Amikor hazaértem, megkérdeztem a fiúmat, hogy ha elárulnám a titkárnőnknek, hogy rá azért volt szükség, mert az elődeit véletlenül mindig feldarabolta és elásta valaki a kertembe, akkor is mondogatna-e ilyeneket, hogy "lucia, legyél szíves máskor ne szervezz nekünk keresztbe", amiért önhibámon kívül ő is be kell(ene) hogy jöjjön a két ünnep között^×. A fiúm, ha már így munkaügyekről beszélgettünk, megkérdezte, hogy a kollégája, akit egy szintén kollégacsaj hónapok óta szivat, miszerint szívességeket elfogad (vigyél ki Bécsbe, stb), de kopulálni nem hajlandó, szóval ez a kolléga miért azt mondja napközben, hogy most haza kell vinnie a csajt, mert fáj szegénynek a feje, miért nem a csajnak mondja, hogy "de hát neked mindig fáj, gondolom ezért nem dugunk soha".

Nagy kihívás manapság bejárni dolgozni. Emberek közé.

^× Botor módon felajánlottam előre, hogy ne jöjjenek be a lányok a két ünnep között, majd én. A főnököm, amikor (nem tőlem) megtudta, hogy emiatt nem mennék vele meg a rendszergazdával Prágába, kijelentette, hogy nem dolgozzák annyira halálra magukat a lányok, hogy egy-egy napot ne bírnának ki ők is.