a leendő házról, a garázzsal

Egyébként még mindig építkezünk, vagyis hát egyre inkább, noha csak fejben. Például az építészünk is belendült, múlt héten hozta is a fiúm a tervrajzokat, amiből számomra rögtön kiderült, hogy milyen profi (mármint az építész), ugyanis a 3D házképet (perspektivikus!) be is satírozta artisztikusan vízfestékkel, ami szerintem nagyfokú hozzáértést mutat. De csak rövid ideig örülhettem, mert rögtön mondta a fiúm, hogy közben beszéltek, aminek az lett az eredménye, hogy pont úgy nem fog kinézni a ház, hanem inkább olyan lesz, mint egy T betű, amit rögtön el is kezdett nekem lerajzolni, pedig én tökre el tudom képzelni, hogy milyen egy T betű, a fejemben benne. De aztán megbeszéltük, hogy igazából maga miatt rajzolta le, mert ő vizuális típus, ellentétben velem, aki verbális alkat vagyok.

Szóval a ház, teljes alaprajzzal, nem is úgy fog kinézni igazából, mint egy tébetű, hanem mint egy olyan tébetű, aminek a jobb széléről lelóg még egy szár. Ennek a szárnak a nagy része a föld alatt lesz és garázsnak fogjuk hívni, csak ennek a másodlagos szárnak az alja lóg majd kicsit ki négyzet alakban, erre a négyzetre a tervek szerint kavicsot fogunk majd szórni, illetve én elképzeltem rá egy idősebb japán férfit is kimonóban, aki napi nyolc órában gereblyézi az említett kavicsokat, ha valaki tud ilyet akciósan, mindenképpen szóljon. A T felső részében (a teteje) lesz a nappali/étkező, illetve a bal végében a hálószoba, amit egy alacsonyabb falszelet, mintegy mellvéd fog csak a nappalitól elválasztani, és a hálószoba mögött, még balra, a fürdőszoba, paravánnal, vagy egyéb jelképes elhatárolással. A T (rövid) szára lesz a konyha.

A garázs legfontosabb eleme a lift lesz, amivel fel lehet majd közlekedni a nappaliba (a liftezés elé mindketten lelkes várakozással nézünk). A második legfontosabb elemei mi leszünk, ugyanis a fiúm közölte, hogy velem együtt ő is a garázsban fog lakni, egyrészt, mivel a lakást nem ottélésre, hanem gyönyörködésre tervezzük, másrészt, mert idomtalan testünkkel csak megtörnénk a mellbevágó, katartikus minimalizmust. A garázs harmadik legfontosabb eleme az autóemelő lesz.

Az étkező-nappali lesz a leginkább mellbevágó és katartikus, különösen, mivel az egymásra merőleges konyha és étkező/nappali egymásra néző falai üvegből fognak készülni. Bútorokat a legújabb tervek szerint a BoConceptből fogunk beszerezni, noha ők egy kicsit drágán mérik, de egyrészt tényleg igényes dolgokat árulnak, másrészt meg a fiúm úgyis háromban maximalizálta a házban megtalálható bútorok számát, azt meg még szerinte ki tudjuk majd fizetni. Végső terv még nincsen, koncepcióink viszont már vannak, például a kanapé (ez muszáj, mert noha a tévé nincs bekötve, rengeteg sorozatot szoktunk nézni lemezről, meg filmeket, ezt ott majd projektor segítségével fogjuk művelni) nem ággyá alakítható lesz, mert a fiúm szerint a nem ággyá alakítható kanapé a sznobság egyik csúcsa, márpedig mi alaposan oda fogunk figyelni arra, hogy a ház berendezése minél sznobabbnak tűnjön majd. Állítólag.

A hálószoba szabályozása kicsit lazább lesz annál, amit vártam, például nagy megkönnyebbülésemre lesz ágyunk. Ráadásul (a tervekbe legalábbis) sikerült becsempésznem a szívemnek nagyon kedves Noresund ágyamat, és ezúton némi fekete kovácsoltvas hatást is (olyan odabilincselős típusú fekhely). Egyébként még az sincs eldöntve, hogy minden bútor fekete, vagy fehér legyen-e, esetleg ezt a két színt variáljuk, ráadásul, noha a pasim eddig olyan ipari kinézetű, rozsdamentes acél konyhát szeretett volna beépített hűtővel és mosogatógéppel, valamelyik nap erősen utánafordult egy metálpiros konyhabútornak, hogy az is de jól néz ki. Persze lehet, hogy csak örült, hogy felismerte, milyen színű, ezt nála soha nem lehet tudni.

Szóval egyelőre ezek a tervek, aztán simán lehet, hogy jövő hétre már az S betű alakú házakat fogjuk preferálni, de semmi baj, azt is el tudom majd mesélni.

6 thoughts on “a leendő házról, a garázzsal

  1. Ismeretlen's avatarlucia

    ja, nem ugyanarra gondoltunk. a lift a garázsból a házba való közlekedésre lesz. az autó nem lesz beengedve a házba. kizárásos alapon, a liften mi fogunk utazni. autó nélkül.

    Kedvelés

  2. Ismeretlen's avatarlucia

    erre mi is gondoltunk, egyrészt minimállift lesz, csak aljjal, tehát szükség esetén lehet majd létrázni, másrészt a fiúm mindent meg tud javítani, harmadrészt és utolsósorban lesz ilyen normális bejárat is valahol a lifttel átellenes végen, de azt nem fogjuk használni.

    Kedvelés

  3. CuCrassus's avatarCuCrassus

    Mondjuk kiirhatnatok hogy Lucia.
    A liftes garazs meg nem tul jo otlet mert ha a lift elromlik akkor a kocsi se ki se be, lattam mar ilyet itt nalunk a Bazilika alatti parkoloban. Nagy fun volt amikor a lakaskulcs 2 napig be volt zarva az autoba, az meg a garazsban, ahova nem lehetett bejutni.

    Kedvelés

  4. cinty's avatarcinty

    Ezek után bátran felvetheted a fiúdnak, hogy minden inspiratív betűre csináljanak tervet és a végén tovább lehet lépni akár a rövidítések fele is.
    Netán egy sorházat építeni, melyek fentről nézve valamilye értelmes szóvá / mondattá állnak össze.
    Ennek valami reptér közelében különösen nagy sikere lehetne.

    Kedvelés

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .