Aztán tegnap szóbakerült köztünk a gyerekkérdés is.

Egyrészt a szüleim kapcsán, akik most autót íratnak a nevemre, mivelhogy újat vettek, sőt, még az átíratási díjat is állják, cserébe meg például holnap náluk kell vacsoráznom, nem baj, majd belemeredek a rakottkrumpliba, összeszorítom a fogam és számolok. A szüleim igazából nem rosszindulatú emberek, ráadásul szeretnek is engem, de a világból ki tudnék tőlük szaladni.

Másrészt meg mostanában éppen a nemsokára aktuálissá váló építkezés lázában élünk, esténként a fiúm leültet, és felszólít, hogy mondjak el mindent, amit a padlófűtésről tudok és gondolok, majd elmondja inkább ő, és így mindketten jobban járunk, mert ő alaposan kiművelte magát a témában. De tényleg. Stratégikusan. Az index fórum Alapozás és pincék c. topikjával indított, most éppen a Nyílászáróknál tart, és ez a dolog nála működik, mert például balangászni és hegyet mászni is az internetről tanult meg. Ami a leendő házat illeti, egyelőre ott tartunk, hogy mivel a fiúmnak nem adatott meg gyermekkorában az a szoros és intenzív kapcsolat különböző paneltömbökkel, mint nekem, ezért nagy szerepet fog játszani benne a beton, egylégterű lesz (a hálószoba elkülönítésének fontosságáról ugyan meggyőztem, de így viszont egy helyiségben lesz a háló- és a fürdőszoba, mivel szerinte az a sok fal, az csak felesleges flanc), és a padló márványborítással fog rendelkezni. Ennél a pontnál felötlött bennem, hogy mi igazából egy hegyre épült, szürreális metrómegállóban fogunk lakni, de nyitott vagyok az újra, arról nem beszélve, hogy most már olyanokat is tudok, hány fokozata van a törhetetlen üveg törhetetlenségének, illetve hogy mely eszközöket érdemes villanyhálózatilag az elmüre, UPS-re, a generátorra, illetve ezeknek változatos kombinációira kötni.

Na és aztán, amikor a tegnap este soron következő napirendi ponton végigmentünk a házépítés témakörében, utána természetesen áttértünk arra, hogy az állatok. Hogy a zsiráf egész nap aludt, persze, mert előzőleg egész éjjel a fiúmat böködte az orrával, hogy játsszanak, és a nyuszi megtanult bárkit patkánnyá változtatni, feltéve, hogy az illető már eredetileg is patkány volt, és a patkányok, ha már itt tartunk, egészen összeszoktak, csak hiányzik nekik a Shield, mert ők azt szeretik, bár a Buffyt is nézni szokták, mert abban is ott van a patkánnyá változott Amy, szóval mind jól vannak, csak a maci zárkózott egy kicsit, valószínűleg azért, mert ő csak angolul tud, mivel egy londoni reptérről származik (egyébként akkor nyugodtam meg végképp abban, hogy a fiúm tényleg a sajátjaiként szereti a plüsseimet, amikor Kijevben a csernobili túra után ültünk a szobában mélán magunk elé bámulva, és megkérdeztem, mire gondol, mire azt felelte, arra, vajon mit csinálhat most a nyuszi).

Szóval ez volt az a pont, amikor szóba hoztam a gyerekvállalás kérdését, konkrétan úgy hogy kijelentettem, nekünk nem szabad gyereket csinálnunk együtt. A fiúm kérdésére, hogy miért, elmagyaráztam neki a visszatérés az átlaghoz néven ismert jelenséget a genetikában, hogy a többgénes tulajdonságoknál a két nagyon szép szülőnek kevésbé szép gyereke lesz, a két nagyon okos szülőnek átlagosan intelligens gyereke, stb, és mivel mi mindketten nagyon beteg elmék vagyunk, ezért a gyerekünk valószínűleg elég normális lenne, és háromévesen még csak csodálkozna rajtunk, de öt-hat évesen már ránk is szólna, hogy viselkedjünk rendesen, és tízévesen szégyellné áthívni a barátait, mert anyu és apu folyton a plüssállataikkal játszanak.

Persze a másikfajta tragikus végkimenetel lehetősége is megvan, engem ismerve, hogy véletlen elrakom a kölyköt egy fiókba, és két hétre ottfelejtem, de azért sokkal gázabb lenne, ha szégyellnie kéne minket.