…mert azért muszáj összegyűjteni, hogy mi is volt.
Rossz dolgok:
- Hát ugye kiderült, hogy amit én “ketten a világ ellen”-nek gondoltam, az az “egy ágyban az ellenséggel” volt, és egyedülanyuka lett belőlem, amit csak súlyosbít, hogy világéletemben ettől tartottam a legjobban. Nagyon régóta volt egy kép a fejemben, hogy amikor a gyerekem olyan 3-5 éves lesz, akkor az apjával sétálunk vele valahol, kétoldalt fogva a két kezét, és ő néha felhúzza a lábát és hintázik, és mindannyian nevetünk. Na ilyen most már nem lesz, se konkrétan, se átvitt értelemben. Ez kis dolognak tűnik, de nekem nagynak számít. Másrészről ez nagy dolognak tűnik, de az életnek megvan az a jó szokása, hogy megy tovább, és ahogy az angolszászok mondják, two out of three ain’t bad.
- Megszűnt a munkahelyem, ahova ugyan már csak távmunkában dolgoztam, de ott volt az asztalom, meg minden. Nagyon szerettem, tökre sajnálom. A gyászmunka keretében vettem magamnak ugyanolyan illatú vécéillatosítót, mint ott volt (mivel terhesen elég sok időt töltöttem a mellékhelyiségben azon töprengve, hogy akkor most úgy igazából kell-e nekem hánynom, nagyon megmaradt bennem az illat, tiszta Proust vagyok).
Jó dolgok
- A Mucit sikerült életben tartanom egész évben, ráadásul közben megszűnt koraszülöttnek lenni, nem kell már hurcolnom sehova fejlesztésre. A kórházban gratuláltak az immár hagyományos gyerekemhez, és külön mondták, hogy az értelmi képességei kemelkedőek (ezen mindig csodálkozom, hogy honnan tudják, mert én ugyan tisztában vagyok vele, hogy ő a világ legokosabb gyereke, de nekem könnyű, én az anyja vagyok). Amúgy meg napi 14-16 órát alszik, a többi időben vagy elfoglalja magát, vagy nekem bohóckodik, igazi bezzeg-gyerek, én nem is tudom, mivel érdemeltem ilyet. A többit a saját blogjában.
- Volt egy hármasom a hatoslottón, amivel visszanyertem kábé öt szelvény árát, meg az aprót. Lehet, hogy most kéne felhagynom a szerencsejátékokkal, amíg nyerésben vagyok.
- Most, hogy olyan tizenhárom éve fordítással foglalkozom, az önéletrajzomban két oldalnyi a referenciák listája és az egyik online portál interjút csinált velem, mint sci-fi/fantasy/Pratchett-fordítóval, talán ideje lenne belátnom, hogy nekem ez a szakmám, és nem csak mellékesen csinálom, miközben igazából valami tényleg fontos dologgal foglalkozom. Ráadásul kiadók keresnek meg, örülnek nekem, tetszik nekik a fordításom, én meg döbbenten állok (bár igazából tudom, hogy jól fordítok, de nem vagyok hozzászokva, hogy ezt mások is kifejezik szóban).
- Mióta elvált szülő, vagy mi lettem, azóta fellendült a társadalmi életem, ami a szociális fóbiámat is tekintetbe véve különösen vicces, de hetente legalább 2-3-szor beugrik valaki csak úgy, állandóan mindenkinek az ittfelejtett cuccait gyűjtögetem, emberek zuhanyoznak nálam és dobálják a szennyesbe a ruháikat teljesen természetes módon, ami tényleg tökre nem zavar, sőt, örülök neki, hogy nem karót nyelve ülünk a kanapén teázva és illedelmes dolgokról beszélgetve (bár néha felmerül bennem a kérdés olyan péterannás-kommentvadászosan, hogy önöknél szoktak zuhanyozni a barátaik?), szóval ez maradjon idén is így, hogy simán felhívnak este kilenckor, hogy beugornának, és beugornak (és hoznak sört is, jegyezném meg mintegy mellékesen).
- Blogilag úgy állok, hogy az a. szerint a valamelyikem szokott a leglátogatottabb személyes blog lenni a freeblogon a Yummie után (ami nem tudom, mennyire személyes blog, leginkább képekről szól). Átlagos hétköznapokon egyenként olyan 1200-1300 egyedi látogató jön, per blog, ha írok is, akkor több, ha megcsalnak, vagy véletlenül kiolvasom a Twilightot, akkor kétszer annyi, sőt. De nem ez a lényeg, hanem hogy köszi a rengeteg együttérző vagy vicces kommentet, illetve azoknak az olvasóknak is hálám, akik ismeretlenül is beajánlottak mindenféle munkalehetőségekre, tényleg nagyon jól jött. És az összes többi segítségért is, ez egyébként elképesztő, hogy bármilyen fura kérdésem-kérésem van, azonnal megjelenik itt a téma valamelyik szakértője, legyen szó operáról, biciklizésről, különböző társaságokról, agyi metszetekről és planetáriumokról. Az a gyanúm, hogy ha egyszer egy ukrán maffiózóra lenne szükségem, kábé öt percen belül beírná olyan két-három ukrán maffiózó, hogy privet (vagy mi mostanában a titkos köszönésük az ukrán maffiózóknak). Szeretem ezt az információs társadalmat.
- És először voltam a Szigeten, ráadásul rögtön Tankcsapdán, fotóztam bárányokat magasan, nem csesztem el a gyerek első születésnapi tortáját (bár többek szerint bizarr lett, de annak szántam), kaptam mikroszkópot, kaptam csillagászati távcsövet, és akkor most csak a publikus dolgokat mesélem, szóval ha a 2010 csak ennyire lesz jó (mint papírforma szerint az életem legszarabb éve), akkor már örülünk. De azért felhívnám az univerzum szíves figyelmét, hogy ha esetleg 2010-et a Sültgalamb Évének szánná, miattam ne fogja vissza magát.
(Update: tudtam, hogy valamit kifelejtettem! Volt a Cohen koncert is. Meg rengeteg kocsmázás. Kiolvastam olyan 50 könyvet azokon kívül, amiket fordítottam. Megnéztem olyan 10 teljes sorozatot azokon kívül, amiket fordítottam. Életem első mozifilm-fordítása. Visszafogytam 50 kiló alá. Lehet itthon jelly-bellyt kapni. Satöbbi.)

boldogot, újat
KedvelésKedvelés
debcsillu, nem értetted félre, de nem figyeltem, a többiek igen?
KedvelésKedvelés
Lucia, nagyon jófej vagy!:)
Csak így tovább:)
A “ketten a világ ellen” nem a barlagászodra vonatkozott? Én értettem félre, vagy a többiek?:)
KedvelésKedvelés
Jó dolgok:
Ugyanannyiba kerül ár/kg a kis és nagy dobozos lipton tea!
Köszi! :D
KedvelésKedvelés
Miss Freud: rendes ember, de ez a kapcsolat soha nem fog túllépni egy bizonyos szinten, azért nem is reklámozom (kábé úgy lehet elképzelni, mintha két különböző országban élnénk, és egyikünk sem akarna költözni).
KedvelésKedvelés
Sajnos a szülők is ludasak. Ahogy kiderült, nem igazán számíthattál a szüleidre. Próbálsz persze olyat találni, aki jobb, mint ők voltak, de a “kicsit jobb” még nem elég.
Reméljük, Mr. Távcső már rendes ember!
KedvelésKedvelés
Привет
KedvelésKedvelés
Paramami, tökre igazad van, csak a berögződött vonzódásokon nehéz változtatni :) de dolgozom rajta.
KedvelésKedvelés
Hát a sétálunk hármasban képhez nekem az a(z állítólag) kínai közmondás kapcsolódik, hogy “a gyereknek azért van két kicsi keze, hogy az egyikkel az anyja, a másikkal az apja kezét fogja”. Elvált szülők gyerekeként, akivel ilyen kétfelől kézen fogós életkép sosem történt meg, nagyon beégett a fejembe. Bitzos azért, mert magamban minden válás ellenes érv egy külön fontos listára került. Két éves koromban mentek szét a szüleim, nem voltam három, mire elváltak, és valahogy nekem nagyon az jött le belőle, hogy SOHA nem fogok elválni, ha csak egy mód van rá. A szar csak az a dologban, hogy nem mindig rajtad múlik. Ahogy Nálatok láttam, baromira nem Rajtad múlt, mert hogy Te mindent megtettél, az szerintem tuti – persze amennyire egy blogon keresztül meg lehet ezt ítélni, de én azt hiszem, elég jól meg lehet. Talán egy dologban hibáztál: valszeg rossz típushoz vonzódsz, ha hasonló (megcsalós) dolog már megesett Veled máskor is. Ezen nem triviális változtatni, de szerintem lehet, ha tudatosítod Magadban és nagyon odafigyelsz. Good luck! Előbb-utóbb tuti, jön egy rendes pasi, aki ideális férj, csak fel kell ismerni és le kell rá csapni!
KedvelésKedvelés
kathy, nekem nem volt ilyen gyerekkoromban, szerintem valami képen láthattam, de nagyon megfogott. Janka ügyes :)
KedvelésKedvelés
Nagyon érdekes, mert ez a sétálunk-az-apjával-hármasban-középen-a-gyerek-hintázik kép nekem is megvolt mindig, gyerekkoromtól. Talán azért, mert sokat csináltam a szüleimmel, és az összetartozás szimbóluma lett valahogy. Neked is volt ilyen? (Aztán meglátjuk, nálunk hogy lesz – azért remélem így… Janka ritkán már csinálja, bár a 3 éves kortól még messze van.)
KedvelésKedvelés
hát valami olyasmi :)
KedvelésKedvelés
Jól sejtem, ebben a városban te lennél a King Kong? ;)
http://www.lostateminor.com/2010/01/08/san-francisco-jelly-art/
KedvelésKedvelés
Paramami, nem biztos, hogy a te hibád, van, aki egyszerűen nem szereti Pratchettet. mondjuk angolul mindenképpen jobb. Ha a pörgősebb cuccok jönnek be, akkor az őrség-vonulatot tudom ajánlani (a Guards! Guards! az első őrséges kötet címe, de a Fegyvertársak is ezek közé tartozik). Nekem a Mort volt az első könyvem tőle, és szerettem (az a Halál-szériába tartozik). Vannak nagyjából sorozatfüggetlen korongvilágos könyvek is, mint a Moving Pictures, vagy a Soul Music/Gördülő kövek. Illetve és imádom még benne a Moist von Lipwiges köteteket is (Going Postal, Making Money), azok is sodrósabbak. a varázslósok közül a The Colour of Magic és a Light Fantastic az elsők.
KedvelésKedvelés
Lucia, belegondoltam. Továbbra is sárgulok, baromi jól jönne egy kis agymunka azon kívül is, hogy emlékezzek a mondókák szövegére :) Szóval jóóóóó Neked, és persze BUÉK, legyetek mielőbb többen a világ ellen :)
KedvelésKedvelés
Miattad kezdtem múltkor olvasni a Hölgyek és Urakat (angolul megvan az össz Pratchett e-bookban), de valahogy nagyon nem sikerült elkapnom a dolgot. Na jó, lehet, hogy belejátszott, hogy aznap tudtam meg, hogy elhalt a babám, nem tudom, tuti, nem voltam túl receptív, de próbálkoztam vele altatás közben egy sort (amíg a gyerek szopik, én e-bookokat szoktam olvasni, mert az nem zavarja, minimális fénye van). Ezek szerint jobban kellett volna próbálkozni? Olyan 10 oldalt olvastam el összesen (nehéz megmondani, mert az e-bookban egy oldal kb. egy negyed oldal a valós könyvben), de valahogy nem történt semmi, és nekem akkor pörgősebb cucc kellett volna. Meg a boszorkányos dolgok amúgy sem annyira nekem valók.
Ezek szerint a többi más helyszínen, időben, stb. játszódik. A teljes életműből (és nem csak a magyarul kaphatóból) Te mit ajánlanál első könyvnek? Köszi!
KedvelésKedvelés
Lucia, ide a pozitiv hozzaallasodbol, az erodbol meg ugy egyebkent is :) en eleg soteten latom a jovonket (szinten ketten a vilag ellen), de talan nekunk is sikerul, ha mar masoknak is ment…
KedvelésKedvelés
a yummie a legszemélyesebb blog a freeblogon. vagy nem.
KedvelésKedvelés
Gratulálok Lucia! Kereken 3 éve olvaslak Glória blogja jóvoltából, s bár nyilvánvaló volt, mennyire klassz a blogod, de nem gondoltam, hogy pár éven belül a Tiéd lesz az egyik vezető a Freeblogon. :) Ez fantasztikus! Grat again.
KedvelésKedvelés
Daniella, neked is!
KedvelésKedvelés
Ha az ember a legnagyobb félelmével kénytelen szembesülni, és helyt áll olyan helyzetben, amiről azt hitte, hogy nem tudja megoldani, az hegyeket mozgat meg! Bár néha biztosan sovány vígasznak tűnik a büszkeség, de később ebből a tartásból csodák születnek. :) Boldog új évet Neked, Lucia!
KedvelésKedvelés
irigyllek, de azért BUÉK!!!
KedvelésKedvelés
Kakukk: 160, de könnyűek a csontjaim, nem tűnök anorexiásnak (20 évesen folyamatosan zabálva voltam 42-43 kiló, és senki nem soványozott).
KedvelésKedvelés
am: ennek én is nagyon örülök, főleg az éjszakai stabil 12-nek, de gondolj bele, hogy ennek az időnek kb. a felét konkrét kemény munkával töltöm :) azért az tényleg jó, hogy egyben tudok aludni mennyiséget.
KedvelésKedvelés
Te hány centi vagy a kevesebb,mint 50 kilóhoz, 120?
KedvelésKedvelés
Lucia, régóta olvaslak és nagyon szimpatikusak az írásaid, de ez a 14-16… szóval elöntött a sárga irigység :) enyim ikrek 9,5 hónaposak és kb 3 hónaposan aludtak ennyit. Nekem ők a legmucibbak a világon, de ezt az egyet irigylem… ;)
KedvelésKedvelés
Nona: én mindegyiket szeretem, a most kaphatóak közül a Hölgyek és urak boszorkányos-shakespeares, a Fegyvertársak nagyvárosos-krimis, a Gördülő kövek meg rockzenés (történetileg ez a leggyengébb a három közül).
KedvelésKedvelés
Ha a knurd eleve fordítva van, akkor minek azt fordítani?
Az ilyen molyoló meg olvassa fordítás nélkül, tükörből.
KedvelésKedvelés
Nekem Pratchett-ről automatikusan te jutsz az eszembe:)Még nem olvastam tőle, itt lenne az ideje. Melyik könyvét ajánlod a leginkább?
KedvelésKedvelés
én knurdot nem fordítottam :)
KedvelésKedvelés
Ezt ma találtam a moly.hu-n egy hozzászólásban:
“Terry Pratchett regényeiben többször előfordul a knurd szó, mint a részegség ellenpontja (ami nem egyenlő a józansággal). Szegény fordító nem jött rá, hogy ez a drunk=ittas, részeg szó megfordítva, így hát meghagyta a magyar változatban is. Az igazán furcsa persze az, hogy az első után senki nem szólt neki, hogy ez így nem oké, hanem későbbi történetekben is benne maradt.”
Nem tudom ebből mi igaz mi nem, nem értek hozzá:) Meg azt se tudom hogy ezt te fordítottad-e?!
További sok jót 2010-re, sőt csak jót:)
KedvelésKedvelés
MILF. :)
KedvelésKedvelés
Lucia, igazság szerint fogalmam sincs hogy pontosan hány éves vagy, de ha 30 körülivel számolok akkor is maximum 10 évesen kellett volna szülnöd. Szóval ez kb olyan hogy én egy évesen “szültem” a fiamat (fogadott a drága, szerencsére saját eredeti szülőkkel). Így tehát a kérdés még mindig áll :D
KedvelésKedvelés
“ketten a világ ellen” – szó szerint így képzelem én is, de még senkitől sem hallottam, hogy ugyanígy gondolta volna. azt hittem, bennem van a hiba, hogy nekem vannak elrugaszkodott elképzeléseim.
viszont így már akár szektát is lehet alapítani. :)
KedvelésKedvelés
Viv, az nem gáz, amíg nem én szültem :) de örülök neki. mondjuk belőled sem nézném ki, hogy kommentképes korú gyereked van.
KedvelésKedvelés
Hé, az én kommentelésre képes gyerekem is olvas ám téged. :) (Illetve a kicsi is képes a kommentelésre, de őt szerintem ne engedjük a blogod közelébe, így is a Mucinál minden videót minimum kétszer végig kell néznem vele, azt hiszem, szerelmes a Muci csíkos kapucnis felsőjébe. :)
KedvelésKedvelés
Privet. :)
KedvelésKedvelés
Nekrocica, légyszi, ne legyél a lányom, nagyon öregnek érezném magam egy kommentelésre képes gyerektől :)
amúgy ez nálam valami kémiai izé lehet, nem hozzáállás, és néha már idegesítő. szilveszterkor például lefeküdtem tízkor direkt, tizenegykor felébredtem a durrogtatásra (idén lemehetett a petárda ára, borzalmas volt), odamentem az ablakhoz, hogy ki ez a köcsög, aki nem bír magával (mint kiderült, öt köcsög is van csak ebben az utcában), erre ott ragadtam, hogy fú, de szép. pedig nem is szeretem a tűzijátékot.
KedvelésKedvelés
hosszu: a Brünót. illetve ugyanattól a forgalmazótól kaptam pár tévébe szánt “ígykészültet” is azóta más filmekről, úgyhogy remélem, hogy a jövőm is tartogat még pár kellemes élményt általuk.
:)
KedvelésKedvelés
Nálam nemcsak zuhanyoznak, de van saját polcuk/sarkuk a szekrényemben, a minap meg kissé zavartan néztem azt a négy fogkefét, amit az enyém mellett tárolnak valakik az amúgy négypozíciós fogkefetartóban. Fogalmam sincs, melyik kié, de bízom benne, hogy mindenki ki tudja választani a sajátját.
Melyik mozifilmet fordítottad?
KedvelésKedvelés
Lucia, szeretném magadnak megkapni az életfelfogásodat. Mert ugyan az örök pesszimizmusom már nagyon sokat javult, de egyszer a te szintedre szeretnék eljutni – ami sajnos még nagyon messze van. Nagyon sok boldogságot Nektek jövőre is, és minden eljövendő új évre! ((Nem lehetnék a lányod?))
KedvelésKedvelés
kihanemén: szilveszter környékén készült, amint megjelenik, belinkelem majd ide :)
KedvelésKedvelés
Sulemia: februárig biztosan nem, de lassan úgy kezd kinézni, hogy ha kell, az se gáz, nagyon lementek a környéken a bérleti árak, mondjuk az utcanevet sajnálnám :)
KedvelésKedvelés
azt lehetne, hogy megsúgod, hol lelhető az a veled készült imternyúl?
KedvelésKedvelés
ó. értem.
Tényleg, akkor nem kell költöznötök? Vagy még nem derült ki?
KedvelésKedvelés
Sulemia, sajnos a szülésre is emlékszem még, de azért igen :)
KedvelésKedvelés
király. testvér szempontjából a kedvező kimenetel fontos prediktora. (bocs a tanulás az agyamra ment) (mármint majd ha a feltételek is adottak lesznek)
KedvelésKedvelés
A jó dolgok listája sokkal hosszabb, mint a rosszaké.Büszke lehetsz Magadra, a Mucifülüre, a munkádra, boldog 2010-es évet kívánok.
KedvelésKedvelés
Sulemia: ez a terhesség dolog nálam fura volt, mert fizikailag rettenetesen éreztem magam, folyamatosan émelyegtem, éhes és/vagy álmos voltam, később a belső szerveim is fájtak, ezzel együtt akkora örömhormon-dózisban fürödtem folyamatosan, hogy még hányni is vidáman hánytam, de tényleg :) ha valaha drogoznék, azt szeretném szedni, amit akkor nyomott a szervezetem folyamatosan.
KedvelésKedvelés
Csak a leglényegesebbre reagálnék, a wc illatosító. furcsa hogy a terhességnek még ez a területe is kellemes, nosztalgikus élmény maradt a számodra.
A kívánságom pedig az, hogy 2010 legyen legalább olyan jó mint 2009 volt, viszont ne legyen olyan rossz. És hogy a fejedben levő kép megvalósuljon, és hogy akkor már ne szomorkodj amiatt hogy a srác “csak” sajátjaként szereti a fiad.
KedvelésKedvelés