A fiúm megőrült.

Jövök haza, erre sehol az ötvenezer, szeméttel teli zacskó a
földszinten, de még a billenős fedelű szemetesből is kivitte őket a
kukába. Már akkor és ott sírtam egy kicsit, de ez még semmi: az
emeleten a dolgozószobában egy darab mikrohullámú eszköz sincsen a
földön (pedig azok eddig egyenletes rétegben fedték a padlót), a polcot
is elrendezte, és amíg fürdeni voltam, a gyertyákat is elpakolta, és
közölte velem, hogy ő ezt most nem tudja abbahagyni. Némileg ijedten
megkértem, hogy hagyjon legalább egy pici rendetlenséget, hogy otthon
érezzem magam, erre azt felelte, majd a végén csinál. Legalább az
értékrendje a helyén van még.

Valószínűleg arról van szó, hogy ő most gyakorlatilag hátébé, mert
immár dolgoznia se kell igazán, hogy fizessenek neki (nem, nem védelmi
pénzt szed), és ez úgy látszik, az agyára ment. Mondtam is neki, hogy a
nők ilyenkor hülyeségeket vásárolnak, azt felelte, igen, a jövő héten
szándékozik biztosításokat venni.

Szóval súlyos az állapota.