– Hát te ki vagy? – kérdezte a fiúm, amikor kijöttem a fürdőszobából. Én meg éltem a kínálkozó alkalommal, amikor megtudhatom, hogy bárkinek megmarkolássza-e a fenekét, és a nyakába csimpaszkodtam. Megmarkolászta. Mentális jegyzetet készítettem arról, hogy a fiúm egy céda.
– Nem tudod, ki vagyok?
– Nem. Bár egyszer ismertem egy lányt, aki olyan volt, mint te.
– Mi lett vele?
– Bement a fürdőszobába, és soha többé nem jött elő.
– Csak két óra volt – mondtam, mert tényleg percre pontosan két óra volt. És huszonnégy perc. A grafilogikák gondolkozósak, utána a könyvemben meg mindig egy izgalmas rész közepére értem, ahol nem tehettem le.

Azért persze kaptam jégkrémet, mert nem hisz a csokimegvonásban, mint nevelési módszerben.