Azért írok mostanában ilyen keveset, mert nehéz elszakítanom gondolataim folyamát attól a témakörtől, ami engem és a fiúmat mostanában leginkább foglalkoztat: a légkondícionálós ember (akit az egyszerűség kedvéért csak a "Messiás" néven szoktunk emlegetni) eljövetelétől. Otthon leginkább erről beszélgetünk, hogy hol lesz, meg mekkora, és nézzük a helyét. Levelezni is róla levelezünk, hogy mégis nagyobb lesz, meg hogy mikor jön. Időnként a plüssállatokat is biztatjuk, hogy nemsokára már csak 13 fok lesz, pedig nekik nincs is hőérzékelésük (de azért természetesen örülnek). Én tartottam számon, hogy még hányat kell aludni, és ma reggel mentálisan áthúztam az utolsó pöcköt is, majd rekordot döntöttem bicajjal lefelé a gazdagréti ltp mellett (49,3 km/h, muszáj mindig emelni rajta, mert a kollégák rendszeresen ellenőrzik), és közben a légkondícionálóról gondolkoztam. Aztán végigdézsmáltam az összes szederfát az út mentén, és arról álmodoztam, hogy este milyen jó hideg lesz. Valahogy a futárral, aki meghozta a könyveimet, is sikerült a klímaberendezésre terelni a szót az alatt a három perc alatt, amíg kontaktusban voltunk, aztán kaptam egy hírt, hogy egy órát késni fog az ember, már ha embernek lehet nevezni egy ilyet, úgyhogy majdnem nyitottam egy blogot a témában, mert elhatalmasodott rajtam a monománia.

De már ott van, és csinálja. Lehet, hogy este például levegőt is tudunk majd venni.