Megint retrográdban van a Merkúr (huszadikáig), ami a jelek szerint nem csak kommunikációs, írásos, tanulmányi, kisebb utazásokkal kapcsolatos és elektronikai eszközöket érintő váratlan nehézségekkel és meghibásodásokkal jár, hanem azzal is, hogy meg kell szerelnem a vizet (legutóbb is ilyenkor kellett hirtelen feltöltenem a fűtésrendszert).

A fürdőszobai mosdókagylót Szergejke, a csodálatos kismacska már fél éve betörte egy fizikai megfigyeléses kísérlete során (amikor azt vizsgálta, hogy ha apró, óvatos mozdulatokkal pöcögteti a porcelán folyékonyszappan-tartót egyre közelebb a peremhez, akkor melyik lesz az a pont, amikor a céltárgy súlypontja átbillen annyira, hogy a gravitációs erő legyőzze a súrlódási erőt, az eredményeit sajnos még nem publikálta), és összeragasztottam ugyan ilyen porcelánragasztóval (pont nem volt itthon elég arany a kincugi-technikához), de hát azért folyamatosan zavartak rajta a törésvonalak. Most viszont a csap is elkezdett csöpögni, és nem a tekerője miatt, úgyhogy arra gondoltam, hogy ha már a csaptelepet kicserélem, a mosdókagylót is kicserélhetném, milyen jó móka lesz.

Azért kivételesen megnéztem előre, hogy ez hogy megy, szerencsére agnus már korábban átküldte valamikor hajnali négykor AGázos nevű tiktokker elérhetőségét (szeretetnyelv!!), úgyhogy minden szükséges információ a rendelkezésemre állt (spoiler: tényleg, csak ajánlani tudom). Bár a mosdókagylók és a csaptelepek alapvetően elég szigorúan szabványosítva vannak, mivel a rögzítőcsavarokat és a vízlevezető nyílást fix pontnak tekintettem, az előző mosdókagylóhoz hasonlót kerestem (sima retro Alföldi), és nagyon megörültem, amikor a Vinteden találtam 3000-ért egy szürkét (nem szeretem a fehér berendezési tárgyakat, na).

Közben volt egy pont, amikor a genetikán is elgondolkoztam, konkrétan akkor, amikor az amúgy kifejezetten intelligens és a világban jól tájékozódó gyermekem mintegy mellékesen megkérdezte, hogy nem akarok-e készíteni valamit babból. Mint kiderült, kukoricakonzervet akart enni, de véletlenül letörte a konzervnyitó fület, és ezt követően azt a döntést hozta, hogy az ikeás konzervnyitó helyett inkább egy késsel fogja felbontani (?). A művelet megkezdése után viszont nem sokkal kiderült számára, hogy ez nem is kukorica, hanem valami bab (??). Pedig én már kezdtem meggyőzni magam arról, hogy elég jó anya vagyok, de ebből az derült ki számomra, hogy hiába játszottam vele türelmesen formafelismerő Fisher-Price-okkal hosszú órákon át, nem tudja megkülönböztetni a rövid, tömzsi kukoricakonzervet a hosszú, karcsú egyéb konzervektől, és hiába áldoztam az oktatására időt s pénzt számolatlanul, még mindig babnak olvassa a csicseriborsót (vagy az ablakon hajítja ki a tálentomát). Csak hogy a másik oldal álláspontját is bemutassam, állítólag én tehetek az egészről, mert a kukoricakonzerv helyére tettem a csicseriborsót.

Szóval, az a rész, amitől a legjobban féltem, a régi mosdókagyló leszerelése volt, de szerencsére eszembe jutott, hogy impulzusvásároltam valamikor a Parkside Outletben egy profi vésőkészletet, és azzal pikk-pakk megvolt (természetesen a víz elzárása és a csaptelep, illetve a leeresztővezeték kikötése, majd némi felmosás után). Amire nem számítottam, az a ragasztómaradványok eltávolításának a szükségessége volt, még szerencse, hogy eleve a kezemben tartottam egy professzionális vésőt, mert azzal és egy kis vízkőoldóval (a fülemben pedig Ruff Bálinttal, Lakner Zoltánnal és Vida Kamillával, mert a Bese atyás interjút sajnos már korábban meghallgattam, pedig az hosszban sokkal praktikusabb lett volna) szintén simán ment (a kalapácsot addigra mindenki örömére már leraktam). A macskák mindeközben vidáman körbefocizták, majd az előszobaszőnyeg alá rejtették a kósza anyacsavarokat, a gyerek meg elkészítette életünk legjobb falafeljét a meggyalázott csicseriborsó-konzervből, vagyis mindenki kihozta magából a legjobbat.

Közben valamikor Magyar Péter is eljött hozzánk, mármint nem a fürdőszobába, csak a városba, bár amikor azt mondta, hogy olyan helyeken is járt már, ahol élő politikus még soha, de lehet, hogy halott sem, felmerült bennem, hogy meghívom a garázsomba, mert olyat élő politikus még biztosan nem látott (vannak még számomra is felfedezetlen területei, mivel az előző lakók plafonig telepakolva hagyták itt, két évvel az átvétele után vettem észre benne például egy komplett, asztalos Singert), de utána eszembe jutott, hogy halott akár még akadhat is benne (a szerelőaknáját nem derítettem még fel teljes hosszában). Mindenesetre megnyugtatott, amikor azt mondta, hogy Brüsszelt nem kell szerinte megállítani, mert az a szerencsétlen város évszázadok óta egy helyben áll, és semmi nem utal arra, hogy el akarna menni onnan (csókoltatom a szövegíróját).

A másik, amitől féltem, az új mosdókagyló felhelyezése volt a rögzítőcsavarokra, mert az az összes tiktok-videó szerint kétemberes feladat, de végül úgy oldottam meg, hogy feltettem a megtartó funkciót amúgy nem ellátó alsó mosdószekrényre, és felpolcoltam alulról kiselejtezésre ítélt könyvekkel (egy újabb bizonyíték arra, hogy van helye az életünkben a nyomtatott kiadványoknak, Kindle-ből nagyon sok kellett volna ehhez), és amikor megfelelő magasságba értek a megfelelő lyukak, a helyére toltam (természetesen a szaniterragasztó felkenése után, amit még időben visszaszereztem a cirmosbundájú állatkáktól).

Ugyanakkor ezen a ponton következett egy nem várt fordulat, mert bár tényleg szabványosak szoktak lenni a szaniterek, de egy-két milliméter eltérés azért előfordulhat, és kiderült, hogy a csaptelep funkcionális alja pont egy-két milliméterrel nagyobb átmérőjű, mint a mosdókagylón lévő lyuk (ez a csaptelep rendhagyó módon két csavarral rögzül, meg ugye ott vannak a flexibilis tömlők is a vaskos kis hollandijukkal), és bár, mint már említettem, rengeteg Fisher-Price fejlesztőjáték (illetve ördöglakat) megfordult a kezemben, a természet törvényeivel és az ógörög istenek átkaival senki nem szegülhet szembe büntetlenül.

Ezen a ponton a kézenfekvő megoldást választottam, és csináltam magamnak egy kávét, hogy amellett töprengjek el a hübriszemen, továbbá azon, hogy vegyek-e egy másik csaptelepet (amihez óhatatlanul kompromisszumokat kellett volna hoznom, mert nem sok olyan van, ami kétkaros, és a tekerői kormánykerék-alakúak, hogy ne legyen kiszolgáltatva az ember a súrlódási erő kényének-kedvének még síkos kézzel is). Ez a lehető legjobb döntésnek bizonyult, mert a koffein hatására azonnal eszembe jutott, hogy feláldozhatnék egy politikust a garázsomban, hátha az megbékíti az isteneket egyszer egy kis kézi csiszológépet is impulzusvásároltam a Parkside Outletben, és most kipróbálhatnám, hogy viszi-e a porcelánt.

A kis kézi csiszoló csodálatos szerkezet amúgy (5!! különböző méretű tokmány van hozzá), és vitte a porcelánt, úgyhogy gyönyörűen kitágítottam vele a lyukat annak ellenére, hogy AGázos egy szóval sem említette ezt, mint lehetőséget, szóval már majdnem készen voltam. Viszont ezen a ponton az is kiderült, hogy az egyik rögzítócsavar menete meg van sérülve egy szakaszon, ezért az anya nem megy feljebb rajta, akármivel is próbálom tekerni (fél centi hiányzott), ami bármilyen körülmények között elkedvetlenítené az embert, de egy mosdókagyló alatt fekve az enyhén nyirkos padlón, egy nyitott lefolyócsatlakozó mellett, fél kézzel erőlködve egy meglehetősen szűk résben különösen demotiváló tud lenni (ráadásul ekkorra már a boltok is bezártak).

Mindenesetre podcastot váltottam, mert az előző már lejárt (a Partizán szerkesztősége szerencsére ugyanolyan szorgalmasan végezte a munkáját az elmúlt fél évben, mint én), és közben eszembe jutott, hogy mi lenne, ha a tartóanya fölé felraknék egy nagyobb anyát, ami szabadon jár-kel a csavaron, és az végezné el a szorítófunkciót. Innentől már gyerekjáték volt az egész (bár nem tudom, van-e olyan Fisher-Price, amiben a fent említett körülmények között kell vakon le-fel csavargatni dolgokat egy végtelen csavaron), a csap olyan stabilan áll, mint Brüsszel, utána még le is szilóztam mindent, még a kádat is, mert soha nem bírom időben abbahagyni a dolgokat (professzionálisan körbemaszkolószalagozva, mintha tiktok-videót készítenék), összelegóztam a lefolyót, és azóta

van

működő

csapunk.

Amúgy, amikor a terapeutámnak elmeséltem az életemnek ezt az izgalmas szakaszát, a praktikus tanácsai mellett azt is megjegyezte, hogy úgy tűnik, nekem tényleg nincs szükségem férfira, amire azonnal rá is vágtam, hogy dehogy nincs, a jóisten nem véletlenül teremtett férfit és nőt, és nem véletlenül rendelkezett úgy, hogy ezek álljanak párba, mert sokkal hamarabb végeztem volna, ha ott áll mellettem egy férfi, és a kezembe adogatja azokat a szerszámokat, amiket éppen kérek. (Ruff Bálintról és Lakner Zoltánról nem is beszélve, vagy konkrétan róla, mármint a terapeutámról, akitől azt is megtudtam, amit még egyetlen férfi sem mondott el nekem eddig: hogy az Ikea vevőszolgálatán adnak kifejezetten csaptelep-szerelő csőkulcsot, ha kérek).