Szóval ott tartottunk, hogy vasárnap ismerkedős-barátkozós találkozóra készültem a válófélben lévő pasival, akivel akkorra már nagyon hosszúra nyúltak a leveleink, többek között azért, mert már az elején előzékenyen tájékoztatott arról, hogy esetleg nárcisztikus vagy szociopata, amire azt válaszoltam, hogy ha már muszáj ráaggatnunk valami személyiségzavart, akkor szerintem inkább pszichopata (rákérdeztem a jellemző vonásokra is), esetleg egy kicsit autisztikus, gondolkoztam el (ezen a ponton felmerült bennem, hogy a lányok általában talán nem így szoktak flörtölni, de ezt a gondolatot elhessegettem magamtól azzal, hogy úgyis azt mondta, hogy csak ismerkedni szeretne, akkor meg már ismerkedjünk rendesen). Ő viszont olyan türelmesen, viccesen és kimerítően válaszolgatott az összes kérdésemre, hogy vasárnapra már biztos voltam benne, hogy nem létezik (mondjuk kamuprofil, vagy valamelyik ismerősöm szórakozik velem, esetleg náci), és így a tét nélküliek nyugalmával indultam kávézni.

Utána az Allee-ban kiderült, hogy létezik, ráadásul egy könyvesboltban van.

A prekoncepcióim váratlan megcáfolódása miatt annyira zavarba jöttem, hogy egyrészt elfelejtettem megkérdezni, hogy náci-e (bár kezdett úgy tűnni, hogy nem), másrészt elfelejtettem konkrétabban megfigyelni, hogy hogy néz ki (annyira emlékeztem, hogy nagyon világos a szeme), harmadrészt a következő levélváltásunknál megvádoltam azzal, hogy android, mert uncanny valley-érzésem volt (amire azt válaszolta, hogy ismeri a kifejezést, fel is kapta arra a fejét, hogy hogy fordítottam valamelyik könyvben, továbbá őszinte érdeklődéssel segített nekem diagnosztizálni, hogy vajon tényleg android-e).

[Itt háttérinformációként muszáj közbevetnem, hogy durván prozopagnóziás vagyok (hivatalosan is diagnosztizálva egy phd-kutatás keretében), vagyis nem igazán ismerem fel az arcokat (illetve van pár ember, akinek mindig nagyon egyforma (önmagával) vagy jellegzetes az arca, őket felismerem, de a legtöbbet nem, csak a hajból-arcszőrzetből-szemszínből-hangból-testalkatból-helyből következtetek az emberek kilétére, de még így sem lehetek soha száz százalékig biztos abban, hogy akit felismertem, az tényleg az).]

És akkor ugorjunk a következő hétvégére, amikorra a Napirajz-fesztivált szerveztük a Nagyrétre. Reggel kimentem pakolászni, délben haza, hogy enni adjak a gyereknek nyugodt körülmények között, délután megint ki, és miközben andalogtam a kocsitól az asztalok felé, két kezemben kecsesen lóbálva egy-egy ötliteres benzineskannát, egyszer csak rám nézett egy helyes, magas fiú, mint Ryan Gosling, és azt mondta (hangjában meglepett felismeréssel), hogy helló. Én vigyorogva visszahellóztam, majd a következő két lépés során eltűnődtem azon, hogy hm, milyen világos szeme volt ennek a srácnak, hol láttam én ilyen világos szemeket, JÉZUSOM!! És azzal a lendülettel mentem tovább azzal a tervvel, hogy most keresek egy bokrot, ahol rosszul lehetek a sokktól, utána légiesen visszatérek, és megkérdezem, hogy ismerjük-e egymást.

Lényeg, hogy mire lepakoltam a benzint és vettem három nagy levegőt, addigra a srác már nem volt sehol*, úgyhogy inkább aránylag hosszan beszélgettem Fischerrel, akinek megnyugtatóan egyforma az arca, ezért rögtön felismertem, és közben azt latolgattam, hogy vajon mekkora az esélye, hogy a tinderes válófeles pasi mellett mentem el tüntető semmibevevéssel (ha igen, akkor meg kéne írnom neki a prozopagnóziát, ha viszont nem, akkor elég kínos, furcsa meg fontoskodós lenne ezt a sztorit így megírni, miért lett volna ott), és eközben odakeveredtem Gabi mellé, akit szerencsére általában felismerek.

Gabi éppen egy helyes, fiatal sráccal beszélgetett, aki azonnal megörült nekem, hogy jaj, ezer éve nem láttuk egymást. Fogalmam sem volt, hogy ki az, de a hangjából aránylag bensőséges, kellemes ismeretsége tippeltem, viszont ezen a ponton már egyáltalán nem volt kedvem magyarázkodni, ráadásul úgy tűnt, hogy éppen indulni készül hazafelé, úgyhogy gyakorlott arcvakként viszontörültem, hogy jé, tényleg, és megkérdeztem, hogy van mostanában. A srác el is mondta (tippem sem volt így sem, hogy ki lehet), majd amikor levegőt vett, Gabi megkérdezte, hogy honnan ismerjük mi egymást.

Itt három másodperc szünet jött, majd összehúzott szemöldökkel, eltöprengve megkérdeztem a srácot, hogy hol is találkoztunk először, amire azt felelte, hogy arra már nem emlékszik. Ekkor egy hosszúra nyúló tipródás következett, melynek során Gabi elmesélte, hogy a srác a tesója (ezen a ponton nagyon szerettem volna valahogy feltűnés nélkül megkérdezni tőle a lánykori vezetéknevét), utána kiderült, hogy csak a fogadott tesója, mert nagyon hasonlítanak egymásra (naná, mint szerintem mindenki, akinek szőke haja és kék szeme van), majd végül azzal a drámai kijelentéssel tértem ki a dolog elől, hogy nem árulhatom el, honnan ismerjük egymást (azt nem tettem hozzá, hogy azért, mert nem tudom).

A srác végül (pár évvel később) szerencsére elbúcsúzott, úgyhogy azonnal megkérdezhettem Gabit, hogy ki volt ez, mire mondta, hogy KZ, és igen, erről már beugrott, hogy tizennégy éve barátkoztunk sokat, motoros utak, tűzön járás, a barátnőmmel járt, utána meg mintha légiutas-kísérőnek ment volna.

Lényeg, hogy mire este hazamentem, már teljesen ki voltam facsarva a megterhelő élményektől, még annak is örültem, hogy jó gyereket vittem magammal, de másnap végül írtam a válófélben lévő pasinak, hogy izé. Ezen a ponton (mármint először lepszichopatáztam, utána leandroidoztam, a személyes találkozónk alkalmával nem igazán vált világossá, hogy tudok-e egyáltalán beszélni, és végül még az is kiderül rólam, hogy bizarr rendellenességekben szenvedek váratlanul) nagyjából borítékoltam volna, hogy soha többet nem áll velem szóba (amit vagy megír még, vagy nem).

Pár órával később viszont azt írta meg, hogy (1) nem ő volt, de gondolt rá, hogy kijön, (2) vezetés közben kitalált nekem két gyerekkort az eddigiek alapján, majd megírja őket, (3) ha van kedvem beszélgetni, akkor találkozhatunk a következő héten, (3) majd mindig ugyanabban a ruhában lesz, hogy megismerjem, vagy küld képet.

Nagyjából ezen a ponton döntöttem el, hogy tényleg android, de ez nem baj.

(folyt. köv.)

 

* Persze ezen a ponton felmerülhet a kérdés, hogy ezt vajon honnan tudom, ha nem ismerem fel az embereket, de nem láttam hasonló paramétereket.