Tegnap egyébként végül nem mentem a fiúmmal külszíni fejtést nézni, mert mint megállapodtunk benne, ez az unalmasabb férfidolgok közé tartozik, amik engem nem izgatnak fel (nincs benne olyan, hogy támfal, meg sújtólég), és akkor ott voltam nála, és éhes lettem, de egy hosszas döntési folyamat eredményeképpen végül mégsem ettem meg a vésztartalék-virslijét, hanem felidéztem magamban a gyerekkoromat meghatározó szabályrendszert, ami arról szólt, hogy mit nem vagyok hajlandó megenni semmiképpen. Következzék akkor a feketelista (tekintetbe veendő, hogy időközben sokkal komformistább lettem, például most már simán el lehet vinni társaságba is (legalábbis evésügyileg simán)):

• fehér ételek (pl tejbegríz, vaníliafagyi, madártej);
• homogén ételek (pl tejbegríz, spenót, krumplipüré);
• minden olyan étel, ami látványosan tejből készült (pl tejbegríz (az örök vesztes), turmixok, gyümölcslevesek), kivéve a kakaót, mert a kakaó nyilvánvalóan a csokoládéfélék családjába tartozik, és nem a tejfélékébe;
• halak és egyéb tengeri állatok;
• magos szőlő (mindig kimagoztam, mielőtt megettem);
• minden olyan hús, vagy húsból készült étel, aminél a zsír-, mócsing-, bőrke-, csont- vagy porctartalom leghalványabb gyanúja felmerült (beleértve a menzás fasírtot, pörköltöt, rántotthúst, nem beleértve a grillcsirke bőrét);
• méz (egyszer másfél éves koromban széntablettát mézbe mártva akartak beadni nekem, utána vagy húsz percig öklendeztem, majd a csupasz széntablettát simán benyeltem);
• gomba és gombatartalmú ételek;
• minden olyan étel, amiben főtt (vagy sült) hagyma van;
• olajban sült, kelt-, vagy rétestészták;
• külföldi ételek (hat éves moszkvai pályafutásom alatt egyedül a pelmenyit voltam hajlandó a helyi specialitások közül megkóstolni, azt is csak az utolsó évben);
• bármi, ami azonosítatlan alapanyagokból készült, és azt mondták rá, hogy kóstoljam meg, ízleni fog.

Fenntartással kezeltem továbbá a lekváros kajákat, a vegetát és még egy csomó másegyebet is, és nem értettem, hogy más embereknek ezek a szabályok miért nem nyilvánvalóak. Tanulsága igazán ennek a történetnek nincsen, hacsak az nem, hogy azóta is messzemenően hajlandó vagyok tolerálni mindenki bogarát és hisztijét az elkerülendő dolgokkal kapcsolatban, pedig ezek általában jóval értelmetlenebbek az olyan nyilvánvaló elővigyázatosságoknál, mint például hogy polipot józan ember nem vesz a szájába.