Nagyon ugy nez ki, hogy megmaradok vegul, peldaul tegnap mar vasarolni
is elkisertem a fiumat, es minden varakozasommal ellentetben nem estem
ossze az aruhaz kozepen (kamera korbejar, nagytotal), kozvetlenul
miutan egymasra mosolygunk, es a fium kisimit egy tincset a homlokombol
(kamera az erhalozatban cikazik, rakozelit a tudore, amiben hemzsegnek
az amorf, zold bakteriumok, megszolal a focimzene). Jo, lehet, hogy egy
kicsit tul sok House-t nezunk mostanaban, de a dolgainkat, mint
koztudomasu, nem erdemes felszivvel csinalni, es szerintem napi 4-5
epizodnal kevesebb hatarozottan a felszivvel kategoriaba esne, es
egyebkent is, az ilyen edukacios celzatu sorozatok megvedenek attol,
hogy valami sokkal, sokkal szornyubbet tegyek a szabadidommel; erre egy
vegtelenul ronda es giccses, keresztoltesu technikaval himzett parna is
emlekeztet engem es a jovendo generaciokat, amit tizenket evesen, a
mumpszom alatt kovettem el, es ami azota is a nagyszuleim kanapejan
ijesztgeti a gyanutlanokat es artatlanokat. A pink szin harom kulonbozo
arnyalata is szerepel rajta.

Persze olvastam is, de az lazasan faraszto; ezzel egyutt befejeztem
vegul a Rajt, amit betegseg nelkul talan csak jovore, es tovabbra is
tartom a velemenyemet, miszerint olyan konyvekert, amik arrol szolnak,
hogy emberek bemennek a vizbe, ahol megharapja oket valami, de
legkozelebb azert megint csak bemennek a vizbe, olyanokert ne adjanak
irodalmi dijakat, tovabba <spoiler> az (foldi tipusu) egysejtuek
kollektiv intelligenciaja biologiailag lehetetlen dolog, innentol
kezdve unalmas volt </spoiler>, harmadreszt pedig aki nem tud
magyarul, az ne forditson magyarra, akkor sem, ha nemetul tud, mert nem
tisztesseges dolog. Ja, es az erzelmes jeleneteket is kihagyhatta volna
az iro, mert ezeknel csak kabe ott talalkoztak a feltetelezesei a
realitassal, ahol azt irta le, hogy a tudosok milyen duhosek lesznek,
ha rajuk lonek. Persze lehet, hogy nem is volt olyan rossz konyv, csak
a mar emlitett mogorvavenasszony-komplexusomrol van szo ismet, mondtam
is a fiumnak, hogy idonkent tok olyan vagyok, mint a House, csak sokkal
tehetsegtelenebb orvos, o erre azt valaszolta szeretettel, hogy mindig,
es ez is azt bizonyitja, milyen hasznosak a sorozatok amelyekben
magunkra ismerhetunk, es ezaltal megovnak bennunket a mardoso ketsegtol
es az elidegenedes erezesetol ebben a toleranciara es lelkesedesre
buzdito vilagban. Ket szot mondok: role model.

Ja, es akkor mintegy mellekesen azt is megemlitenem, hogy benne vagyok
az ujsagban, mint a Tomorrow magazin kedvenc blogja. Koszonom szepen.
Ez sokkal jobban esett, mint peldaul ha a Nok Lapja Magazin kedvenc
blogja lennek. Es mintegy mellekesen azt is megemlitenem, hogy a
masodik szezon 14. reszeben a House osszekoltozik valakivel. Sose talalod ki.

Meg kiolvastam az ausztralias Pratchettet is, meg Ed McBaintol a
Vespers-et. McBaint nem csak azert szeretem, mert nagyon jol
felepitett, jol adagolt, lenyegre toro krimiket ir a 87-es korzet
mindennapjairol, hanem azert is, ahogy
ezt teszi, a humoraert, ami nem az a fajta, amitol hangosan rohog az
ember, hanem az, ami folyamatosan csiklandoz eppen meg a tureshataron
belul, konnyeden (nincs most nalam a konyv, de valahogy igy:
"mindharman rogton Hawes-hez fordultak. Lehet, hogy az volt ennek az
oka, hogy a rendor voros ustoke vilagitotoronykent vonzotta magahoz a
tanacstalanokat. Persze amiatt is lehetett, hogy Hawes magas termete es
bizalomgerjeszto abrazata tekintelyt sugarzott. Talan viszont megis
azert ohozza siettek, mert pillanatnyilag mindenki mas hazon kivul volt
az orson."), szoval bejon nekem, na. Jared Diamond is bejon, a Haboruk,
jarvanyok, kronikak megis nagyon hosszu ideje huzodik mar, hogy miert,
arrol inkabb majd holnap, mert most surgosen vissza kell ternem az
addikciomhoz.