Pénteken egyébként megyünk megint táborba, erről egyeztettünk az imént a rendszergazdával, aki rá akart venni, hogy vigyek le egy tűzoltó-pszichológust is, de aztán mégsem. A tábor egyébként egy élményfürdő-parkban vagy miben lesz, még szerencse, hogy utálok vízbe menni, különben nagyon nem örülnék, hogy péntek-szombat vasárnapra végig esőt (záport, zivatart) mondanak. Egyébként vele és a főnökömmel leszek egy házban, ezt a rendszergazda már jó előre kikötötte, mivelhogy őszerinte engem meg a fiúmat még el bír viselni, másokat nem feltétlenül, úgyhogy én is tiztáztam vele, hogy de ugye nem akarnak majd fürdőbugyiban ugrálni a jelenlétemben (nem etikett, esztétika). A program egyelőre meglehetősen ingatag lábakon áll, mivel a péntek délelőttöt például masszázsbemutató és -előadás, illetve filozofálgatás a medenceparton, igazi filozófussal hivatott elvinni a hátán, amikor ezt felolvastam a rendszergazdának, mondta is, hogy de ő nem akarja, hogy egy filozófus masszírozza, úgyhogy felvilágosítottam hogy két különböző emberről van szó, amire azt felelte, hogy akkor sem akarja, hogy egy filozófus masszírozgassa. Ehhez már-már hitvallásszerűen

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .