a boldogság kékszárnyú madara

Biztos vagyok benne, hogy ennél érdekesebb dolgok is történnek velem, de most az izgat a legjobban, hogy ez milyen madár lehet? A szarkákat és az emberevő méretű varjakat a hálószobám ablakában felismerem, a verébfiókák az erkélyről szokták levetni magukat, az is oké, a széncinke meg a kékcinege is megy nagyjából, de erről fogalmam nincs, pedig mindig odarepül a szilvafára, ha kimegyek az erkélyre, és esküszöm, beszélget velem.

madar

(A képminőségért elnézést, csúnya digitális zoommal, remegő kézzel készült).

20 thoughts on “a boldogság kékszárnyú madara

  1. sammy_

    (…) A szavakat ugyan nem mindig lehetett mindig megérteni, mert a madár kicsit fejhangon beszélt és selypített, de talán jobb is volt, hogy nem lehetett megérteni, mert Péter a fuvarosoktől, béresektől, cigányoktól tanult meg egy-két “kiszólást” – s ezekre tanítgatta a Mátyást. Ezek a szavak többnyire egészen “eredetiek” voltak, és a szótárakban általában nem találhatók, ami jellemző a szótárak szegényes szókincsére…
    Az első szó, amit megtanult, Erzsinek szerzett kellemetlen meglepetést, Retekné ugyanis az utóbbi időben sokat korholta Erzsit, aminek a befejezése mindig az volt:
    – Te lány… te lány… Mi lesz belőled, ha férjhez mégy? Hogy látod el az urad? Milyen ebédet főzöl, ha még ehhez sem értesz? … – És a végén: – Hej, te lány, te lány…
    Erzsi csak a vállát vonogatta piros réklijében, és a kis Mátyásban lassan a piros rékli és a “te lány… te lány…” egyet jelentettek. Az a neve talán ennek a piros bőrű embernek?
    Amikor egyedül volt, próbálgatta egy kicsit, és Erzsi majdnem elejtette a fejősajtárt – a kalicka alatt ment éppen az istálló felé -, amikor a Mátyás megszólalt:
    – Te láány… te láány…
    Erzsi megdermedt, de aztán elvörösödött a méregtől. Visszament a konyhába.
    – Hallja, édesanyám? Hát ilyen csúfságot tett velem! Már ez a büdös madár is rám kiabál, mintha világcsúfja lennék, vagy valami lusta dög, akit mindig szidni kell, mint a rossz lovat.
    – Mit mondott? – ijedt meg Retekné, aki az utóbbi diőben hamar megfeledkezett magáról, és ilyenkor nem nagyon válogatott a kifejezésekben.
    Erzsi kilépett a pitvarba, és a kis Mátyás mintha csak erre várt volna.
    – Te jáány… te láány…
    – Hallja?
    – Nem baj – nevetett Retekné -, azt hittem, már mást hallott. Ezentúl vigyázni kell, mint mondunk, mert ez az akasztófamadár mindent “kibeszél”.
    (…) Péter azonban más véleményen volt, és úgy gondolta, éppen arra kell megtanítani a madarat, ami meghökkenti a hallgatót.
    Most is felállt a székre, és a kis Mátyás figyelmesen nézte Péter száját.
    – Részeg disznó… réészeg – disznó…! Mondd, Matyi: részeg disznó.
    Tegnap már eljutottak odáig, hogy: “részeg di, részeg di” – ezt akarta Péter tökéletesíteni.
    – Rééheg tii, rééheg tinó…
    – Nem tinó, Matyikám, az más. Disznó!
    – – Tinó… tinóó…!
    – Nem tinó, te ökör – vesztette el Péter a türelmét, és megrázta a kalickát, mire a Mátyás felháborodottan sivítani kezdett, szárnyával verdesett, és kiabált.
    – Tekergő, tekeerrrgő…
    – Tekergő az öregapád – dühöngött Péter, de elengedte a kalickát, és arra gondolva, hogy erre is ő tanította a Mátyást, újrakezdte az oktatást. – Matyi, idefigyelj: részeg disznó, hallod? Ré-szeg disz-nó!

    Adalék a madárhoz, Fekete István: Emberek között

    Kedvelés

  2. zsuzsanéni

    Kisgyereksírást,önindító hangját,a környékbeli rigókat,sárgarigókat is gyakorolja,és tudja is utánozni.S ha átvert,a ronda rekedt varjúkárogásával,khákhákhákhákhá kiröhög,elrepül,és jót szórakozik rajtam.A műhely tetőn rendszeresen töri fentről lepottyantva a diót,de a fiókákat sem veti meg!Nagy játékos!:)))))

    Kedvelés

  3. zsenya

    Igen, szajkó – a hollófélékhez tartozik és remek hangutánzó. Macskanyávogást is tud, ha akar, de a mi kertünkben lévő (az egyik a kábé tízből) a telefoncsörgést is tudja utánozni.

    Kedvelés

  4. snort

    Funfact: A szajkó nagyon ügyes hangutánzó, gyakran használja más madarak trilláit, falun ajtónyekergést, szélkakas csikorgását, sőt kutyaugatást. Vö: szajkózni valamit. Anno a mellettünk levő kiserdőben volt egy szajkópár, akik autóriasztót utánoztak.

    Kedvelés

  5. GrA

    csatlakozom a szajkorajongokhoz, mostanaban a 18kerben is lattam nehanyat, orultem is neki rendesen. mondjuk en nehezen hiszem hogy beszelni meg tud tanulni, de teny, hogy alapjaban veve nagyon jo hangutanzo, es pl nyikorgast, mas madarak hangjak, illetve bagzo macskak vernyakolasat tokeletesen tudja utanozni. szep madar, szeretem.

    Kedvelés

  6. kihanemén

    egy agresszív, bérgyilkos kis barna madár aki viszi az áldozat, azaz egy kék hullámos papagáj skalpját bemutatni a megrendelőnek, hogy vlgre megkaphassa a pénzét. te meg orvul lefotóztad. szép…

    Kedvelés

  7. lific

    Nálunk is van egy csomó, főleg, mióta nincs macska. Kár, hogy nem arcoskodhattam elsőként, hogy Szajkó (ejtsd: szajkó) Mátyás. :)
    A kiejtést csak azért írom, mert a jó múltkorában olvastam egy bejegyzésedben, hogy “fépör”. Mondom, ez meg mi? Aztán másodpercek alatt rájöttem, hogy ja! faeper… Így jár, aki fordító blogját olvassa. :)

    Kedvelés

  8. nyina

    mióta itt lakunk (ami nincs nagyon messze onnan, ahol te laksz), vettünk egy növény- és állathatározót, hasznos, muci-fejű kölykök mellé főleg.

    Kedvelés

  9. lucia

    @Real Trebitsch: pont ezt akartam írni, hogy meghallgattam a hangját valami madaras oldalon, és ott csiripelés volt, pedig ez határozottan azt mondja, hogy “kháá-kháá”, és tényleg rekedten, de ezek szerint nem beteg. és komolyan olyan, mintha beszélgetni akarna, mondok valamit, és válaszol.

    Kedvelés

  10. Real Trebitsch

    Na, csak hogy legyen más is: ez egy mátyásmadár.

    Najó, igazából az ugyanaz, mint a szajkó. Azért hívják így egyes területeken, mert a hangja olyan, mintha azt mondaná csúnya rekedtes hangon, hogy “áá-áá”, amihez már csak kicsi fantázia kell, hogy belelássuk, hogy igazából azt mondja, hogy “Mátyás”.

    Egyébként tényleg okos madár, egyesek szerint beszélni is meg lehet tanítani fogságban. Mármint úgy, mint egy papagájt.

    Kedvelés

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .