És lett nekem piros biciklim, amitől néha meghaltam, de csak egy kicsit.

Természetesen előbb a fiúmmal próbáltattam ki, az új, eddig ismeretlen
csokikat is ő szokta megkóstolni, már csak a biztonság kedvéért is
(írtam már, hogy biztonsági játékos vagyok); ő meg mivel – motorral lévén –
éppen nyakig motorosnak volt öltözve, nagyon defenzíven nézett ki.
Utána nekem az egyik pillanatban nem jutott eszembe, hogy hogy kell
biciklizni, a másikban meg már elkerekeztem haza, a Szilágyi Erzsébet
fasortól Aquincumig, és például a Moszkva tér és a Batthyányi között
annyira beleéltem már magam a szerepembe, hogy amikor egy másik bicajos
méltatlankodott ott hogy az autók ráállnak a biciklisútra, akkor én
hozzáfűztem, hogy bizony, le kéne törni a tükrét az összesnek mind, és
tökre nem vette észre, hogy nem is vagyok igazi biciklista.

Meg lehagytam az összes bevásárlókerékpáros tatát, és ez jó érzésekkel
töltött el. Engem meg nem hagyott le senki, gondolom azért, mert senki
nem jött abba az irányba.

Aztán megérkeztem haza, és lerángattam a rendszergazdát, hogy nézze meg
a bicajt, utána meg elmentünk az Electroworld parkolójába autót nézni
(mármint nem úgy, hanem máshogy, de erről majd máskor), aztán
összeszedett a balrog, és bementünk vele vásárolni a Corába.
Legfőképpen csengőt vettünk nekem, mert az vicces, amikor hangtalanul
megközelítek valakit hátulról, aztán csengetek egy nagyot, meg
biciklilakatot, meg még vagy ötezer dolgot (a balrog például megvette a
416. könyvét a fűszerekről, ő meglehetősen fűszercentrikus, én meg
újabb négy ételhordó dobozt, mert a fiúm meg dobozmegtartós), aztán
hazavittem megmutatni neki is a biciklimet, és akkor időnként ráült és
transzba esett, például nem hallotta meg, amit mondtam neki, és
felszerelte a csengőmet. Én meg közben csináltam több mint két kiló
csirkéből (kisebb kiszerelés nem volt) füstöltsajttal-spenóttal töltött
csirkét sörtésztában (tudom, halmozom), meg hozzá két ételhordónyi
kukoricás rizst, meg bepakoltam egy csomó csokit meg epret meg
mittudoménmit, és nekiálltam felkarikázni a fiúmhoz, ami közben
többször meghaltam, mert 1. ő kétszer olyan távolságra van, mint a
Moszkva, 2. 100-110 m szintkülönbségre lakik tőlem felfelé, 3. tíz kiló
volt a hátizsákom, 4. nem tudtam ráülni a nyeregre, mert nyom. Tiszta
kék-zöld folt a fenekem. Viszont most nagyon magasan van az ázsióm,
mint barátnőnek, és minden jóra fordul, mert például ki lett cserélve a
nyergem. Meg csinált a fiúm nekem madzagot a lakat kulcsára ügyesen.

Holnap megpróbálok bemenni a munkahelyemre bicajjal. Hadd ismerjenek meg egy új oldalamról.