Amúgy meg még mielőtt mindenki bezárkózna otthon, és csak végső kétségbeesésében merészkedne az utakra attól való féltében, hogy elgázolom a biciklimmel, szeretném tisztázni, hogy a Felsőbb Hatalmakhoz (mint például a télapó vagy a húsvéti nyuszi) hasonlatosan én is különbséget teszek a Jó Autós és a Rossz Autós között, és kegyeimet érdemeik szerint osztogatom, avagy vonom meg. A kamionosok például általában jó fejek, már nem először fordul elő, hogy reggel, ahogy felkelős durcásan ott tekerek az út szélén, egyszercsak egy hatalmas árnyék húzódik fölém, mint a rajzfilmekben, aztán amikor hátranézek, akkor látom, hogy egy böhöm nagy teherautó tipeg mögöttem lábujjhegyen, várva, hogy mikor előzhet meg. Tisztára riding with the whales életérzés.

A fiúm is rendes azért valahol, mint autós, mert bár neki vonatkürt van a kocsijában (és nem, ez nem csak egy költői kép), csak akkor dudál rám, ha már elhagyott, mert így csak halálra rémülök, viszont nem esem le a bringáról. Vagy ha le is esem, legalább valaki más üt el, és nem ő. Egyébként meg annak ellenére, hogy például petrezselymes krumplit főz, amikor én az ágyban fetrengek sajnálva magam, és ha látja, hogy olvasok kényelmesen, akkor csak annyi időre zavar meg, hogy sört nyomjon a kezembe, ráadásul mos rám (időnként majdnem anyunak szólítom), annak ellenére van szenvedély és adrenalin a mi kapcsolatunkban, amit úgy biztosít, hogy amikor vámpírsorozat közben leszaladok pisilni, és felfelé kényelmességből nem kapcsolok lámpát, akkor ő meglapul a lépcsőbeugróban és odaértemkor rámnyitja a porszívót.