fenyőünnep 4.

Szóval a fiúm ragaszkodott hozzá, hogy előbb az ő ajándékát bontsuk ki, utána a gyerekét, és csak a végén nézhettem meg, hogy én mit kaptam.

Én a fiúmmal mindig bajban vagyok ajándékozásilag, mert mindent megvesz magának, amit szeretne. És egyébként is tök kiszámíthatatlan, hogy mit szeretne, mostanában a legjobban például egy repiajándékba kapott, 700 forint értékűnek kinéző ébresztőórának örült, ami egy olyan 10x10x10 centis opálosan fehér műanyag kocka, és ha megböki az ember, akkor színesen világít. Mármint lila-kék-piros-stb. színekkel sorban. Ja, és a hőt is méri, úgyhogy azóta a fiúm folyamatosan jelenti, mennyi a fok az ágya mellett.

Tehát ajándékban az oké, hogy ruhát mindenképpen kap, mert azt képtelen vásárolni, most is becsúszott négy hosszúujjú póló, meg három alsónadrág, meg három zokni, de ez nem ajándék, legalábbis neki (mármint örül, meg minden, csak velem ellentétben a ruhanemű számára nem élvezeti cikk). Meg gondoltam kap egy sötétben világítós könnyűkicsi utazós párnát, hogy amikor a tehenes mosásban van, akkor is tudjon utazni, meg ráutaló jelleggel (vö. most már aztán igazán visszaadhatnád az autós töltőmet) egy saját autós telefontöltőt, mert azt mindig elfelejt venni, de más ötletem nem volt. Még beszereztem egy jónak tűnő ásványos könyvet, aminek a felét nem értettem szókincs híján, szóval profinak tűnt, de mi van, ha utálja (szerencsére nem utálta). Úgyhogy aztán eszembe jutott, hogy kap ördöglakatot, úgyis szavajárása az ördöglakat, én meg hálistennek tudom, hol lehet ilyesmit beszerezni, úgyhogy vettem neki egy egyszerűt, meg egy puccos bicikli alakút. Hálistennek a biciklissel azóta is eljátszik csendben, ügyesen, és mindig közli, amikor ismét sikerül leszedni róla, illetve visszatenni rá a karikát.

(A tizenegyéves kapott egy EEE notebookot (nem azért, mert újgazdagék vagyunk, hanem mert csak egy ócska vacak közös számítógépük van otthon, plusz eddig szó nélkül megosztottam vele a saját gépemet, de az nekem valahol azért mégiscsak olyan, mint a bugyimat kölcsönadni, vagy nemtom), ő sem tűnik boldogtalannak, a bontogatás óta a hangját se lehetett hallani. Meg előre dresszíroztam magam, hogy a nagygyereknek ezen kívül nem veszünk semmit, mert ez mégiscsak elég nagy ajándék, de először aztán becsúszott egy lila dzseki (a nagyanyja által tudomásomra jutott, hogy évek óta ugyanazt a kinőtt télikabátot hordja, ami alapból is tök ronda, meg foltozgatják is, de legalább ingyen volt, úgyhogy rögtön elrohantam vele a C&A-ba, hogy válasszon, de amit választott, az szerintem egy kicsit vékony, úgyhogy megláttam a lilát, ami vastag, ráadásul le volt árazva, és nem tudtam visszafogni magam), meg némi cuki téli zokni, illetve egy saját ördöglakat (tematikus karácsony volt)).

És akkor végre felbonthattam a Dobozt, amiben Könyv volt. De nem ám csak egy olyan stahljudit, vagy ilyesmi, hanem két borzasztó régi könyv. Az egyik a W. Dugdale: Monasticon Anglicanum, ami részben latinul, részben ó-angolul anglikán rendházakról szól, első kiadás, 1655-ből, a másik egy angol értelmező szótár 1724-ből, hogy értsem az angol részeket (latin szótáram az van, ugyan csak kortárs, de a latin nem változott túl sokat az elmúlt 2000 évben). A fiúm ezt úgy ókumlálta ki, hogy megfigyelte, hogy szeretem a könyveket, különösen a szótárakat, és szeretem a régi dolgokat, majd ezt a két információt egyben hasznosította. Ja, és olyat akart, ami nem szakrális irat, mert én olyan profán típusú lány vagyok, és ez (a Monasticon) csak érintőlegesen az (mármint szakrális jellegű). Mindenesetre ez nagy meglepetés volt, és nem is bánom, hogy nem pohár. És legalább most már tényleg megtanulok latinul, nem csak nézegetem a nyelvkönyvet, szóval ezzel szerintem elleszek jövő karácsonyig. Képek.

Ja, amúgy a kisebbik gyerek új játékainak holnap kénytelenek leszünk egy polcot venni, de ez már egy másik történet.

Reklámok

19 thoughts on “fenyőünnep 4.

  1. nemakönyv

    látom, mindenki a könyvvel van elfoglalva, úgyhogy én egy nagyon ciki geekes hozzászólással törném meg a monotóniát: a háromévesem szerint az EEE béna, mert nem férnek ki rá a flash játékok.

  2. Lam

    Na lesz ebből az állítólagos óangolból lista v nem, ha nem, akkor aztán sose hiszem el, h neked óangolod van, inkább csak h nem tudod elolvasni, akármi is az, gyerünk-gyerünk.

  3. diogenesblues

    Eddig csak Luciának tettem házassági ajánlatot, de ha a fiúja nekem is ilyen könyveket adna ajándékba, tulajdonképpen a feleség-szerep gondolatát is fontolóra venném. Ha mégsem működne a dolog, legfeljebb elválnánk, de a könyveket megtartanám, annyi szent.

  4. birge

    Húúú… lucia tényleg tartsd meg a fiút. Óangol? Évek óta szeretném megtanulni.. most nagyon irigyellek ám! (mellesleg én is ilyen pöckölős-világítós órát kaptam tavaly karácsonyra, tényleg nagyon jó játék:D)

  5. lucia

    ok, kb. egy hét múlva, addig sürgős munkám van, nem tok a fényképezővel vacakolni, kicsit a körmömre égtek a fordítások.

  6. Lam

    Ja, olyasmi, mint a béta, csak egy hasa van, középen (mintha egy b meg egy p betűt raknál össze), úgy hívják, h ‘thorn’ (mivel rúnajel volt régebben), és a zöngétlen th-t jelöli, amire a latin ábécében nem volt megfelelő jel az angolszász szerzeteseknek. De mondjuk thornt szoktak az óészaki szövegek kiadásaiban is használni. Szóval nyomj be egy mintát, Lucia, azonosíccsuk aztat mink filológijailag.

  7. niki

    Ja, most látom mi a téma. Az óangolban olyan betűk is vannak, amik a mostaniban nincsenek, pl: olyasmi, mint a béta és az én úgy van, h ‘ic’, ha jól emlékszem tanulmányaimból.

  8. niki

    Szia Lucia,
    ide találtam a malactól, és máris mit látok? Ezek a könyvek nagyon brutálok!!!!! Igaz, egy pillanatra beugrott az egyetemi óangol vizsga, ami ugye nem volt fenékig tejfel. Na, de ez egészen más!!!! Azok az ábrák, és egyáltalán…. Honnan lehet ilyen régi könyveket beszerezni? Azért tényleg nagyon jó fej a fiúd!!!! Szerintem jövő karácsonyig mindenképpen tartsd meg!!!!Ja, azért eléggé rokonlelkek vagyunk, én is az ilyesmi ajándékoknak örülök. Most kínai nyelvkönyveket kaptam, mert azt tanulok szeptember óta!

  9. Norewa

    Irigy vagyok :P A latin meg jó, ha rájössz a logikájára(és miért ne jönnél rá), meg lehet tanulni, én három hónapja tanulom(mert latinköteles szakra járok) és egész tűrhetően megy, már nem nézek bután egy latin nyelvű forrásra. Szóval hajrá!

  10. lucia

    Lam: hát ha már így kötözködsz :), van benne óangol, angol és vegyes. vannak benne ugyanis mindenféle források és idézetek, és arra a következtetésre jutottam, hogy amiékezetes betűkkel van írva éa nem értem, az óangol lehet.

  11. Lam

    1655-ben sztem senki sem nagyon nyomott ki óangolul könyveket, pontosan milyen óangol az? csak szakmai kíváncsiságból.

  12. sixxty

    Mint titokban régi könyveket és szótárakat imádó ettől a könyvtől én is elaléltam volna. Most rákerestem a neten és nem jutok szóhoz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s