Egyéb képességeim:
- – […]
- – […]
- – könnyed, légies termetem lehetővé teszi, hogy egészen keskeny, viszont igen hosszú kriptafakkokba bekússzak, dacolva a klausztrofóbiával, és onnan emberi csontokat sértetlenül kiadogassak.
Mondjuk ez utóbbit szívesen kihagytam volna, viszont némi börleszkes típusú humort vitt a jelenetbe az a körülmény, hogy akarva-akaratlanul is nagyot szippantottam az alattam elterülő halott illetőből, aki felett félkézen fekvőtámaszoztam, ettől viszont először tüsszögnöm, majd hevesen szipognom kellett, ami kívülről valahogy úgy nézett ki, hogy szenvedélyesen zokogok egy halottat ölelgetve, mintha én lennék Heathcliff, ő meg az én Cathym, vagy valami hasonló, és ez a gondolat még ott bent erőteljes röhögésre késztetett, amitől még jobban belélegeztem a mindent, szóval majdnem végzetes láncreakció indult el. De aztán idővel azért kimásztam.

aha, közben a szakemberek is felvilágosítottak erről a baktériumos dologról, a temetőbe mondjuk az 1900-as évek elején temették a legtöbb halottat, azokban szerintük már nem élnek, nagyobb veszély az, hogy a tetemek eléggé porzanak, nekünk meg telemegy a tüdőnk velük. ja, meg a gombák. de egyelőre még senki nem betegedett le.
KedvelésKedvelés
Bocs, hogy belekotyogok, de a vírusok nem pusztulnak el, mivel hogy nem is igazán élő dolgok. Viszont semmi ok a pánikra, hisz a TBC-t úgyis egy baktérium okozza. :) (Hogy ez a baci túléli-e a sírgödröt, arra nincs tippem.)
KedvelésKedvelés
itten egy ideje temetore epitendo lakoparkrol van szo szoval eloholtas filmbol ki ne hagyjuk a Poltergeist-et kulonben koporsok fognak potyogni a falbol :D
KedvelésKedvelés
PJ: jó, hát lebuktam. de egyébként sorozatképem is van, ahogy egy gödörből kitolok egy koporsófedelet, majd meglehetősen mocskosan utána mászom, úgyhogy már le se tagadhatom.
(a zombis filmek egyébként szerintem nagyon állatok bírnak lenni, ld. 28 nappal később, illetve a dawn of the dead)
KedvelésKedvelés
Tyttö: nem vagyok benne biztos, de szerintem a tbc vírus elpusztul ennyi idő alatt, van helyette rengeteg más, gomba meg minden, úgyhogy azért veszünk kesztyűt meg maszkot (izé, amikor eszünkbe jut:).
KedvelésKedvelés
Nem pont arról híresek ezek a kedves váciak, hogy milyen jól megmaradt bennük a TBC?
KedvelésKedvelés
Kimásztál.
Mármint a sírgödörből.
A zombis filmeket eléggé utálom.
A zombis blogokkal, asszem, meg tudok barátkozni.
KedvelésKedvelés
http://www.portfoliolight.hu/cikk.tdp?cCheck=1&k=6&i=1047
Azért csak óvatosan, és előtte röntgensugarat rájuk.
KedvelésKedvelés