Szóval elmentem a múmiakiállításra, ami mellesleg 16,5 kilométerre volt
a munkahelyemtől, de csak azért ennyire, mert az Astoria felé kerültem,
ahova végre megérkezett az előjegyzett könyvem (régen
előjegyzett könyvem, tehát erre nem vonatkoztak a könyvvásárlási
megszorítások, különben is, Jared Diamondról van szó, meg a Háborúk,
járványok, technikákról, kötelező olvasmány), meg elémugrott három másik is (rá is szóltam
a fiúmra, hogy miért hagyja, hogy egyedül kószáljak ilyen veszélyes
helyeken, amikor tudja, hogy milyen befolyásolható vagyok), egy
Thackeray-életrajz, meg egy játékelméletes, illetve a Stephen Hawking,
amit örökre kölcsönadtam valakinek. Lényeg, ami lényeg, a kiállítás nem
volt rossz, sőt, egészen jó volt, bár kevés volt a konkrét múmia, de a
feliratok nagyon informatívak és egyáltalán nem szárazak, nem akarom lelőni a poénokat, menjetek el,
nézzétek meg, Természettudományi múzeum, Ludovika tér, a bálna mögött.

A fiúm meg 10 kilométerre lakik a Ludovika tértől, hegynek felfelé
(könyvekkel!), úgyhogy pénteken végül is párszáz méter híján 50km-t
tekertem pénteken, szombaton viszont vettem bicikliscipőt, ami
ugrásszerű változást okozott a komfortérzetemben és a
teljesítményemben, rögtön meg is dobta 3 km-rel az átlagsebességemet. A
fiúm szerint a biciklizés az ilyen, hogy felfedezek majd még egy csomó
dolgot benne, amitől hirtelen sokkal jobban érzem majd magam, ami
(saját következtetés) azt jelenti, hogy egyelőre nagyon rossz nekem, és
most még nagyon szenvedek. A szombat további része is a pozitív
változások jegyében telt, például sütöttem brokkolis csirkét
sajtmártásban, meg a rendszergazda elvitt engem a culinarisba, ahol
szereztem coppeneur csokoládékat (a tökmagos-karamellás-provence-i
fűszeresnek – amit megtévesztő módon sütőtökösnek fordítottak – például
sülthúsíze van, ami a fiúmnak tetszik, mert ő szereti a sülthúst, még
csokiban is, de az almás-calvadosos finom volt, a fenyőmagos
bazsalikomos viszont megint csak…szóval a bazsalikom nem illik a
csokihoz), és aztán megjött a fiúm, hozott két biciklit (ő annyira
sportos, hogy kettővel jár) hogy az enyém ne unatkozzon, és leszedte a
brokkolikat a csirkéjéről, de egyébként ízlett neki.

Aztán vasárnap fontos napra virradtunk, közvetlenül, miután a fiúm
elhúzott zulglóba a honpolgári kötelezettségeit teljesíteni én is
meghoztam egy, a jövőmet erősen befolyásoló döntést, és töröltem a
teljes windows és program files könyvtárakat, majd újratelepítettem
mindent. Ennek oka leginkább a Zonealarm volt, ami egyrészt nem hagyott
engem felfelé tölteni, másrészt viszont ha un- vagy reinstalltam, akkor
egyáltalán nem ment a net, és minden egyéb is lassan, harmadrészt
amióta végső kétségbeesésemben a rendszervisszaállításhoz nyúltam,
azóta ment ugyan, de nem volt neki kezelőfelülete, csak tabula rasa,
szép fehér. Úgyhogy mindent újratelepít, az életem azóta merő egy
gyönyör folyamatosan, majd elmentem szavazni is az "SZDSZ nevű
szélsőséges törpepárt"-ra
(igen, behálóztak, megtévesztettek, cukorkát
ajánlottak, és egyébként is, nincs más választásom, hiszen én
tiszteletbeli zsidó vagyok, ugyanis mint felvilágosítottak,
pszichológia szakra csak zsidókat vesznek fel), a rendszergazda
elkísért a saját körzetembe biciklivel, majd én visszakísértem őt az
övébe szintén biciklivel, közben mély és tanulságos eszmecserét
folytattunk vele arról, hogy a férfiak farkának milyensége eltörpül
amellett, hogy mi csatlakozik hozzá az eredő végénél. És akkor megint
megjött a fiúm, és estére szép csendben 2:1 arányban elleptek engem a
fideszesek lakó- és ágyastársaim személyében, akik közül az egyik
kétségbeesésének és előzetes felháborodásának adott hangot a politikai
helyzet és a hivatalos szervek fogalmazni nem tudásának témaköreiben, a
másik meg percenkét reloadolta a szavazatszámlálást, illyetve
periodikusan felvilágosított, hogy kisebb vagyok, mint négy éve,
kevesebbet kell mosogatnom, mint négy éve, illetve több a biciklink,
mint négy éve, stb. És akkor az egészre rátett egy lapáttal még a
rendszergazda, aki szintén a szavazatszámlálásról akart velem telefonon
beszélgetni, ezzel szemben én vele arról, hogy miért nem tud
behálózódni a fiúm az én gépemre, sikerült is átterelnem a témát, majd
az egész rendszer átállítgatása és többszöri újraindítás után végül
elárultam nekik, hogy mi is az én felhasználónevem igazából. Ennek ellenére nem vertek meg.

Szóval vidám hétvége volt, minden tekintetben. Ja, és ma a biciklis
gyönyörök újabb ormaira hágtam, mivel a fiúm előretolta az ülésemet
másfél centivel, úgyhogy már nem előre kell nyomnom a pedált, hanem
lefele, éljen.