Tél volt, kora reggel, a varjak tettetett lelkesedéssel köröztek a közelben.

A szlávos arcú lány, akit sok néven ismertek, a kávéjára pillantott. Ügyelt arra, hogy arcáról ne lehessen leolvasni semmit. Ebben nagy gyakorlata volt.

– Azért megnyugtató, hogy a kávédat is ugyanolyan gyűlölettel nézed, mint engem – jegyezte meg vidáman a férfi, akinek szintén sok neve volt.

Játsszon téged a Dolph Lundgren, de inkább a Danny Trejo, gondolta a lány, aki bármire szívesebben gondolt, mint az előttük álló küldetésre, noha már megszokhatta volna ezt az élethelyzetet. Nem szerette azokat az embereket, akik ilyen komoly pillanatokban is képesek viccelődni.

– Na, induljunk – javasolta a férfi, aki meg sem próbálta elrejteni lelkesedését. A lány agyán átfutott a kérdés, hogy ilyennek vajon születni kell, vagy a sok tapasztalat öli ki idővel az emberből a lelket és a természetes reakciókat. De azért úgy döntött, tesz még egy próbát.

– Muszáj? – kérdezte. – Úgy értem, nem lehetne…

– Megyünk – jelentette ki tenyérbemászó jóindulattal, ugyanakkor ellentmondást nem tűrően a férfi. – Te is tudod, hogy nem halogathatjuk tovább.

A lány vezetett. Vezetés közben mindig megnyugodott egy kicsit. Olyankor csak arra gondolt, amit éppen csinált, és mint mindenben, a vezetésben is versenyzett magával. Művészetre fejlesztette azt a játékot, hogy a fékhez lehetőleg hozzá sem érve, a gázt pedig nagyon óvatosan kezelve elérje, hogy a hibrid autó benzinomotorja minél később kapcsoljon be. Most is fél szemmel a megnyugtató kék és fehér folyamatláncokat villogtató kijelzőt figyelte. Az emberek és állatok általában még időben elugrottak előle. A lány szilárdan hitt mind a károsanyag-kibocsátás minimalizálásában, mind a szabad helyváltoztatás jogában. Úgy érezte, ha sikerül megdöntenie öt kilométeres egyéni rekordját, akkor talán mégis van remény arra, hogy jól alakul ez a nap.

Mindeközben teljesen megfeledkezett a mellette ülő férfiról, aki egyszer csak egy felirat nélküli lemezt húzott elő a zsebéből. – Hoztam neked meglepetést – magyarázta.

A lány nem nagyon figyelt rá. Ekkorra már annyi időt töltöttek együtt, hogy nagyrészt ismerte a férfi zenei ízlését, és amúgy is halkra volt állítva a lejátszó, az elektromotor meg zúgott, úgyhogy csak valami kattogást hallott. Eddig három és fél kilométert tettek meg pusztán árammal.

A férfi matatott egy kicsit a műszerfalon, minek során lenullázta a legutóbbi nullázás óta megtett utat, átállította a kilométerórát mérföldre, majd megtalálta a gombot, amelyet keresett.

– She’s closing her eyes, she’s starting to dream, SHE’S PULLING THE STRINGS! – hasított az elektromotor megnyugtató zümmögésébe a jellegzetes szintetizátorzene kíséretében.

A lány a sokktól a gázra taposott.

A folyamatvektorok narancssárgára váltottak.

A férfi a hatással láthatóan elégedetten vigyorgott. – AND SHE TAKES ME AWAY AND SHE’S PULLING THE STRINGS WHEN SHE’S PLAYING WITH LOVE! – harsogta együtt a lejátszóval alig leplezett kárörömmel. – Gondoltam, ettől felébredsz – tette hozzá magyarázólag, mit sem sejtve.

A lány a munkahelyétől szokás szerint valamivel távolabb parkolt le, és miközben megtette az utat a kapuig, amelyen csak a titkos kód ismeretében lehetett bejutni, szórakozottan azon gondolkodott, hogy a hipó vajon leszedné-e a csomagtartójában található fejszéről és ásóról a vérnyomok maradványait.  Szilárdan hitt a védtelen, kiszolgáltatott nőkkel szemben elkövetett visszaélések helytelenségében is.

Amikor belépett az ajtón, már valamivel jobb kedve volt. Aznap is meghozta azt az áldozatot a hazájáért és a szűkebb környezetéért, amelyért köszönet ugyan nem járt, de amelybe egy kicsit mindig belehalt: felkelt, és bement a munkahelyére annak ellenére, hogy reggel volt. De most, hogy ezen sikeresen túlesett, és a kávé is hatni kezdett, kezdte úgy érezni, a világ talán mégsem olyan reménytelen és gyűlöletes hely, mint egy órával korábban gondolta.

– Szép jó reggelt – köszöntötte a főnöke.

A lány úgy érezte, ezt azért nem érdemelte a sorstól, de összeszedte minden erejét, kihúzta magát, és túllépett a dolgon. Ügyelt arra, hogy arcáról ne lehessen leolvasni semmit.