Pénteken egyébként megyünk megint táborba, erről egyeztettünk az imént a rendszergazdával, aki rá akart venni, hogy vigyek le egy tűzoltó-pszichológust is, de aztán mégsem. A tábor egyébként egy élményfürdő-parkban vagy miben lesz, még szerencse, hogy utálok vízbe menni, különben nagyon nem örülnék, hogy péntek-szombat vasárnapra végig esőt (záport, zivatart) mondanak. Egyébként vele és a főnökömmel leszek egy házban, ezt a rendszergazda már jó előre kikötötte, mivelhogy őszerinte engem meg a fiúmat még el bír viselni, másokat nem feltétlenül, úgyhogy én is tiztáztam vele, hogy de ugye nem akarnak majd fürdőbugyiban ugrálni a jelenlétemben (nem etikett, esztétika). A program egyelőre meglehetősen ingatag lábakon áll, mivel a péntek délelőttöt például masszázsbemutató és -előadás, illetve filozofálgatás a medenceparton, igazi filozófussal hivatott elvinni a hátán, amikor ezt felolvastam a rendszergazdának, mondta is, hogy de ő nem akarja, hogy egy filozófus masszírozza, úgyhogy felvilágosítottam hogy két különböző emberről van szó, amire azt felelte, hogy akkor sem akarja, hogy egy filozófus masszírozgassa. Ehhez már-már hitvallásszerűen

Bár már nem sok maradt a gyermeki naivitásomból, az élet képes újból és újból meglepni. Az ember megkapargatja olyan tökéletesen ártatlan dolgok felszínét, mint a kötés, ráguglizik (elfelejtettem, hogy kell az első sort csinálni, azért), és akkor olyan dolgok kerülnek a szeme elé, mint ez itt. Amúgy már szemem sem rebben a fekete ku-klux-klánosok, vagy a kefélő apácák láttán, de ez még nekem is sok.

Asszem, néha kicsit túlzásba viszem az empátiát. Szombat este felhívott a fiúm, hogy tök meleg van a hegyen, 3 fok, én erre természetesen beijedtem, hogy roppanósra fog fagyni reggelig (nem fértek be a házba), pedig mondta, hogy nem. Ennek ellenére ragaszkodtam ahhoz, hogy de igen, és ezt bizonyítandó, én meg is fáztam reggelre, de csúnyán. Takony, torokfájás, fülviszketés, ilyenek.

Tegnap egyébként a szüleim társaságában kellett ebédelnem, rettenetes volt (bár szerintem a legtöbb ember fejében a "rettenetes" szó hallatán nem az képzik meg, hogy burgundis szarvasszeleteket töm magába két pofára, de úgy döntöttem, hogy nekem is jogom van nyafiblogot írni, és nem tehetek róla, ha csak ennyire telik, hozott anyagból dolgozom), ráadásul nem is azt mondták nekem, hogy borzasztó sovány vagyok, hanem azt, hogy jól nézek ki, ami azt jelenti, hogy istentelenül el vagyok hízva. Egyébként egészen az ebéd végéig sikerült elkerülnöm velük a kényesebb témákat, miszerint csernobil, temető, pasim (aki nem jött velem), eljegyzés (ami nincsen), iskola (ahova nem iratkoztam be), stb, úgy nagyjából az egész életem, csak búcsúzkodáskor feledkeztem meg magamról, és amikor megkérdezték, hogy és most hova megyek, mondtam, hogy moziba, majd amikor afelől érdeklődtek, hogy melyik moziba, mondtam, hogy fogalmam sincs, mire megjelent a szokásos tekintet a szemükben, úgyhogy gyorsan elköszöntem, és nem magyarázkodtam, hogy majd a rendszergazda megmondja, hogy hova megyünk és mikor, csak még nem hívtam fel.

A mozi jó volt, Volver, én szeretem az ilyen történeteket, ahol nem is az aktuális cselekmény a lényeg, hanem az, amit elmondanak, és bár nem ez lesz a kedvenc Almodovar filmem, de ez is nagyobbat ütött, mint bármi más, amit megnézhettünk volna, jó volt, na. Az a rész, ahol a Penelope Cruz beleharap az ajkába, amikor meglátja az anyját. Érdekes egyébként, hogy nekem ugyan abszolút nincs fülem a zenéhez, éppen olyan hülye vagyok hozzá, mint a fiúm a színekhez, leragadtam a Pink Floydnál meg a Hisztis Ír Picsáknál (tori, sinead, cranberries, stb), szóval film közben a Volver c. nóta se tetszett a fejemnek, mert nem találtam benne dallamot, viszont a tarkóm bizseregni kezdett tőle, és ebből tudtam, hogy ez jó, meg igazi, ez a tarkóbizsergés teljesen megbízhatóan működik nálam, például azonos szám közben mindig ugyanott csinálja, megmagyarázhatatlan.

Utólag, amikor már a tehenek között bóklásztunk a millenárisban, kérdeztem a rendszergazdát, hogy akkor most az volt-e a film tanulsága, hogy minden pasi és apa sötét bunkó paraszt, a rendszergazda erre azt felelte, hogy minden Almodovar film tanulsága ez, és a nőknek erősnek kell lenniük, és saját erőből kell boldogulniuk, hiába, a rendszergazda szívvel-lélekkel feminista, ellentétben velem, aki sokkal inkább hímsoviniszta vagyok, leginkább azért, mert szeretem a fiúkban, hogy nem sírnak, és meg tudják javítani az autót.

Aztán volt a parkban egy kiskölyök, olyan 6-8 éves (élettani besorolása szerint juvenis, hiába, a temetőzés nagyon jót tett az embertani szókincsemnek), szóval ott guggolt az aranyhalas tó felett, és valami mérhetetlen megdöbbenéssel a hangjában kérdezte meg, hogy jé, ilyen egy hal? Példáján felbátorodva én is ugyanezt kérdeztem, ugyanilyen hangsúllyal a rendszergazdától, a halasra festett tehénnél. Oda egyébként vissza kell majd egyszer menni, mert láttam a trafikban kicsi műanyag csontvázat, és nekem kell olyan, hogy majd játszhassak a gyerekkel (aki nem lesz) leletmentést a homokozóban. Megmutatnám neki, hogy hogyan kell óvatosan lekapirgálni róla a földet, meg minden. Hogy tudja.

Aztán este otthon sörözés volt majdnem instant tatárbifsztekkel, ami úgy készül, hogy már a boltban ledaráltatom duplán, bekeveréskor meg nem szarozok a hagymákkal, hanem fokhagymakrém, és készre vágott, mélyhűtött vöröshagyma, fűszerek, mustár, aztán ráengedtem a mixert, az egész két perc volt, úgy, hogy közben egyszer hosszan bámultam a hűtő belsejébe, mert elfelejtettem, hogy mit akartam kivenni. Az általam fogyasztott belga sört pedig Júdásról keresztelték el vala, és nem hazudtolt rá a nevére, úgyhogy vacsora után snitt.

Érdeklődőbb természetű szomszédaink ma este megfigyelhették, ahogy kisétálunk a motorhoz egy főútvonal táblával, én motorosdzsekiben, a fiúm ráül a járgányra és rugózik rajta, én meg tartom mellette a táblát, majd elégedetten bemegyünk. Maga Poirot is úgy gondolta volna, hogy gyermeki énünknek engedve motorozósat játszunk, pedig nem (asszem, említettem már a Látszatot, aminek jellemzője, hogy Csalárd és Megtévesztő).

Egyszerűen arról volt szó, hogy nem találtuk a mérőszalagot. Előbb a garázsnyitót nem találtuk, de az meglett, amikor a mérőszalagot kerestük (benne volt a fiúm motorosdzsekijében, amit felvettem, mert fáztam), jobban mondva a fiúm kereste, én meg álltam középen, és mondogattam, hogy itt kell lennie valahol, hogy lássa, hogy morálisan mellette és az ügy mellett állok. Azonban az ügy minden elhivatottságunk ellenére elbukott, akárcsak az ötvenhatos forradalom, úgyhogy kénytelenek voltunk alternatív megoldás után nézni, ami a fiúm szerint az, hogy akkor kiviszünk egy mikrohullámú antennát(?), ami olyan magas és majdnem olyan nehéz, mint én, és úgy néz ki, mint egy főútvonal tábla, odaállítjuk a motor mellé, és szigszalaggal bejelöljük rajta, hogy milyen magas a motor (ja, merthogy ennek megállapítására kellett volna a mérőszalag). Először ugyan seprűt akart kivinni, de azt nem találtuk, megjegyezném, tökre jellemző mindkettőnk háztartásvezetési elhivatottságára, hogy egyikünk sem tudja biztosan, hol tartjuk a seprűt. Szóval maradt a mikrohullámú antenna(?), mint mérőeszköz, a mérésre meg azért lehet szükség, mert a fiúm nem hiszi el a szemének, hogy nem ér le a lábam a motorról, múltkor is, amikor ráültetett, olyan ha-igazán-akarnád-leérne arcot vágott, és empirikus bizonyítékra vágyik, legalábbis ezt gyanítom.

Ja, a kocsival nem értem haza szürkület előtt, de napközben úgyis mindig az zavar, hogy nem látom az autó széleit, így nem tudom betájolni, hol van a járdaszegélyhez képest. A szürkület miatt tegnap viszont a járdaszegélyt sem láttam, úgyhogy ez nem volt probléma.

Ugye én egy – többek között – szórakoztatóelektronikai cikkeket forgalmazó cégnél dolgozom, mi több, én fordítom magyarra a készülékek használati utasítását. Ennek fényében meglepő lehet, hogy kb 5 perce jöttem rá, hogy a kb 8 hónapja birtokolt MP3 lejátszót hogy lehet szándékosan kikapcsolni, de ez nem véletlen. Nem olvasok ugyanis használatikat, egyrészt, mert csömöröm van tőlük, másrészt, mert szerintem elveszik a felfedezés örömét.

A következő projekt a billentyűzár megkeresése lesz.

Azért érdekes dolog az erkölcsi határok kérdése. Amikor Amerikában voltam cserediák, az ottani bf-em (höhö) egy brazil lány volt, egyéb tekintetben élénk, belevaló típus, aki a bulizást, alkoholizálást, házasság előtti szexet, füvezést egyáltalán nem ítélte el, viszont felháborította az, ha valaki az iskola vécéjében kakilt. Mert azt az ember nem ott végzi. Esetleg csak nagyon betegen, végső esetben, de leginkább még akkor sem.

Szóval ilyenek is vannak.

kieg.: bf, mint best friend, természetesen, nem boyfriend. érdekes, ez akkoriban egyértelműnek tűnt.

Itt zúg a légkondi. Még nem döntöttük el, kit áldozunk fel neki ezen a héten imádatunk jeléül.

Azért írok mostanában ilyen keveset, mert nehéz elszakítanom gondolataim folyamát attól a témakörtől, ami engem és a fiúmat mostanában leginkább foglalkoztat: a légkondícionálós ember (akit az egyszerűség kedvéért csak a "Messiás" néven szoktunk emlegetni) eljövetelétől. Otthon leginkább erről beszélgetünk, hogy hol lesz, meg mekkora, és nézzük a helyét. Levelezni is róla levelezünk, hogy mégis nagyobb lesz, meg hogy mikor jön. Időnként a plüssállatokat is biztatjuk, hogy nemsokára már csak 13 fok lesz, pedig nekik nincs is hőérzékelésük (de azért természetesen örülnek). Én tartottam számon, hogy még hányat kell aludni, és ma reggel mentálisan áthúztam az utolsó pöcköt is, majd rekordot döntöttem bicajjal lefelé a gazdagréti ltp mellett (49,3 km/h, muszáj mindig emelni rajta, mert a kollégák rendszeresen ellenőrzik), és közben a légkondícionálóról gondolkoztam. Aztán végigdézsmáltam az összes szederfát az út mentén, és arról álmodoztam, hogy este milyen jó hideg lesz. Valahogy a futárral, aki meghozta a könyveimet, is sikerült a klímaberendezésre terelni a szót az alatt a három perc alatt, amíg kontaktusban voltunk, aztán kaptam egy hírt, hogy egy órát késni fog az ember, már ha embernek lehet nevezni egy ilyet, úgyhogy majdnem nyitottam egy blogot a témában, mert elhatalmasodott rajtam a monománia.

De már ott van, és csinálja. Lehet, hogy este például levegőt is tudunk majd venni.

Egyébként meg csak szerintem beteg dolog, hogy az öcsém barátnője az alig 1 éves gyermekük nevében küld köresemeseket? és hogy hívják azt a személyiségzavart, amikor valaki a gyereke képét rakja be fotónak a wiw-en?

"Különös ismertetőjele: az R betűt raccsolva ejti."

Miért, milyen betűt lehet még raccsolva ejteni?

Kaptam tortát is. És a rendszergazda körbehívogatta előtte a matematikailag művelt ismerőseit, hogy el tudja mondani a Daubnernek, hogy kell a megfelelő számrendszert feltüntetni.

Tegnap egyébként végül nem mentem a fiúmmal külszíni fejtést nézni, mert mint megállapodtunk benne, ez az unalmasabb férfidolgok közé tartozik, amik engem nem izgatnak fel (nincs benne olyan, hogy támfal, meg sújtólég), és akkor ott voltam nála, és éhes lettem, de egy hosszas döntési folyamat eredményeképpen végül mégsem ettem meg a vésztartalék-virslijét, hanem felidéztem magamban a gyerekkoromat meghatározó szabályrendszert, ami arról szólt, hogy mit nem vagyok hajlandó megenni semmiképpen. Következzék akkor a feketelista (tekintetbe veendő, hogy időközben sokkal komformistább lettem, például most már simán el lehet vinni társaságba is (legalábbis evésügyileg simán)):

• fehér ételek (pl tejbegríz, vaníliafagyi, madártej);
• homogén ételek (pl tejbegríz, spenót, krumplipüré);
• minden olyan étel, ami látványosan tejből készült (pl tejbegríz (az örök vesztes), turmixok, gyümölcslevesek), kivéve a kakaót, mert a kakaó nyilvánvalóan a csokoládéfélék családjába tartozik, és nem a tejfélékébe;
• halak és egyéb tengeri állatok;
• magos szőlő (mindig kimagoztam, mielőtt megettem);
• minden olyan hús, vagy húsból készült étel, aminél a zsír-, mócsing-, bőrke-, csont- vagy porctartalom leghalványabb gyanúja felmerült (beleértve a menzás fasírtot, pörköltöt, rántotthúst, nem beleértve a grillcsirke bőrét);
• méz (egyszer másfél éves koromban széntablettát mézbe mártva akartak beadni nekem, utána vagy húsz percig öklendeztem, majd a csupasz széntablettát simán benyeltem);
• gomba és gombatartalmú ételek;
• minden olyan étel, amiben főtt (vagy sült) hagyma van;
• olajban sült, kelt-, vagy rétestészták;
• külföldi ételek (hat éves moszkvai pályafutásom alatt egyedül a pelmenyit voltam hajlandó a helyi specialitások közül megkóstolni, azt is csak az utolsó évben);
• bármi, ami azonosítatlan alapanyagokból készült, és azt mondták rá, hogy kóstoljam meg, ízleni fog.

Fenntartással kezeltem továbbá a lekváros kajákat, a vegetát és még egy csomó másegyebet is, és nem értettem, hogy más embereknek ezek a szabályok miért nem nyilvánvalóak. Tanulsága igazán ennek a történetnek nincsen, hacsak az nem, hogy azóta is messzemenően hajlandó vagyok tolerálni mindenki bogarát és hisztijét az elkerülendő dolgokkal kapcsolatban, pedig ezek általában jóval értelmetlenebbek az olyan nyilvánvaló elővigyázatosságoknál, mint például hogy polipot józan ember nem vesz a szájába.

Itt bent egyébként minden a szokásos módon folyik, egyre közelebb kerülünk az új titkárnő ígéretéhez, akit aztán a régihez hasonlatosan kifacsarunk majd, mint egy citromot, majd eldobjuk meggyötört, üres korpuszát, vagy valami hasonlót cselekszünk vele. Addig is elvagyunk valahogy a régi titkárnővel, akinek valószínűleg az agyára húzódott a közelgő esküvője, mert egész nap virágot kell vele válogatni, meg menyasszonyi fülbevalókról beszélgetni, ugyanakkor már e-mailt sem képes küldeni. Nem nekem, hanem úgy általában. Ezt onnan tudom, hogy tegnap elárulta nekem, de az ártatlanság vélelmének fenntartása céjából nem kívántam belemenni mélyebben ebbe a témába vele, mert nem sokkal korábban például másfél órán keresztül nem sikerült elküldenie egy faxot, aztán megesett rajta a szívem, és elárultam neki a titkot, hogy külföldre nem 06-tal kezdjük a tárcsázást. Mindkét témában (e-mail, fax) a gépet hibáztatja, az ártatlanság vélelme arra vonatkozik, hogy hátha az előbbi tekintetében neki van igaza. De nem hinném, mert egyéb tekintetekben is furcsa dolgokat művel, például rendszeresen mint urakra és hölgyekre referál a kollégáira, pedig csak ránk kéne néznie.

Ma viszont jön megnézendőnek egy új lány, remélem, ő hagyja majd szeretni magát, az viszont egyelőre nem teljesen világos számomra, hogy ki és mikor fogja megmondani a régi titkárnőnek, hogy már nem dolgozik itt, mert egyelőre senki nem szólt neki, hogy nézegesse figyelmesebben az álláshirdetéseket. Végső soron mondjuk az valószínűleg jelzésértékű lesz számára, ha valaki más ül a székén, illetve egyszercsak nem kap fizetést, de sajnos ebben sem lehetünk biztosak, tekintve, hogy mint már említettem, számára a fax- és e-mail küldés is leküzdhetetlen szellemi kihívást jelent. Mindegy, majd kiderül.

      <tr>
        <td align=”center” valign=”top” height=”25″ bgcolor=”white”>
          <script language=”javascript”>
          var data, p;
          var agt=navigator.userAgent.toLowerCase();
          p=’http’;
         
if((location.href.substr(0,6)==’https:’)||(location.href.substr(0,6)==’HTTPS:’))
{p=’https’;}
          data = ‘&r=’
+ escape(document.referrer) + ‘&n=’ + escape(navigator.userAgent) +
‘&p=’ + escape(navigator.userAgent) + ‘&g=’ +
escape(document.location.href);
         
if(navigator.userAgent.substring(0,1)>’3′) {data = data + ‘&sd=’
+ screen.colorDepth + ‘&sw=’ + escape(screen.width+
‘x’+screen.height)};document.write(‘<a
href=”http://www.blogpatrol.com&#8221; target=”_blank” >’);
         
document.write(‘<img border=0 hspace=0 ‘+’vspace=0
src=”http://www.blogpatrol.com/counter.php?i=31694&#8217; + data + ‘”>’);
          document.write(‘</a>’);
          </script>
          <br>
        </td>
      </tr>

Nagyon töröl, aki gyorsan szerkeszt.

Persze biztos azért sikerült, mert éppen arról vitatkoztam közben telefonon, hogy boldog vagyok-e. Rég Nem Látott Balázs, aki felbátorodva azon, hogy én hajnali fél négykor válaszolom meg az ő levelét, felhívott, ragaszkodott ahhoz, hogy én nem vagyok boldog, mert én utoljára 18-19 évesen voltam boldog, én viszont rávilágítottam, hogy 18-19 évesen mindenki boldog, kivéve, aki lázadó kamasz, vagy darkos, vagy szerelmi bánata van, vagy nem vették fel sehova, vagy nincs pénze, stb., én viszont most nem kacagósan vagyok boldog, hanem kiegyensúlyozott. Ebben ő is egyetértett velem, bár hozzátette, hogy ő azért sokkal jobban szeret engem labilisen, mert akkor szórakoztatóbb vagyok (mi is lenne velem a barátaim nélkül), aztán még egy kicsit vitatkoztunk ezen a boldogság dolgon, mert sajnos körbe vagyok véve intelligens, liberális társaimmal az úrban, akik mind nagyon tudják, hogy mi a jó nekem és mit érzek.

És most tényleg nem vagyok boldog, mert következésképpen csak 4 órát aludtam.

Tegnap a fiúm, bizonyítandó, hogy ő azért nyitott az emberi vonatkozásokra is, felvilágosított engem a választott sportág és a nemi szabadosság összefüggéseiről. Állítólag a következő erős korrelációk figyelhetőek meg:

– Tájfutók: nagyon erkölcstelenek. Ennek oka állítólag az, hogy a tájfutók között nagyon kiegyenlített a fiú/lány arány, szerintem viszont nem kell ilyen szociológiai mélységekbe süllyednünk, az ember egyszerűen ne várjon semmit olyanoktól, akik szabad akaratukból össze-vissza rohangálnak erdőn-mezőn, akár emelkedőn is. Az ilyenek mindenre képesek.

– Kerékpárosok: szintén meglehetősen erkölcstelenek állítólag, indoklásként itt is a kiegyenlített nemi arányokat kaptam. A saját kiegészítésem a dologhoz annyi lenne, hogy a biciklisták szerintem ezért csodálatot érdemelnek, nem lehet könnyű olyan nehéz, ormótlan jószággal, mint a bicikli, izzadtan, harminccal száguldva erkölcstelennek lenni, nekem például eddig nem sikerült, de hát én edzetlen vagyok.

– Barlangászok: valamivel kevésbé erkölcstelenek, egyrészt, mivel állítólag a barlangászlányok között sok a csúnya, másrészt meg nem is mindig könnyű eldönteni a sok sárban és sötétben, hogy ki a lány. Ugyanakkor előfordulnak rendkívül erkölcstelen barlangászlányok.

– Hegymászók: a hegymászók nagyon kevéssé erkölcstelenek, mivel nagyon büdösek és fáznak. Meg fáradtak. És egyébként is, idejük nagy részét azzal töltik, hogy éppen elfújja őket a szél sátrastul, vagy fekszenek arccal a hóban.

update: független források szerint a hegymászók ugyan erkölcstelenek (ezt nem indokolják), ugyanakkor romantikusak.

És most csináljon nekem valaki új kinézetet blogilag légyszi.