felvilágosít

Tegnap a fiúm, bizonyítandó, hogy ő azért nyitott az emberi vonatkozásokra is, felvilágosított engem a választott sportág és a nemi szabadosság összefüggéseiről. Állítólag a következő erős korrelációk figyelhetőek meg:

Tájfutók: nagyon erkölcstelenek. Ennek oka állítólag az, hogy a tájfutók között nagyon kiegyenlített a fiú/lány arány, szerintem viszont nem kell ilyen szociológiai mélységekbe süllyednünk, az ember egyszerűen ne várjon semmit olyanoktól, akik szabad akaratukból össze-vissza rohangálnak erdőn-mezőn, akár emelkedőn is. Az ilyenek mindenre képesek.

Kerékpárosok: szintén meglehetősen erkölcstelenek állítólag, indoklásként itt is a kiegyenlített nemi arányokat kaptam. A saját kiegészítésem a dologhoz annyi lenne, hogy a biciklisták szerintem ezért csodálatot érdemelnek, nem lehet könnyű olyan nehéz, ormótlan jószággal, mint a bicikli, izzadtan, harminccal száguldva erkölcstelennek lenni, nekem például eddig nem sikerült, de hát én edzetlen vagyok.

Barlangászok: valamivel kevésbé erkölcstelenek, egyrészt, mivel állítólag a barlangászlányok között sok a csúnya, másrészt meg nem is mindig könnyű eldönteni a sok sárban és sötétben, hogy ki a lány. Ugyanakkor előfordulnak rendkívül erkölcstelen barlangászlányok.

Hegymászók: a hegymászók nagyon kevéssé erkölcstelenek, mivel nagyon büdösek és fáznak. Meg fáradtak. És egyébként is, idejük nagy részét azzal töltik, hogy éppen elfújja őket a szél sátrastul, vagy fekszenek arccal a hóban.

update: független források szerint a hegymászók ugyan erkölcstelenek (ezt nem indokolják), ugyanakkor romantikusak.

És most csináljon nekem valaki új kinézetet blogilag légyszi.

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .