mrs. dalloway

Most már igazán írnom kellene valamit a blogomba, kár, hogy velem nem történik soha semmi, gondolta a lány, aki kicsit egyhangúnak érezte az életét, majd kisétált a hóesésben a kapuhoz, és átvett egynél valamivel több cápát a csomagpostástól.

Advertisements

50 thoughts on “mrs. dalloway

  1. lucia

    Selachophob: aha, igen! tudtam, hogy nem lesz ez annyira bonyolult feladvány (így utólag mindenkinek tök egyértelmű, nem?).

  2. Selachophob

    Annyira abszurd, hogy rákérdezek…
    Esetleg egy hűtőmágnes és egy eredeti, Scyliorhinus retiferből származó állkapocs?

  3. Mona

    Csak azért jövök napjbáan többször, hátha kiderül a cápa-titok!

    Essen mán meg a te kérges szíved édes Lúcsiám na!
    Estig még tok jönni párat, de holnap tiltás vagyon!

  4. petya

    lucia: pontosabban a “mindenkori magyar vízilabda válogatott”-ra szeretnék jogot formálni valahogy.

    szívrohamhoz adtam hintet, igaz, az alkalmazott hasonlat nem szakterületem, de nagyjából az történt, hogy elpakoltam az összes (na jó, kettes darab) bankkártyámat tuti helyre nehogy elveszítsem őket. a tuti helyre való elpakolás ellen viszont nincs orvosság, de szerencsére csak 13 m3-t kellett átvizsgálnom (szerencsére nem 13 m3-nyi bankkártyát), de igen soknak bizonyult.

    amúgy nem vagyok beléjük szerelmes vagy ilyesmi, de bevallom, hiányoztak. végül szerencsére boldogan egymásra találtunk ismét (gondolom nem ők az első bankkártyák, akiket megcsókoltak), amit azzal háláltam meg, hogy villámgyorsan el is vertem a pénzem, 4 pár must have piros körömcipőre (írnám, ha blogodat parodizálnám, de itt még önmagam lehetek, úgyhogy 4 pár piros repülőjegyre).

    Ezekről a szelídítős emberekről az jut eszembe, hogy ha úgy hozta volna a soros, akkor tuti lenne pár megveszekedett hippi, aki cumisüvegből etetné a t-rexeket (mondjuk az tdképpen figyelmesség is lenne, mert a kis kezükkel szerintem max a mellükig tudnák emelni az üveget – és igen, tudom, hogy nem emlősök, de vicces volt elképzelni :-)

  5. lucia

    petya: de maradt még egy jó keze, amivel szerethet téged, nem?

    ez a kedves történet arra a lantosra emlékeztet, aki kanadában be akarta bizonyítani pár éve, hogy a medvéket megszelidíti a lantjátéka, aztán sátrastul megették a rezervátumban.

  6. lucia

    petya: küldök én szívesen ukránokat grátisz, de azért parodizálj nyugodtan, azt is szeretem :)

    mitől kaptál szívrohamot? megtámadott a kardhal?

  7. lucia

    petya: emlékeim szerint egyszer (vagy többször) céloztál diszkréten arra is, hogy az egész vízipóló-válogatottat is tudnád szeretni.

  8. petya

    Mona: Igen! Itt slaugozik előttem éppen, szép és fiatal :-)
    Erről jut eszembe, hogy anyukámnak volt egy látványkertésze, 20 éves, napbarnította titán, akit csak és kizárólag a nyári hónapokban hívott el füvet nyírni, a házban tartózkodó hölgyek örömére. A kertészeknél egyébként csak az úszómestereket szeretem jobban (de mondjuk nagy az én szívem, sok szakma belefér).

  9. petya

    R.: Gyűjtőcsoport? Nekem jobban tetszett, amikor még Lepkének hívták :-)

    [debcsillu](#11185957): Hát nem vagyok egy edisoni alkat, de őszintén szólva egy kicsit reménykedtem benne, hogy én vagyok az egyetlen, aki erőszakot tesz Lucia blogján.

    Közben eszembe jutott, hogy beregisztrálom az esztelencsiga.hu-t és Lucinda néven fejőséva stílusában fogom hamisítani ezt a blogot. (Lehet, hogy csak azért írok ilyeneket, mert titkon az ukrán legények látogatására számítok :-)

    Vagy azért, mert most délelőtt lábon kihordtam egy szívrohamot, amibe az a szőke szexésnyújorkos matróna belehalt volna.

  10. R.

    @petya:
    kifejezetten jó, hogy nem írsz blogot, így is minden reggel eszembe jutsz amikor viszem fel Pannit a gyűjtőcsoportba, hogy bezzeg neked milyen jó dolgod van:)

  11. debcsillu

    Lucia, tudom hogy szereted a hatásos belépőket, de coming out-olj mááááár….:))))))

    Tarhonyakártevő: neked hol a blogod?:)

  12. amatőr

    A) Robert Capa fotók

    B) Shark típusú, motoros ruházati termékek (NEM piros körömcipő)

    C) Két jegy a Cápa című filmre

    D) Két belépő a Tropicariumba

  13. petya

    lucia: Ó, a vesémbe látsz, cápalány, legalábbis a kertésszel kapcsolatban, de sajnos ma nem tudtunk egymásba szeretni, mert 2 napja megsérült a keze (baráti verekedésben, csak azt itt komolyan veszik). Azóta egyre több a levél a lakhelyem előtt. Ittlétük a másik fájó hiányára emlékeztet.

    (Amúgy egy régi tanárom cápákat tartott otthon és a kedvenc történetem a cápáról az, amikor egy srác be akarta bizonyítani, hogy igen is szeretik az embert, ezért cápatojás korától együtt úszott eggyel egy medencében, majd a cápa jól megette, mert szerette ugyan, csak nem szívvel, hanem gyomorral. Szóval én első perctől hiszek benne, hogy a cápáid igaziak és nem holmi méltatlan plüss vagy fröccsöntött bóvlik, kérlek ne okozz csalódást.)

  14. Tarhonyakártevő

    Na jó, ha te nem, majd én megteszem:

    ————-

    Fred, a cápa rosszkedvűen rótta köreit. Már nagyon régóta mindig rosszkedvű volt.

    Egy hajóroncs körül lakott, az Indiai-óceán egy eldugott csücskében. úgy érezte, ez is jellemző rá: más tisztességes népek a Szunda-szigetek között laknak vagy az Egyenlítő egy szakaszán, de neki csak ez jutott: ez a magába csavarodó, értelmetlen, körbekörbe élet.

    Napjai egyetlen változatosságát Lam jelentette, aki időről időre megjelent a roncs környékén kis hajójával. Lam foglakozását tekintve halász, hobbiját tekintve sorozatgyilkos volt. Napról napra kihajózott a nyílt vízre és a hálók halma alatt egy-egy vérző testet vitt magával. Később hallal megrakodva tért vissza, hogy eladja azokat a kikötő gyanús éttermeinek, lepusztult bordélyházainak, reményvesztett, napcserzett bőrű lakóinak.

    Dél körül, mikor a nap függőlegesen állt az óceán fölött és gyilkos erővel ragyogó szögeket kalapált az agyakba, Lam a ponyva alá húzódott, Fred meg Lam hajója alá. Általában akkor beszélgettek.

    – Mióta? – kérdezte éppen Lam.
    – Nem tudom – válaszolta Fred. – Nekem nincs hová vonalakat vésni. Torkig vagyok ezzel az egésszel. Csak úszni, úszni, minden éjjel és minden nap, hiábavalóan és cél nélkül, pusztán azért, hogy levegőt kapjak, csak azért, hogy a saját semmire se jó életemet fenntartsam.
    De élet-e ez így? Kialvatlanul, kimerülten, abban a tudatban, hogy ez már soha sem lesz másképp.
    – De hát te hal vagy, te erre születtél!
    – Porcoshal – pontosított Fred. – És igen, boldog tudatlanságban éltem az ifjúkoromat. Még emlékszem az örömre… bár már csak halványan. Dereng, milyen ostobán és korlátoltan csodáltam a fényben csillámló szardellarajt a nyugodt víz ragyogó kék boltozata alatt, és úgy éreztem, szebbet soha nem láthatok. Igen, talán boldog voltam.

    Elnézett valahová a korallok felé, és szórakozottan kiköpte egy váltódó fogát.

    – De aztán minden megváltozott. Egy nap gázolaj és szakadó fém ízét éreztem a kopoltyúmon, sikoltások rezgéseit az oldalamon, csapkodást és bugyborékolást. Odaúsztam, hogy lássam, mi történik.
    Mire az evéssel végeztem, a hajó már szinte teljesen megtelt vízzel. Lassan merült, mintha álomban látnám. Körbeúsztam, és ahogy az egyik kajütbe beszorult a levegő, a tükörré vált ablakban megpillantottam magamat.
    Soha nem feledem azt a percet. Egy hegyesorrú, szélesszájú, durva bőrű, torz alakot láttam abban a tükörben. Rájöttem, hogy én már soha nem leszek kecses és vonzó. Én már soha nem hordhatok szardellacsillámlású, tűsarkú ezüstszandált. Nekem nem tartogat neccharisnyát az élet.

    – Ne sajnáld – mondta Lam és felsandított az égre. – Ezen az éghajlaton a neccharisnya is meleg. Hidd el, én tudom. – Kibújt a ponyva alól és a hajó végébe lépett. Két ügyes és gyakorlott mozdulat, és a tegnapi áldozat, egy szakadt rosszlány arccal csapódott a vízbe.
    – Eh… – mondta Fred, miközben kirobbant a hajó alól, vízzel fröcskölve be Lam szorosan testre feszülő tengerészcsíkos pólóját – egyszer úgyis megdöglünk mind.

    Egy fél pár pántos, vörös körömcipő süllyedt bukdácsolva a sötét mélybe.

  15. Zsit

    ÁÁáá, cápák, itt is van egynél nem eggyel több és néha fura hangokat adnak ki.
    Még nem döntöttem el, hogy elégedetlenkednek-e vagy csak simán kommunikálni akarnak :)

  16. Tarhonyakártevő

    Szerintem itt az ideje, hogy megírd a történetet a cápa szemszögéből, noirban.
    Legyenek benne cipők és magány, és egy kicsi vizespólós Lam is jöhet.

  17. lucia

    petya: valami kuvasztestű oroszokat is emlegettél valahol. nem értem, hogy ha én hűségesen ki tudok tartani Lam dzsí, a dél-indián cipész mellett, aki Bollywood tanúsága szerint időnként váratlanul dalra fakad, hülyén táncol és ráadásul meg is csal, akkor te miért hagyod, hogy a magasság-, a származás-, a műveltség-, a szám- vagy az anyanyelvbéli különbségek, illetve a szőrös, fehér testek közéd és az igaz szerelem közé álljanak. szerintem nyisd ki a szemed arra, amit az élet kínál, és engedd például a már emlegetett kertészt a kiskertedbe gereblyézni.

  18. petya

    lucia: Basszus, miattad tűnt el a kedvenc cellulitiszem?

    Az lesz egyébként a megoldás, hogy összejössz egy csalfa dél-indiai cipésszel, s mivel arra a Lam gyakori vezetéknév, ezért elcsepegtethetsz majd pár olyan mondatot, hogy Lamról jut eszembe…

    A holnapi szerelemmel az a baj, hogy itt a választékot 160 centiméter alatti, snájdig fiatalemberek illetve 75 év feletti, nyugdíjas, francia nudisták jelentik. A problémám a számokkal van, mint mindig.

  19. lucia

    petya: megnéztem most a legolvasottabb bejegyzéseket, és akkor olvasnak a legtöbben, ha megcsalnak, ha cipőkről írok, ha Lamról írok (majd bemutatom, mint témát), vagy ha plakátmagányban ázó bejegyzéseket írok.

    szóval hozzád is tengeri halak érkeztek éppen, már-már kísérteties az életünk szinkronicitása.

    mára azt írják neked a csillagok, hogy a fénytelen és hideg napokon a jobb falatok jelentenek némi vigaszt, de szerintem inkább éld ki magad írásban, mert holnap meghódíthatod a szerelmedet (ezt is a horoszkópusok mondják), és a vendégblogolástól kevésbé lesz narancsbőrös az ember.

  20. lucia

    Mona: soha nem ennék halat. a hűtőmbe sem tennék halat. másnak is csak akkor főznék halat, ha előtte leitatna, előre megfontolt szándékkal semmiképpen.

  21. petya

    Tényleg párhuzamosan csorog az életünk, pont ezen merengtem, hogy minek írnék én blogot (miről írjon egy kisfiút nevelgető magányos fordítónő? :-).
    Ez az egész pont vacsora közben jutott eszembe, a gyerek éppen egy lichtensteini vándorszínésszel amőbázott, a vendéglős néni barátja megérkezett egy másfél méteres barracudával a kezében, motoron, miközben egy idomított majom kelletlenül kókuszokat dobált a fáról.

    Pedig esküszöm csak egy sört ittam.

  22. Dr.Morcz

    lucia: Estélyre mentél és sajtóhibás cipőt, esetleg cápabőrből készült kiegészítőt zsákmányoltál a postástól?

  23. zsuzsi

    köszi a gyors választ, ez az egy bizonytalan. “Előtted a Balti-tenger, hátad mögött a Leipziger strasse”, vmi ilyesmi. Akkor maradjon így?

  24. zsuzsi

    Bocs, Lucia, magán-kérdés: a gyerek novellát fordít az iskolai pályázatra. Utcaneveket magyarítunk (Leipziger str)? próbáltam utánanézni, de nem lettem okosabb.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s