeteg.

Időről időre törlöm mind a százötvenakárhány sms-t a telefonomból, de
azért van néhány fontos, amit el szoktam rakni, különböző okokból. A
szentimentálisabb mappában pl van egy nagyon balrogos a balrogtól, meg
beraktam oda mindhárom kedves sms-t is, amit a dc az alatt a két év
alatt küldött, amíg együtt voltunk (természetesen csak zsarolási
szándékkal őriztem meg ezeket, jól jöhetnek még valamikor). A másik
mappában vannak a fontos dolgok, mint pl hogy hányféleképpen lehet két
vagy három színnel kiszínezni egy ikozaédert akkor, ha az egymásba
forgatható variációk egynek számítanak, meg akkor, ha meg vannak
számozva az oldalak (telefonnal készült házi), meg a lotti személyes
adatai, meg hogy hány kilóval született az öcsém gyereke (az tök jó
szám volt, tök jó dátummal). Lényeg, hogy a napokban kaptam egy újabb
olyat, amiről úgy gondoltam, hogy el kéne menteni, csak az a gáz, hogy
nem igazán passzol egyik mappába sem, úgyhogy újat kellett nyitni, nyűg
és nyavaja, meg ilyenek.

Szóval ha mostanában váratlanul kórházba kerülnék, akkor érdemes esetleg a telefonom életellenes fenyegetések folderében kezdeni a nyomozást. Csak úgy mondom.

Tegnap megharaptam a jobb felkaromat. Most kék. Hiába, szenvedélyes típus vagyok.

Mivel mindig is érdekelt a kriptográfia, újabban extrémsport gyanánt
nőkkel levelezem (legalábbis próbálkozom, bár levelezésben közismerten
gyatra vagyok, mármint az outputot illetően, az input aránylag jól
megy). A felállított csapdákat nagyvonalúan figyelmen kívül hagyom,
elvégre van cheat kódom, örök három életem, és csak a desifrírozási
technikám fejlesztésére koncentrálok. A legutóbbi gyöngyszem a tökre hiányzol
volt, ezt sehogy nem tudtam a sémába illeszteni, aztán rájöttem, hogy
itt ilyen külső kulcsos dologra tért át a küldő, és a sztring jelentése
az, hogy láttam a volt pasimat
szombaton egy nővel reggelit venni, és szerintem te meg tudnád nekem
mondani, hogy ki volt az, és hogy ott aludt-e.

És még a nőkre mondják, hogy nem jók a tömörítésben.

Azért rémisztő, hogy mennyi T/1 igét használok mostanában.

A tegnap este is a de szar lehet mindenkinek, aki nem mi vagyunk
jegyében telt, de ez valószínűleg nem tarthat örökké. Most például már
röpke négy órányi céltalan és értelmetlen fetrengés után bealudtunk.
Úgy érzem, kezdünk elhidegülni egymástól.

Szétverik éppen Mória bányáit alattam nagy kalapácsokkal
(raktárátépítés), bele fogok őrülni, csak az vigasztal, hogy ezt az
einstandolt hősugárzómnak köszönhetően egy szál trikóban tehetem.

(de tényleg, először mindenki hülyének nézett, hogy itt ülök a negyven
fokban, most viszont folyamatosan jönnek melegedni, meg eltanulták
tőlem a zokniszárítás nemes művészetét, asszem jövő héten meghonosítom
a cégnél a virágkoszorú- és fűszoknyaviselést is)

Az esti kajakészítés viszont már rendkívül álmos hangulatban zajlott
(részemről legalábbis), meg az ilyesmi (a másik hozzá nem értéssel
elegy túlzott magabiztossága a kulinária területén) amúgy is mindig
kihozza belőlünk az állatot, úgyhogy volt egy szakasz, amikor a rendszergazda egy
nagykéssel a kezében üvöltötte az arcomba fél méterről, hogy nem, nem
mondtam hogy vágja fel a szalonnát. Én meg visszaérveltem felé azzal,
hogy de igen. Mindenesetre ma sem unatkoztunk a konyhában.

Ja, és amikor láttam, hogy végül is megvette drágáért a tubusos
mogyorókrémet, akkor kiröhögtem, hogy milyen gyerekes, pedig én voltam
az, aki nem tudott ellenállni a plüssmackóba integrált cédétartónak.

Fizetéskor ma a pénztáros a bankkártyám mellé kért fényképes
igazolványt is. Amikor visszaadta, a rendszergazda merő kedvességből
kikapta a kezemből, és jó hangosan megkérdezte, hogy ez került-e
tízezer forintba. Valószínűleg ettől jöttem annyira zavarba, hogy
szignáláskor aktiválódott az automatikus kiegészítést, és azt kezdtem
el írni, hogy freeblog.hu.

De aztán, amikor rámszólt a mi sajátosan cizellált protokolláris
stílusunkban, hogy pakoljak már bazmeg, akkor a pénztáros a védelmemre
kelt, és jól kiosztotta. Azt mondta, inkább segítene a fiatalember. Én
meg azt mondtam, hogy itt olyan nincs. Sose tudtam ellenállni az
alacsony labdáknak.