Ma gondoltam egyet, és eljöttem egyenesen Törökbálintra Óbudáról
bicajjal (tegnap még nem mertem megkockáztatni ezt az utat, Tb-ról a
Kosztolányiig busszal mentem, amikor felszálltam, a sofőr igen
hivatalos hangon bemondta, hogy igazából autóbuszon kerékpárt szállítani tilos, de egye fene,
tiszta outlaw-életérzés volt), 6:30-kor indultam, 8:10-re érkeztem be
(úgy, hogy véletlenül belementem a Dunába a rakparton, aztán kerülő,
meg kétszer megálltam térképet nézni), és az első 20 percben nem esett
az eső. Mondjuk aztán is nagyjából mindegy volt, sokkal jobban zavart,
hogy a lábamból csorog a víz, mert amikor nyilvánvalóvá vált számomra,
hogy az igazából a Duna, és nem egy dunás pocsolya, akkor már vádliig
benne voltam a lében. De legalább a kollégáknak szereztem egy jó napot,
javukra legyen mondva, miután kiröhögték magukat, adtak kölcsön egy
raktárosnadrágot, amiben úgy nézek ki, mint Kis Mukk, de legalább
száraz vagyok.

Igazából nem megszállottságról van szó, csak a bicikli mindig ugrándozik, hogy menjünk már, menjünk már.