Egyébként meg megfigyelések igazolják, hogy kétfajta ember van, az egyik nem igazán érti, hogy mi a fenének akarna bárki is temetőt kotorni, a másik meg rögtön rákattan, és legszívesebben mindig kint kotorászna egész nap. És nagyon hamar függővé lehet válni, az Edina például az első alkalom után már alig bírta visszafogni magát a nagyszülei sírjának meglátogatásakor, úgy kellett magára parancsolnia, hogy ezt most nem szabad turkálni, ez nem olyan temető, és én is mindig bűnös sóvárgással nézem a Farkasréti temető halmait a nyolcas buszról, nem beszélve arról, hogy arcok helyett újabban mindenbe csontokat látok bele, sétálok a körúton, és minden második kő patellának tűnik, az ágak pedig femurnak, nagyon nehéz ezeket nem összeszednem, mert az első szabály, hogy Csontot Nem Hagyunk Ott.
A temetőzés fun-faktora egyébként szerintem többkomponensű, először is ott vannak például a markológépek, amik leszedik a sírokról a földet. Ez már így eleve elég izgalmas, ahogy beleharap a talajba, meg odébbdob pár sírkövet, precíziósan, és a múltkor ráadásul az egyik beleragadt a sárba, a másiknak kellett kihúznia, olyanok voltak, mint a nagyon nagy kiscicák, ahogy játszanak, távlati terveim között szerepel egyébként, hogy valamikor megkérem az egyik markolóst, hadd én is már. És akkor egyszercsak látszik a markolólapát alatt a koporsó körvonala (jó esetben, rossz esetben egy fél csontváz a kanálban), vagy a kripta bejárata, és akkor lehet óvatosan körbetisztogatni a sírt, vagy betájolni az össze-vissza hányt koporsókat a kriptákban, ami olyan, mint amikor már ott vannak az ajándékok a fenyő alatt, de még nem szabad őket kibontani. És az egésznek van egy óvodai homokozás jellege, nyugodtan lehet játszani, és senki nem szól rád, ha összepiszkolod a ruhádat. Magának a tetemnek az összeszedésére meg többen használták már egymástól függetlenül a kindertojás-élmény kifejezést, mert soha nem lehet tudni, hogy mi van benne, na jó, az eléggé valószínű, hogy egy hulla, de lehet mellette olvasó vagy imakönyv vagy akármi, nem beszélve az érdekes patologikus jellemzőkről. És ilyenkor minden kincs, még a megzöldült, olvashatatlan réz érmék is. És aztán hazamegyünk, és a temetőre gondolunk.
(Egyébként, mintegy konklúzió gyanánt is, fontosnak tartanám megemlíteni, hogy én semmiképpen nem fogok nedves kriptába temetkezni, pláne nem fémkoporsóba, pláne nem erős szövésű ruhába. A tiramisu egy olyan sütemény, amit egy idő óta messze elkerülünk.)
settenkedve lopakodó 
mg: így most azt mondanám, hogy elég kicsi a valószínűsége, hogy sír fordult volna ki, mivel egyrészt ezeket olyan másfél méter mélyre szokták ásni, másrészt aki nem fizet, afölé fölétemetnek, de persze minden lehet. biztos, hogy emberi csontok voltak?
ha nem hamvasztatnak, akkor, mint megállapítottuk, a legtutibb a fakoporsó + meztelen temetés, esetleg valami festetlen(!) természetes alapanyagú, nem túl vastag szövet. és az agyagban/agyagos földben maradnak meg legszebben a csontok, azokról szinte enni lehet.
KedvelésKedvelés
múltkor amikor kint voltam az egyik temetőben, nem messze a rokonok sírjától csigolyák és más csontok hevertek a fűben.
Gondolom az is egy régi, már nem fizetett sírhelyből került elő.
Az égetés nem jó. Most hallottam egy egykori dolgozótól, hogy az achilles ínt átvágják, nehogy felüljön az elhúnyt, de ettől függetlenül az elején hevesen mozognak a nagy forróságban, ráadásul a tüdőbe szorult levegő a nyomástól kiszalad és ekkor a saját hangjukon nagyon hangosan felsóhajtanak.
én inkább a földben szeretnék nyugodni.
Szóval akkor azt mondod, hogy fakoporsó, és hogy laza öltözet?
KedvelésKedvelés
szóval mit is csinálsz te a temetőkben??
KedvelésKedvelés
Nem láttam, de már ajánlották, majd próbálok szerezni belőle.
KedvelésKedvelés
Szia,
ez egy neked való sorozat, ismered?
http://www.imdb.com/title/tt0460627/
KedvelésKedvelés
szóval ezen most beszartam
KedvelésKedvelés
várj várj, nálam az őrült az pozitív konnotációval bír. csakis. ami negatív, az a hülye, barom, seggfej – vagy az, akikről még írni se érdemes.
KedvelésKedvelés
én örülök, hogy beírtad ezt a történetet, már gondolkoztam is rajta, hogy kölcsönkérem a sztorit, és beírom én, van sodrása.
KedvelésKedvelés
Szerintem Lucia egyáltalán nem őrült, vagy ha egy egész picit az, annak semmi köze a sírevakuálási addikcióhoz.
Inkább arról van szó, hogy a 21. századra némelyek már nagyjából felfogtuk, hogy a holttestek sorsának nincs különösebb köze az ember személyéhez. (Ez azt is jelenti, hogy ha valakim meghalna, akkor az arra való reakciómat nem befolyásolná az a tény, hogy már pár tucatnyi csontváz átment a kezemen.) Érdekes ez a fejlemény annak a fényében is, hogy elméletben a kereszténység is ezt a felfogást vallotta mindig is, a gyakorlatban mégis csak most kezd lassan érvényesülni.
Nem bírom, ki, hogy le ne írjam ezt a példát: párszáz éve egy magyarországi faluban kolerajárvány tört ki. Egy már meghalt asszonyt, mint boszorkányt gyanúsítottak, mire kiásták, és arccal lefele újra eltemették. A járvány nem szűnt, mire újra kiásták, lehúzták a ruháit, és kifordítva ráadták újra. Ez még mindig nem hozta meg a várt eredményt, ezért megint kihantolták, kivágták a szívét, négy darabra vágták, és elégették a falu négy sarkában. A történetet tovább nem meséli a
sacred-texts.com/etc/fcod/fcod11.htm
KedvelésKedvelés
Csontok: eszembe jutott róla egy klipp:
Chemical Brothers – Hey boy hey girl
Egy kiscsaj érdeklődni kezd a csontok iránt. Kezdetben könyv, majd múzemi kiállítás végül az eltört kezének röntgenképe.
Ahogy felnő egy idő után elkezd mindenkit csontvázként nézni. Enyhén morbid …
KedvelésKedvelés
én mindenesetre a temetőzés óta nem félek a sötétben. egyébként pont tegnap beszéltünk arról, hogy ha galvános bőrreakciót mérnének nálunk, a “kerítés” szóra valszeg magasabb értéket produkálnánk, mint a “holttest”-re, valahogy nagyon természetesnek tűnnek.
amúgy meg igazából tiszteletlenek sem vagyunk velük, mi is beszélünk hozzájuk, amolyan haverkodós-kollegiális stílusban, ld. “engedd el azt az olvasót, néni, utána kiszedlek téged is szépen”, stb.
KedvelésKedvelés
a tiramisu… meg a kinder tojás….
én azt hiszem, őrült vagy, de ez jó. és azt is hiszem, hogy ezt az oldalt, a temetős írásaidat mindenképpen kellene publikálni, mert nagyon fontos, hogy a zokogós-ájtatos halált kezelni nem tudó énünk gyógyuljon. amíg nem volt elég sok halottam, nem értettem a temetőben beszélgető néniket. jó, néni nem vagyok, de ha néha kimegyek anyámmal, fejben beszélek vele. hangosan még nem. de csak idő kérdése.
KedvelésKedvelés