s. n. és én

Ma egyébként csináltam valami nagyon szégyenletes dolgot, de az vesse
rám az első követ, aki hirtelen felindulásában is mindig racionálisan
és körültekintően viselkedik. Én nem. Gondolkodtam is egyébként, hogy
megírjam-e ide, ahol a nyilvánosság, de hát így kerek: ma reggel,
szabad akaratomból, felelősségem teljes tudatában Norbi Update
Karcsúság Kenyeret vettem.

Az úgy kezdődött, hogy leszoktam a dohányzásról, természetesen nem
készakarva, én olyat nem tudok, utoljára tavaly nyáron próbáltam
készakarni, de az akkori pasim ennek keresztbetett, tudva-tudván hogy
én a feszültégemet a cigarettán vezetem le, hisztérikus jeleneteket
rendezett és/vagy hazudott valami nagyot és átlátszót, mint egy
bálnabél-léggömb kétnaponta, ezáltal én kétnaponta visszaszoktam,
idegből róva az utcákat (persze egyszerűbb és könnyebb lett volna
otthagyni vagy letépni a fejét és a kiömlő vérét valamelyik kedvenc
ingével fogni fel, de én meghagyom a könnyebbik utakat a gyengéknek).
Aztán jött a fiúm, és én úgy szoktam le mellette, hogy egyszerűen
elfelejtettem először cigarettát venni, aztán rágyújtani, de tényleg,
ez igazából egyikünk érdeme sem, nem szenvedtem (tudatosan legalábbis
nem, de nem mindig veszem észre az ilyesmit), ő nem mondott olyanokat,
hogy szokjak le (nagyon helyesen, az ilyenektől mindig viszket a
tenyerem), és azóta konkrétan egyetlen szál cigarettát szívtam el, azt
is szociális kapcsolatok ápolása végett, ráadásul egy csokor
dohányzásnáci társaságában, bár tőlük illendően távol vonulva nem mintha megérdemelnék.

És akkor ettünk egy csomó csokit meg mittomén, egyáltalán, ettünk, ami
számomra nem volt annyira magától értetődő addig, ezáltal tavaly ősz
óta tavaszra felszedtem magamra olyan 9-10 kilót, mentségemre legyen
mondva, hogy ősszel lelki/egészségügyi okokból kifolyólag kimondottan
nyeszlett voltam, na mostanára már nem lehetett ezt elmondani rólam,
úgyhogy fogtam is magam és legott biciklire pattantam én, meg azt
csinálom, hogy du 3 után nem eszem. És du 3-ig is csak ilyen
fehérjés/zöldséggyümölcsös dolgokat leginkább, mert a szénhidrát nem az
én barátom, bár nagyon szeretem őt, például csirkepörköltöt is csak
alibiből szoktam a nokedlihez, tisztább konyhát megcélzó esetben
tarhonyához fogyasztani. De ennek vége (leszámítva a gyenge
pillanataimat), tudatosan vásárolok, és itt kanyarodunk vissza a Norbi
Update Karcsúság Kenyérhez (eddig ugyan nem tudtam, hogy karcsúságból
is lehet kenyeret csinálni, de ez olyan lehet, mint a táblák a
biciklislámpáknál, hogy "a szabad jelzés érdekében nyomja meg a
gombot", meg is nyomom mindig többször, hadd örüljön a szabad jelzés),
szóval reggel nézegettem ezeket a rozsos/tönkölybúzás izéket, és
mindegyik száraz volt, kivéve a norbiféle, és nagyon éhes voltam, és ő
nagyon kellette magát, kedves bíróság, úgyhogy igen, megtettem.
Többször. Előtte ugyanis egyszer már vettem norbis brokkolis csirkét is.

Ja, lényeg ami lényeg, a dolog működik, három hét alatt lement 5 kiló
(a hiteles, munkahelyi mérleg szerint – a fiúm mérlege szerint ugyanis
attól is hízom fél kilókat, ha ülök csendben a kanapén, mondtam is
neki, hogy csináljunk vele valami nagyon csúnya dolgot, gyújtsuk fel,
javasolta ő, én erre azt feleltem, hogy inkább valami olyasmire
gondoltam, mint a hivatali patkányokban, hogy kivisszük egy mezőre és
ott szétkalapáljuk és szétrugdossuk, és utána felgyújtjuk, konkludálta a fiúm, azt ebbe' maradtunk).

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .