Ja, a háztervezés ügyében is vannak fejlemények, végre elkészült a végleges alaprajz, holnap be is szkennelem, szóval most így nyolc hét után áttérhetünk a belsőburkolás témakörre, ami fontos, mert az építészünk is obszesszív-kompulzív egy kicsit, és csak olyan tereket, illetve padlókat szeretne tervezni, amiket ki lehet rakni egész járólapokkal, illetve egész téglákból (tovább bonyolítja a dolgot, hogy olyan 100×100 – 120×120 cm-es járólapokban gondolkozunk). Ez is érdekes szakasz lesz, például a belsőép. megpendítette a fiúmnak, hogy valahova jó lenne melegburkolatot is tervezni, mire a fiúm azt felelte, hogy igen, ő is gondolkozott a parkettás hálószobán, erre viszont a bép. olyan hangsúllyal nézett kérdően vissza, hogy a fiúm nem merte megérdeklődni, hogy akkor mégis hova szabad milyen melegburkolatot, hanem most mindketten nagyon kíváncsiak vagyunk.
Ja, és akkor most állítólag kőszalonokba fogunk járni. Lehet röhögni nyugodtan, én is azt tettem, amikor meghallottam.

R.: ha aktuálissá válik a téma, szólj, most nagyon beleássuk magunkat az összes ilyen modern lakberendezési hülyeségbe.
KedvelésKedvelés
zsoltu: az üvegbeton tényleg gyönyörű, de tényleg nem gyártják. nincsen. és én se szívesen mondok le a kandallóról, de a fiúm még a villanykapcsolót/konnektort se engedi a falra, most gondolj bele, mit szólna egy egész kandallóhoz.
:)
KedvelésKedvelés
a mindenhol kőtapogatás ismerős, az előző lakásom felújítáa előtt én is mindenhol ezt csináltam.
aztán tessék sz új lakó lefedte laminált parkettával a terrakotta csodát.
egyébként meg hatalmas köszönet, hogy folyamatosan írsz a tervezésről, mert így csomó ötletet tudok raktározni majd a következő kecónkhoz. vagy majd ha beépítjük a tetőteret.
KedvelésKedvelés
és mi lenne, ha a beton konyhapult lenne üvegbetonból és alulról megvilágítanátok? szerintem elég meggyőző lenne.
KedvelésKedvelés
én a kandallóról nem mondanék le. vannak másmilyenek is, nézd meg, a tök nyitottak főleg a piromániának kedveznek, hőt olyan nagyot nem adnak. a miénk, amit linkeltem, az ad, de elég hamar lehül. nem tudom, mekkora ablakok lesznek, de szerintem ha fenyőfával tüzeltek, akkor nem lesz meleg, és viszont szép. mondjuk a nappaliba és akkor oda ne tegyetek fűtést. de a tűzről lemondani, egy új építésű házban…
az üvegbetont nem tudom, mennyi és hogy, csak hogy kurva durva szép.
KedvelésKedvelés
jó, jó az üvegbeton, csak nem igazán gyártják, a mellékelt linkről is csak mintamennyiséget lehet rendelni, baromi drága is, viszont valszeg tök sok ablakunk lesz.
KedvelésKedvelés
axe: akkor ez olyan lehet, mint a gyerek, hogy a kismamákat borzasztóan érdekli, hogy a másiké mennyit szopik, és végigalussza-e az éjszakát.
KedvelésKedvelés
zsoltu: emlékezett ő maga is :)
a járólapok meg szerintem nem márványból lesznek, vagy ha mégis, szerencsére van három szakértő is a témában (egyik sem én vagyok), majd ők kiválasztják.
a kandalló nekem nagyon tetszik (a váci régiségboltból erős felindulásomban majdnem hazacipeltem egy vaskályhát, sajna túl nehéz volt, meg ott voltak ilyen aranyos öntöttvas kandallóbizgeráló szettek is, olyat szerintem biztos beszerzek majd egyszer, minden kriminek alap kellékei), de a fiúm 1. minimalista házat akar, 2. szó szerint nem bír 17°C foknál magasabb hőmérsékleten meglenni, amikor tüdőgyulladásom volt, akkor egyszer kedvességből feltekerte majdnem 19°C-ra, de így félpercenként ki kellett lógatnia magát az ablakon, valami el van szabályozva a hőtermelésében, mindig tök forró.
KedvelésKedvelés
ok az uvegbeton http://www.litracon.hu/ tenyleg brutalszep
KedvelésKedvelés
a vasigényt hogy elégíti ki egy kandalló? nyalogatni kell?
KedvelésKedvelés
és akkor majd jön az, hogy az ember mindenhol a burkolatot lesi és vendégségben direkt bekéredzkedik a fürdőszobába, csak hogy jól megtapogassa a csempét, meg a járólapot. nehéz, súlyos addikció, vigyázz vele!
KedvelésKedvelés
emlékeztessétek a belső építészeteket a blogján mutatott egzotikus padlókra, mert épp ott láttam olyat, amire ő azt mondta, hogy a lakás bármely részén szuperjó. fürdőben is.
amúgy a méteres lapokkal lesznek bajaitok, mert ez azért még mindig magyarország, és itt a dolgok java addig működik, amíg meg nem vetted és be nem építetted. túl vagyok egy építkezésen, tudom, mit beszélek. a tuti olasz márvány a boltban szép, beépítve reped. mert az a tuti olasz az biza olasz, de osztályos, csak mire ideér, magyar parasztnak minőségivé válik a kamionban. érted.
két dolgot akartam még mondani.
az egyik az üvegbeton. kérdezz utána, magyar találmány, átlátszó – pontosabban áttetsző – beton. isteni jól néz ki. és illik abba, amit terveztek a látványa.
a másik a kandalló.
http://www.godinkandallo.hu/termekek/kalyhak/cantou.html
nálunk ilyen van. és ez a vas igényed is kielégíti. nem bántuk meg, fontos a tűz látványa.
és ezt a konyhai tűzhelyet azért tessék megnézni. én beszartam.
http://www.godinkandallo.hu/termekek/konyhai/chatelaine.html
KedvelésKedvelés