Nekem ez az október huszonharmadika dolog egyébként mindig is ellenforradalom marad, egyrészt családi okokból, másrészt mert én meg illemtanilag vagyok sznob. A családi ok az, hogy nekem az anyai nagyszüleim mindketten úgy nőttek fel, hogy nyolcan laktak egy szoba-konyhában (szülők + gyerekek), 16 éves korukban már a gyárban dolgoztak, és ha nincs a WW2 utáni rendszerváltás, ők a büdös életben nem tanulhattak volna tovább, és nem lett volna esélyük arra, hogy a két gyerekük saját (közös) szobában nőhessen fel. A nagyanyám ötvenhat őszén előrehaladottan terhes volt, a nagyapám ráadásul a belügyminisztériumban dolgozott (kisemberként), a legkisebb rossz, amire számíthattak, az volt, hogy elveszíti az állását, és ott maradnak két pici gyerekkel munka nélkül, szóval a családon belüli terminológia nálunk a mai napig az ellenforradalom.
A másik okom az, hogy én nem vagyok hajlandó semmi olyan ideológiával rokonszenvezni, amit csak lincseléssel, vagy ártatlan (és kevésbé ártatlan) emberekre való lövöldözéssel tudnak kifejezni.

Pro: Rokonom (már nem él) közrendőr volt. Nem vett részt az eseményekben. A főváros határában mégis fel akarták akasztani.
Kontra: Nézz utána Simonyi Károly életének! A bűne annyi volt, hogy röplapot sokszorosított. A büntetését meg majd megleled.
KedvelésKedvelés
Tre: semmi baj az oszintesegeddel, en is meg szoktam mondani, amit gondolok. A stilussal mar inkabb vannak bajaim, de ez mas kerdes.
Nem emeltem ki az orszagos kontextusbol semmit, merthog egy szot sem szoltam az orszagos kontextusrol. Plane nem mentegetem senkinek semmilyen szerepet. (Akiket mentegetni kell esetleg a sztoriban, azok legfeljebb a sorozott koz-AVH-sok. Azoknak a fiatal gyerekeknek tenyleg nem sok kozuk volt az egeszhez, tobbnyire el is dobaltak a fegyvert-egyenruhat, ha tehettek – nem veletlenul bizonyult am az AVH olyan megdobbentoen alacsony harcertekunek! Olvass utana kicsit, megeri. Ha nem volt valasztas, akkor persze lottek ok is. Akik az igazi bunoket elkovettek, sortuzeket lottek, kinoztak, stb. tobbnyire idosebb, “kiprobalt elvtarsak” voltak.)
Nagyapamra visszaterve: valoban nem mondott el mindent. Konkretan semmit – az egesz a halala utan derult ki a hagyatekabol elokerult kituntetesi okmanyokbol, illetve amit kesobb probaltam megkutatni-visszakeresni-ellenorizni.
Mielott a forradalmarok lerohantak a Koztarsasag teri parthazat, meg volt egy utolso megadasi felszolitas. Ekkor jott ki a nagyapam is a megmaradt embereivel. Akik ekkor bent maradtak AVH-sok, azok tobbnyire nem eltek tul. A forradalom itt nemigen ejtett foglyokat, es meghalt egy csomo civil is, lasd pl. Mezo Imre.
Csaladi vonas, hogy nem vagyunk teljesen normalisak – o sem volt az, mert a tiszti kabatja alatt kihozta a geppisztolyt. Nem talaltak meg nala, kijutott. Innentol jon a tortenet homalyos resze, ami nem volt benne a papirokban – jelesul, hogy a Koztarsasag terrol a nehany jarokepes emberevel negy nappal kesobb valahogy eljutott a szovjet csapatokhoz. Semmit nem tudok arrol, hogy hogyan csinalta, es valoszinuleg ez jobb is igy… Teny, hogy nagyon magas kituntetest kapott erte – es halalaig soha nem beszelt errol.
Summa: probaltam egy kvazi-szemelyes adalekkal hozzajarulni az 56-kep kicsit teljesebbe tetelehez, konkretan azzal, hogy mint minden forradalomnak, ennek se csak vegytiszta fekete es feher, bunos es artatlan, jo es rossz vetuletei voltak. Ennyi. Se tobb, se kevesebb.
Udv,
Panzer
KedvelésKedvelés
ja, forradalom IS volt…
meg szar, mocsok.
voltak forradalmárok, népfelkelők és volt a csürhe mögöttük-köröttük.
alig hűlt ki Hitler, Sztálin. Mao még csak bemelegített, Pol Pot a Sorbonne-t koptatta — nem sokat ért az emberi élet, egyik oldalról sem.
ha Panzer feketít, te tisztára mosol. évtizedekig az egyik oldal kussolt, most az ő véleményét próbálod… ignorálni.
hányjál csak, bátran, szabad.
de mi a rákért kommentezel egy éves késéssel???
(szia, lüszi)
KedvelésKedvelés
Panzer nem nézte feketének 56-ot, csupán annyit mondott hogy kicsit furcsán látja az ünnepi megemlékezéseket.
Az tény, hogy a mai politikai standard gondolkodás ezt sem engedi meg. A mai politikai standard gondolkodás éppolyan kitervelten hazug, mint bármilyen más politikai standard a történelemben (a király Isten kegyelméböl uralkodik, az iraki beavatkozás célja a demokrácia megteremtése, a párt vezetö szerepe a munkásosztály hatalmát testesíti meg, stb.)
Gondolom, a Panzer által említett tényekből semmit sem vonsz kétségbe. Egyébként a standard sem vonja kétségbe ezeket a tényeket, de közben fenn is tartja a forradalom tiszta arcáról szóló mítoszt. Ja, hogy ez logikai ellentmondás? Ez meglepően kevés embert zavar.
KedvelésKedvelés
Hm. Nyilvan az ember politikai nezeteit orokli a csaladjatol (is).
Viszont ahogy nem lehet teljesen fehernek tekinteni 56ot, nyilvan legalabb akkora marhasag feketenek nezni.
Nyilvan ertelmetlen vita, es senkit nem fog meggyozni egy blogkomment, de igyekezni kell az orszagos esemenyeket a csaladi kontextusbol kiemelni.
Valoszinuleg ha az en nagyapam lett volna 56ban avh-s, attol meg biztos szeretnem, de nagyon kussolnek rola, es nem a forradalom lerantasaval akarnam a velt vagy valos szerepet mentegetni.
Panzer, egyebkent valamiert az az erzesem, nagyapad nem meselt el neked minden sztorit. Lehet, en sem kernek tole ilyet, de azert tudnam, es nem akarnam a szerepet artatlan 18 evesek megmentesere korlatozni. Probalom megerteni a nezopontodat, de valahogy mindig a hanyinger korlatjaba utkozom. Elnezest az oszintesegert.
Nem, az en nagyszuleim semmilyen oldalrol nem vettek reszt az esemenyekben.
KedvelésKedvelés
Nagyapam AVHs szazadoskent harcolta vegig ’56-ot, lehet talalgatni, hogy melyik oldalon. Amiota ezt megtudtam, kicsit furcsan latom ezeket az unnepi megemlekezeseket…
Az oreg egyebkent egeszen addig gondolkodott, hogy valoban ezt kell-e tennie – aztan a Koztarsasag teri parthaz ostromakor az elso megadasi felszolittasra kijovo AVH-sokat a tomeg szo szerint szettepte (vannak rola remek fenykepek, amint ott log a fakon, ami maradt beloluk – lehet nezegetni)
Az alavalo, gaz, hazaarulo, miegyeb (miket szoktak ma meg mondani a megmondoemberek?) nagyapam pedig – aki akkor az egyik legmagasabb rangu tiszt volt az epuletben – ezt latva ugy dontott, hogy megvedi a 18-19 eves, az egeszbol semmit nem erto, halara remult sorkatonait (merthogy az AVH-ba is soroztak am, fokepp a hatar menten szuletett fiatalokat – akkoriban a Hatarorseg is az AVH-hoz tartozott), es harcolt, ameddig lehetett.
Mindig minden forradalom a felszinre hoz egy csomo szemetet is. Soha nincs olyan esemeny, ami csak dicsoseges, vagy csak nemes volna… foleg nem egy forradalom.
Udv,
Panzer
KedvelésKedvelés
az:) rádasául csepeli proli kissrác volt, ma is baloldali érzelmű (persze ideologikusan, és nem a pártot vagy a fletót szereti), ami abban merül ki leginkább, hogy szimpatizál azokkal, akik segíteni akarnak a szegényeknek.
annakidején állandóan azt énekelte ráadásul ahelyett, h “ez a harc lesz a végsőőő”, hogy “ez a Schwarz lesz a szélsőőő”, mert abban a korban – mint minden épeszű fiúgyereknek, meg sztem minden korban inkább ez lenne – a foci járt az eszében.
hát azt se szeretem, de inkább, mint a politika…
KedvelésKedvelés
“…apukámat osztályostul kizavarták…”
Akkor tiszta sor, hogy ez osztályharc volt.
KedvelésKedvelés
nekem az apukámat osztályostul kizavarták 1956-ban hősforradalmárkodni. akkor 16 éves volt, azt gondolta, jó buli. hát nem volt az. meg a legkevésbé sem volt olyan norvégmintás, mint azt most leírják a “nagy hősökkel meg a haáért stb. forradalmár fiatalokkal”. a legtöbbjüket ugyanis vagy kizavarták, mint apámékat a csepeli technikumban, vagy azért mentek, mer magyar virtus a hőzöngés. ez így volt, nem érdemes kicspikézni utólag. ráadásul igenis kifosztották a betört kirakatokat, igenis lerángatták a ruhát, igenis rongáltak, és nemcsak a hatalmi jelképeket.
sajnos az a baj, hogy amikor sok ember tömegbe gyűlik, azonnal elfelejtik az eszmét, és rögtön hónaposmarhákká válnak, a szemük vérben kezd forogni és elhatalmasodik rajtuk a dionűszoszi vágy, ami nem a lerészegedésben merül ki.
na ezért értek egyet Luciával.
tökmindegy, milyen magasztos eszme nevében mennek tüntetni, úgyis mindig ugyanaz lesz a vége: félelem és pusztítás.
sajnos ilyen az ember: amikor sokadmagával lesz, kitör belőle az állat…
KedvelésKedvelés
Kedves Lucia, én csak csodálkozni tudok rajtad. Mindig is filozófusnak tekintettelek (például végighallgattad a pithagoraszi számhármasok eredetéről szóló levezetést – a dologgal kapcsolatban egyébként van szomorú fejlemény: a the-brights.net fórumán kiderült, hogy nemcsak Minkowski előzött meg, de még hozzám hasonló amatőrök is észrevették pl. hogy ha a sakklóval háromszöget akarnak bejárni, akkor az pithagoraszi lesz – ne kapkodj a tábla után, mert nem fér ki rá), és nem is vagyok hajlandó ezen tekintésen változtatni.
Így viszont hökkenetes, hogy te sem adod jelét a szavakon lovagoláson való felülemelkedésnek.
– Ellen, vagy nem ellen? Ha pl. a magántulajdon eltörlésének híve vagyok, és úgy látom, az esemény egy demokratikus, ugyanakkor továbbra is magántulajdontalan társadalom irányába mutat, akkor forradalom, a másik három eset házi feladat.
– Ha a francia forradalom sok lincseléssel járt, akkor a feudális kiváltságok eltörlése rossz dolog? “Egy eszme nem felelős azokért, akik hisznek benne.” Saját értékükön ítélendők meg azok által, akik képesek erre.
Persze hülyeség ezt írnom, hisz a megjegyzéseid mögött olyan húr sejlik, amin én is pendülök.
KedvelésKedvelés
jó tanárom volt :)
KedvelésKedvelés