az öltözködésről, mint problémáról

A goth életstílus elsajátítása azért nem megy olyan könnyen, mint elsőre gondolná az ember, még ha az orrpiercingtől és a kognitív folyamatok erőszakos lefojtásáról (a megfelelő arckifejezés prezentálása érdekében) el is tekintünk. Már az első, bátortalan lépéseknél is ugye olyan zavarbaejtő választási lehetőségekkel szembesül az ember, hogy akkor most a Csodás Bárónői Szoknya, vagy a Cyber Trash szoknya definiál-e engem jobban, mint egyéniséget, nem beszélve arról, hogy akkor most a fekete szemeteszsák ciki-e annyira, hogy az már kúl legyen (úgy tűnik, a vinyl az új szaggatott harisnya, a szélsőségesen erotikus hozzáállás kifejezőeszköze).

Ez az egész úgy kezdődött nálam, hogy hétvégén identitásválságba kerültem, miközben krumplit vágtam 1-2 milliméteres szeletekre, raktam a tepsibe, szórtam meg sóval-borssal-szerecsendióval, póréhagymával és reszelt füstöltsajttal, majd ismételtem ezt repetitíven, és öntöttem le a végén az egészet tejszínnel meg még sajttal, annak ellenére, hogy nem tudok főzni, és akkor eszembe jutott, hogy én mindig ezt csinálom, tök reflektív vagyok, de egészen a hardcore szélsőségekig, itt említeném például meg azt az esetet, amikor egy matematikus pasival jártam, és fél év alatt odakerültem valahogy a TTK matek szakra, ott is az első öt közé az évfolyamon, meg eleve a pszichológia szak is gyanítom, akkor tört rám, amikor tizenhét évesen megnéztem az Elemi ösztönt (abban, ugye, mindkét csaj pszichológus volt), de ez még a jobbik eset, mert a jégcsákányos dolog is rámtörhetett volna, ugye. Na és akkor ott állok vasárnap, kezemben a krumplival, és akkor a csirkéről sörtésztában még nem is beszéltem, hülyén, mert ugye én nem tudok főzni, csak egy alkalommal beszéltem a Ginával előző héten, és akkor már rögtön ilyen helyzetekben találom magam, és akkor előtört belőlem, hogy most kéne gyorsan valami saját identitás, és ebben a lélektani helyzetben kérdezte meg tőlem a fiúm, hogy szeretnék-e fekete alapon piros koponyákat ábrázoló aranyos kézitáskát, mert hogy még egy darab van a Gináéknak, úgyhogy felmentem a weboldalukra, és megtetszett rögtön a burgundi/fekete női fűző, és akkor arra gondoltam, hogy például erre a pár ködös novemberi hétre simán lehetnék ilyen darkos fajta, bársonnyal meg neccharisnyával, erről kikértem a fiúm véleményét is, aki az felelte a számára perszonalizált kérdésre, hogy neki semmi kifogása az ellen, ha ilyen fekete/piros dolgokat viselek, amiből kivan a fél mellem, na és ekkor szembesültem azzal, hogy még így sincs könnyű dolga az embernek manapság, amikor utoljára darkos voltam tíz éve, sokkal kevesebb alternatíva volt az irányzaton belül, akkoriban még úgy tudtad, hogy ha fekete, akkor már nem lőhetsz nagyon mellé, most meg olyanok vannak, hogy a virágmintás brokát szoknya az már uniszex darabnak minősül, lehet, hagyom is a fenébe az egészet.

34 thoughts on “az öltözködésről, mint problémáról

  1. Ismeretlen's avatarnemisbeka

    A szárított szekció után ajánlanék egy fokozatos áttérést a frissekre :), akkor már elég előrehaladott állapotban van a függés a konyha tekintetében is :). Tényleg, végül milyne lesz a csoda konyhabútor? :)
    Internetes receptek: kommentben a legtöbb helyen el lehet küldeni a té szerzőt az ő anyjába, ha valami nem olyan, amilyennek ígéri :). Szakácskönyveknél ez pölö macerásabb :)). Igaz, azokat látványosan szét lehetne tépni, de ez nálam mondjuk a súlyos testi sértés kategóriájával egyezik :).

    Kedvelés

  2. Ismeretlen's avatarlucia

    köszi, béka, ezek a fűszerek vannak is (esztétikai okokból vettem őket, a fűszeresüvegek jól néznek ki egymás mellett:), az oregánót meg a bazsalikomot ismerem a pizzáról, a többivel meg tudományos alapokon szándékozom kísérletezni, vagyis egyszerre csak egy komponensen változtatok. :)
    az internetes receptekben meg tudod, ki bízik, manapság már bárkit felengednek a netre, még alkalmassági teszt sincs, semmi :P

    Kedvelés

  3. Ismeretlen's avatarnemisbeka

    Jó is az a csízkék, meg a kakukkfű is :). Ajánlanám további felhasználás végett az oregánót, a bazsalikomot, a tárkonyt, a majorannát és a rozmaringot is, hogy csak az alapvetőeket említsem :). Receptekkel meg tele van az internet, ha már úgyis függsz :). Hajrá lucia, hajrá lucia :).

    Kedvelés

  4. r.a's avatarr.a

    Ugyan már, az Explosions in the sky sehol nincs a hülyenevű együttesek versenyében.
    Nurse With Wound
    Clap Your Hands Say Yeah
    TV on the Radio
    I Love You But I’ve Chosen Darkness
    Ezek tényleg léteznek, az első hármat ismerem is (és nagyon jók).

    Az abszolút klasszikus lemezcím pedig:
    Butthole Surfers: Hairway to Steven

    (ha érdekelnek további megfejtések http://uh.hu/forum_lista.php?o=1&tid=358 )

    Kedvelés

  5. Ismeretlen's avatarlucia

    nemis: óóó, pedig milyen büszke voltam már a kiejtés utáni hallásomra, amikor e-vel is töbszázezer találat volt. egyébként meg rájöttem, hogy tudok főzni, csak recepteket nem tudok (meg vannak ilyen rejtélyes dolgok, mint a kakukkfű, szóval mostanában éppen mindenbe kakukkfüvet rakok, aztán amiben nem működik, abból legközelebb kihagyom). egyébként meg pont a minap kerestem sajttorta receptet, na és találd ki, kit és mit dobtak ki a freeblog főoldalára. :)

    Kedvelés

  6. Ismeretlen's avatarnemisbeka

    Csak további okosításodra: gratin lesz az a graten, ha már konyhatündérkedsz :). Utóbbi csak a kiejtése :). De egyébként egészen úgy hangzik, mintha tudnál főzni :).

    Kedvelés

  7. Ismeretlen's avatarlucia

    hát, ami világos és finom és általában kereskedelmi forgalomban kapható és nem is túl drága, az a Hoegarden meg a Leffe, és valóban nem veszélytelen dolog autókat felgyújtani, de aki Rossz, annak felgyullad magától.

    Kedvelés

  8. ZeldushkaTimurovna's avatarZeldushkaTimurovna

    Lucia: hát igenigen, szerintem se. egyszer pl. fácánt is próbáltunk vadászni lelkecskével a kerepesiben, de nem jött össze. viszont helyette söröztünk, felmásztunk egy jó nagy síron a kerítsére ülni, ahonnan én leestem, és bevertem a lábam. viszont felfedeztünk sok szép sírt cserébe, meg azt, hogy setétedés után a Vidám Hullamosók rákkendrollra mssák a hullákat arrafelé. persze nem garantálom, h pont a temetőből jött a bulis zene, de gyanúsan közel volt.

    btw a kerepesiben már beindultak az idegenvezetős gájdolások, habár én inkább gájd nélkül szeretem.
    mert őőő disz iz e szemetöri, ugyebár:) (ezen nagyon jót nevettem, pedig a kollégák itt ólálkodnak, és furán néznek rám.)

    Kedvelés

  9. lea's avatarlea

    ohh te mondtad..:P

    tehát
    holnapután szalagavatózom és elhatároztam, hogy előtte és utána magamhoz veszek olyan alapvető emberi táplálékokat, mint a vörösboroskóla.
    e tervet meghiúsítandó az osztályfőnököm kijelentette hogy nem lehet, ezért úgy gondoltam, inkább sört iszom. valami világos félét, mert -lévén fehérbőrű- piros lesz tőle az arcom.
    mivel te nagy szakértő vagy e téren: tudnál ajánlani valami finom szalagavatós sört?:)
    és egy cross: “Ne gyújtogass föl autókat, mert megégeted a kezed!”
    Anyai Jótanácsok, II. 3/12

    Kedvelés

  10. Ismeretlen's avatarlucia

    Z.: továbbá temetőben sörözni és hullát szedni is nagyon jó. asszem, a temetők úgy általában messze nincsenek eléggé kihasználva.

    Kedvelés

  11. Ismeretlen's avatarlucia

    R.: nyersen, de tényleg nagyon vékonyra szeleteltem. asszem kb 1 óra volt olyan 200-220 fokon, akkor megszurkáltam villával és puha volt már.

    Kedvelés

  12. gargoyle's avatargargoyle

    a bolcs nepi rigmusnak meg nem fazott fel a dereka a granitlaptol, nem verte be a terdet a betonlap szelebe, es nem rugta le a legrosszabb pillanatban a viragosbefottesuveget/mecsestartot

    es akkor a kevesbe megerto temetoorbacsikrol most nem ejtettem szot .)))

    amugy a pasik ertekelik a morbid goth cuccokat, mondjuk a pasik a kislanyos, a tanarnos, a szomszedfeleseges, a ribancos, az apacas es ugy altalaban minden cuccot rettentoen ertekelnek ha a hatterben szexualis aktivitasra latnak kilatast (azaz mindig :)

    Kedvelés

  13. nobody's avatarnobody

    Lehet, hogy temetőben a legjobb, de nekünk egyszer jött a temetőőr, és közölte velünk, hogy ez egy temető. Erósz-Tanathosz – válaszoltam riadtan. Összeráncolta a szemöldökét, gondolkozott kicsit, majd azt felelte: ő, disz iz, disz iz e szemetöri, szorri.

    Kedvelés

  14. ZeldushkaTimurovna's avatarZeldushkaTimurovna

    Lucia: köszönöm!:)
    pedig pont a tegnap tévedtünk oda a lelkecskémmel, de mire kikeveredtünk a westendből, már bezárt a jó kis bolt.
    én is akarok Tim burtonos-mintás táskát,de kint csak anarchia-jeles meg koponyás volt. viszont nigthmare-es pólót néztem már ott:)

    a fiúk vitájához meg annyit, h a morbid ruházat általában nem az alsónemű nálam, oszt mégis a legényem fogdos, ha meglát benne. de akkor intenzívebben. meg felvetette a kicsi, koponyamintás harisnyatartót mint vágyfokozót, denevér alakú bugyival, vörös-feketében. merthogy a minap az ugyanilyen színkombinációjú sálamtól őrült be. pedig a sál igazán nem intim ruhadarab…

    viszont tény, hogy temetőkben legjobb ….ni, mondja a bölcs népi rigmus:)

    Kedvelés

  15. r.a's avatarr.a

    Szerintem egy férfi, ha megkérdezi tőle egy nő (aki általában ugye a barátnője, csaja, felesége), hogy jól áll-e ez a fehérnemű, azt jó alkalomnak tekinti egy kis fogdosásra, függetlenül attól, hogy milyen az a fehérnemű.
    De persze nem szabad elhamarkodottan általánosítani. A férfiak sokfélék (bár bizonyos helyzetekben elég egyöntetűen bírnak viselkedni).

    Kedvelés

  16. Ismeretlen's avatarlucia

    lea: nem állítom, hogy értettelek, de tetszik a mondanivalód sodrása, és egyébként te nyugodtan blogolhatsz ide is, ha éppen úgy tartja kedved, a glóriával egyetemben.

    Kedvelés

  17. Ismeretlen's avatarlucia

    Z.: hát lehet a darkshop.hu-ban is kapni, meg a westend aljában van ez a butikszerű bolt (metrószint, ha a bal oldalon mész akkor a második középső kisboltsorban (vagyis bal oldalon menve jobbfelé)), ahol ilyen tök jó sapkák meg kesztyűk meg táskák vannak, ott maradtam le a corpse bride-osról, vettem viszont the nightmare before christmasosat.

    lehet, h a morbid dolgoktól felmegy a pasik adrenalinszintje, és ők azt hajlamosak szexuális izgalomnak tekinteni, ha a legkisebb ürügyet is adja rá az ember.

    Kedvelés

  18. lea's avatarlea

    szerintem egy valamiért nem kéne darkosnak lenned: megpedig a sötét.
    tudom,hogy elsőre furcsán és idétlenül hangzik, de hidd el: Sharon Stone sem merészkedett csak harisnyatartóig.
    bár ma vagy öt órát táncoltam és nyolcra értem haza, emellett hajnali ötkor keltem, tehát most az jutott eszembe, hogy teljesen szétcsúszott az érzékelésem és felfogásom, meg hogy össze-vissza írok ide -majdhogynem blogot- és ez nem feltétlen jó.
    :sóhaj:
    de akkor se legyél goth.

    Kedvelés

  19. ZeldushkaTimurovna's avatarZeldushkaTimurovna

    említettem már a jajlila, strasskövekből kirakott halálfejes pólómat?:)
    amikor az én fiúm először meglátott benne, elkezdett nagyon mosolyaogni, megfogta a melleimet, és azt mondta nekem: kis halálfejes tündérke.

    azóta beszereztem egy Gothic Girl feliratú fekete pólót is, nehogy véletlenül eltévesszék, kinek drukkolok.

    a bakancs meg már majd’ tíz éve az én dédelgetett drágaszágom.

    vajon a férfiakra fokozottabban hat a morbid dolgok látványa mint szexuális stimulálás?

    ilyen kis táskácskákat hol lehet kapni? akarok kicsit meg nagyot is, de piros-fekete, ill lila-fekete kombinációban. koponya, denevér, sárkány jöhet rá:)

    Kedvelés

  20. Ismeretlen's avatarlucia

    a csokis problematikát nem értettem, de ha ezen múlik bármelyikünk boldogsága, átküldöm én neked a számomat mail útján. a darkosságom ügyében meg most így hó végén annyit tudtam tenni, hogy rendeltem olyan burgundi/fekete fűzőt, meg varrtam (egyelőre egy fél) fodros fekete bársonyszoknyát, ezekre a fiúm azt mondta, hogy nagyon baba vagyok, és fogdosott. szexies fehérneműm, stb. van (több színben), azokban is fogdosni szokott. így belegondolva, a kapcsolatunk nagyrészben arról szól, hogy fogdos, attól függetlenül, hogy eközben mit viselek.

    Kedvelés

  21. zsoltu's avatarzsoltu

    egyrészt az a baj, hogy nincs meg a telefonszámod és így nem tudtalak legalább esemesben felhívni, hogy azonnal mondd meg nekem azokat a csokikat, amiket rendeltél a kuminálós boltból. így ma ottjártamban persze elfelejtve a neveket, néztem, viszonylag soká, és aztán vettem tésztát, meg kakaóbabot, meg csicseriborsót. és nekem az se megy, hogy behozzanak a kedvemért dolgokat, szóval vagy találd meg nekem, hogy hol lehet cerny kozel (tehát barna) sört kapni itthon üvegeset, vagy hozasd meg nekem valahogy. kérlek.

    aztánmeg az van, hogy az a valagkitolós szoknya szerintem ciki, nájlonzacskóban üljön a ronyóspali, szóval ezeket felecsde. az a ráncos szoknya az nem rossz. de biztos, hogy most kell darknak lenned? vajon jól értetted-e a pasidat? nem arról volt szó, hogy vegyél magadnak ilyen fekete-vörös bugyit, harisnyatartót, melltartót és mondjuk paskolót is, szóval biztos, hogy felsőruházatot akart? mert szerintem meg lehetne vele egyezni, hogy felül azt hordasz, amit akarsz, alatta meg feketeneműt, és otthon nem a papucsba, hanem a lakkcsizmába pattansz bele és paskolóval teszel rendet.
    nos? azért kérdezz rá, mielőtt szemeteszsákba öltözöl.

    Kedvelés

  22. Ismeretlen's avatarlucia

    hakansukur: igen, elismerem, a vége felé kicsit elregadtattam magam, aztán valahogy nem tudtam abbahagyni.
    tök finom lett, csak a krumpli gratent nem sóztam meg aléggé, hülye tengeri só.

    Kedvelés

Hozzászólás a(z) Nina bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .