Adásunkat pár pillanatra megszakítjuk, hogy beszámoljunk az aktuális eseményekről: úgy tűnik, idén is lesz karácsony.
- Az egyik csomagomat mégis kiszállították időben (a gyerek pluszajándéka volt benne, mert a megbeszélt dolgokat* már beszereztem, de közben eszembe jutott, hogy mondta, hogy ha látok színházi látcsövet olcsón, akkor jelezzem már felé, mert valamelyik tanára a kérésük ellenére nagyon kicsi betűkkel szokott írni a táblára, és mivel nem sikerült meggyőzni arról, hogy legyen tekintettel a hátsóbb sorokra is, a gyerek látványos performanszot szeretne végrehajtani egy színházi látcsővel, úgyhogy kap egy nagyon szépet a fa alá), ugyanakkor a karácsonyi elmebaj miatt egy meglehetősen távoli kertészetben adták le, ahol viszont pont úgy nézett ki és úgy viselkedett az eladó, mint David Rose (Dan Levy) a Schitt’s Creekben (ha az első két részen túljut az ember, a világ egyik legjobb sorozata), és valószínűleg láthatta rajtam, hogy imádom, mert fél percnyi orrhúzogatás után már nagyon kedvesen mosolygott rám, és amikor mondtam, milyen lehangoló, hogy a Whamageddonra való tekintettel sehol nem játsszák a Last Christmast, két ujjmozdulattal elindította, úgyhogy a kollégája arra hozta ki a csomagomat (mert nem csak a gyerekemnek lehet érzéke a teátrális gesztusokhoz).
- A Lidlben az automata pénztárnál vettem észre, hogy kicsit kiszakadt a zacskóm, amelyben a máshol vásárolt öntapadós fólia volt, úgyhogy végigrohantam a bolton, ahol természetesen ötezren voltak (és mindenki középre állította a kocsiját, keresztben), plusz a raklapokat tologató balsorsú alkalmazottak, és amikor a harmadik miatt kellett egy polchoz préselődnöm, már nagyon ideges voltam, de ebben a pillanatban észrevettem, hogy ott van a fóliám, a polc rácsába akadva. Soha nem találtam volna meg, ha nem kényszerítenek pontosan arra a helyre, így viszont nem kell tovább elviselnem a fehér könyvespolcot.**
- A gyerek felhívott az apjától, hogy az egyik kis lánybarátja csomagja megérkezett az utolsó pillanatban, de egy óra múlva zár az átvevőhely, és a leány nincs otthon, nem tudnám-e átvenni, úgyhogy annak ellenére, hogy megesküdtem, hogy januárig én már nem megyek ki nappal a forgalomba, odarobogtam, viszont pont volt a célhelyen egy olyan gyógyszertár is, ahol maradt még két dobozzal abból a gyógyszerünkből, amiből országos készlethiány van (semmi komoly, de azért bosszantó, ha nincs).
- Mindenhol kifogyott az a kávé, amit a gyerek apai nagyanyja kért karácsonyra, és bár egyáltalán nem neheztelne, ha nem sikerült volna beszereznem, azért még beszaladtam a Sparba is, ahova amúgy soha, és ott nem csak hogy kaptam, de még le is volt akciózva ötven százalékkal.
- Mivel tulipánospohár-díler lettem (a KIK-ben megjelent a tavaszi kollekció, és volt benne egy annyira cuki tulipános pohár,*** hogy vettem kettőt, és amikor restelkedve beismertem a gyereknek, ő azt mondta, hogy még soha nem látott ilyen szép poharat, és ezentúl csak ebből hajlandó inni, majd a kis osztálytársai is ezt mondták, úgyhogy öt percre trendszetter lettem, és amikor egy kedves ismerősnek röhögve megírtam a sztorit, két nap múlva visszaírt, hogy ő is akart ilyet, de minden KIK-ben elfogyott, ahol járt, nem tudnék-e szerezni), nem túl sok reménnyel ugyan, de benéztem a KIK-be, természetesen nem maradt tulipános pohár, de amikor ezt elszontyolodva megosztottam az eladóval (azért egy minireszelőt vettem a szerencsendióhoz), azonnal rávágta, hogy de hát ő félretett nekem a raktárba egy dobozzal, mert a múltkor meséltem a 11/A-t, és hogy legyen a gyerekeknek. Hát awww.
- +1: A Tescóba már csak éjfél után mertem benézni valamelyik napon az akciós pisztáciás Lindt-golyóért, de szinte azonnal összefutottam ott egy rég nem látott pszichiáter ismerősömmel, akivel soha nincs időnk találkozni, így viszont két órán át remekül elbeszélgettünk (mert amúgy szeretjük egymást, csak általában tényleg nincs semmi időnk éjfél előtt).
Mindenki másnak is nagyon boldogokat <3

* Idén szerencsére nem azt mondta, hogy mindene megvan, hanem rájött, hogy ceruza formájú elektromos csavarhúzója még nincsen, és szerencsére azt is tudta, hogy pontosan milyen nincsen (90 fokban elfordítható fejű, világítós), amivel nagyon megkönnyítette a dolgomat).
** Valamiért nem szenvedhetem a fehér bútorokat és háztartási gépeket, de Billy típusú könyvespolcból csak fehér volt, amikor legutóbb hirtelen könyvespolcra lett szükségem, és azt hittem, hogy kibírom, de ez elviselhetetlen, úgyhogy inkább lefóliázom, mielőtt felvágnám az ereimet (drámai túlzás, mert természetesen nekem is van teátrális vénám).
*** Pezsgős jellegű pohár, üvegből, zöld a szára, rózsaszín, sárga vagy lila tulipánszirmokból áll a kelyhe. A szirmos kialakítás miatt rendkívül kényelmetlen inni belőle, de ami nem öl meg (mint a fehér Billy könyvespolc), az megerősít.
