Tegnap voltunk Mongólia előadáson, ami jó volt, legalábbis, miután elkezdődött, ami soká történt. Diaképek voltak és történetek, úgy tűnik, ami a hegymászós sztorikban az arccal a hóban fekvés, az Mongóliában a defekt (vagyis olyasmi, ami rendszeresen, mondjuk napjában többször megtörténik, mintegy az eseményeket tagolandó), legalábbis a képek nagyjából 60%-ának ismertetése azzal kezdődött, hogy és itt is éppen defektet kaptunk. Úgy tűnik, hogy Mongóliában ismerik a mobiltelefon és a közút koncepcióját, az aszfaltét, a térképolvasásét és a változatos táplálkozásét viszont nem, de például sassal vadásznak farkasra (ezt koincidentálisan a fiúm is megemlítette pár nappal ezelőtt, ő szokott engem reggelente ilyen váratlan információkkal szórakoztatni, miközben munkába visz, ma reggel például a tőzsdézésről beszélgetett), továbbá ugyanolyan fatalizmussal állnak az élet dolgaihoz, mint az oroszok, és ott is tök normális, ha például a sofőr nem tud vezetni, vagy a tolmács nem beszél nyelveket. A folyamatosan csöpögő hűtővízről nem is beszélve. Ezek a dolgok bennem komoly nosztalgiát ébresztettek, mert én kábé Moszkvában nőttem fel, és nekem hiányzik az olyasmi, mint hogy a tejboltban délután csak gyufát és a Gorod Geroj kitűző-sorozat darabjait lehet kapni, de estig nyitva van, meg hogy a szállodai szoba ajtaját csak a gyezsurnaja tudja kinyitni egy kenyérszeletelő késsel, és a buddhista templomok is szimpatikusak voltak, egészen emberközeliek, úgyhogy mondtam is a fiúmnak, hogy teljesen kedvem támadt Mongóliába menni. A fiúm meg azt mondta, hogy én komoly pontokat adok hozzá a távoli-ázsiai terveihez, egyrészt mert szeretek autózni, másrészt mert beszélek oroszul, szóval tök praktikus vagyok. És szerintem is tök praktikus vagyok utazáshoz, sokkal praktikusabb, mint például gyermekneveléshez lennék, mert ha ez utóbbi témában az eddig rámbízott élőlényeket (leginkább növények) vesszük referenciának, akkor simán képes lennék például egy hétig nem etetni azt a gyereket, utána viszont lelkiismeretfurdalástól gyötörten megpróbálnék egy hétnyi kaját lenyomni a torkán. Vagy összetörném. Vagy megenné a macska. Na de a lényeg az, hogy nem vagyok például nyafogós, meg hasmenéses, meg pánikolós, úgyhogy ma letöltöttem pár mongóliai útleírást, aztán majd átolvasgatom őket, aztán majd meglátjuk.