Az érdeklődők megnyugtatása végett azért azt is megírnám, ha már így
szóba kerültek az ismerőseim, hogy a balrog tényleg szakított a
csajával. A múlt hét közepe felé felhívott azzal, hogy képzeljem, a
volt csaja már nem is köszön neki, én meg természetesen
visszakérdeztem, hogy mióta volt
az a csaj, aztán megtudtam, hogy pár órája. És már nem köszön.
Beszélnek telefonon, és sem az elején, sem a végén nem köszön. Kemény.
A balrog egyébként azért balrog, mert a LOTR első része közben
határozottan feltűnt nekem a hasonlóság közte, és az óidők démona
között: a balrogról is az jut a legtöbb pasi eszébe, hogy el kéne
szaladni. A nőknek nem. A nőknek az jut az eszükbe, hogy aki ennyire
keménynek és szigorúnak néz ki, annak biztos érző szívet rejt a kebele.
Vannak egyébként klisék, amik mindig bejönnek.
