A régiségbolt úgy került a képbe, hogy ott van közvetlenül a temető tőszomszédságában, és a hollandé, aki a temetőtulaj haverja. A holland úgy néz ki, mint egy viking, beszél némi akcentusos magyar, és állítólag egy templomszerűen, avagy kriptaszerűen berendezett helyen lakik, továbbá rendszeresen kijár hozzánk a temetőbe magához ragadni a még ép  koporsófedeleket, és azokat a koporsódíszeket, amikre mi nem vetettünk szemet.

A holland boltja, a régiségkereskedés olyan, mint egy nagy raktár, sőt az is, mintegy ötletszerűen vannak szétdobálva benne a dolgok, és mindenen vastagon áll a por. Valami elképesztő hangulata van, nagyon jó oda visszajárni csak nézegetni is, bár tök nehezen találtuk meg, mert egy gyártelep-szerűségen van eldugva, bezárt ajtók mögött. Igazából nagykereskedés, de ha dörömbölünk, hogy a temetőből jöttünk, akkor beengednek bennünket, a srác, aki ott dolgozik, hagy minket bóklászni, időnként elnéző mosollyal figyelve, a legtöbb dolog ugyanis nem eredeti, utángyártott, de ki is akarna egy valóban száz éves utazóládát, amikor lehet neki egy tök új, ami sokkal százévesebb utazóládábbnak néz ki, mint az igazi. Nagyon addiktív hely egyébként, mindig van olyasmi, amiért muszáj lesz visszamenni, én például egy olyan kovácsoltvas jellegű próbababán gondolkozom most, hogy nem rúgott ki a fiúm a parazsas vasalóval meg az utazóbőrönddel, az Edina meg egy szintén kovácsoltvas jellegű szobainast nézett ki magának, de tegnap már elment a srác, mire odaértünk, így viszont legalább jövő héten is van miért visszamennünk.