Azért még mindig nem tértem magamhoz a tegnapi színházélmény-sokkból,
de ilyen is kell, már csak azért is, hogy tudjam, milyen jó nekem,
amikor nem kell teátrumba menni. Benne lenni. Előtte viszont – ha már
kultúra – vettem magamnak új pratchetteket a Váci utcában, mert végső
kétségbeesésembe ráfanyalodtam az odamenésre, természetesen
folyamatosan félhangosan morogva azon, hogy nem igaz, hogy egy hülye
angol könyvért ide kell jönni, és hogy nincs mindenkinek ideje arra,
hogy munka után a Váci utcában korzózzon, pedig hát nyilvánvalóan volt
erre időm, elvégre ott korzóztam. Ennyit a tárgyilagosságról és rólam.
Nem olyan régen pedig még azon morogtam, hogy a váci utcai, szakkönyv
profilú Librit mi a kányának alakították át idegennyelvű könyvesbolttá,
és honnan fogok én így tudomást szerezni a gnúk és a kvarkok legújabb
párosodási szokásairól, aztán rájöttem, hogy az egyetemi (szintén
Libri) könyvesboltban sokkal több minden van a gnúkról, kvarkokról, de
még a harmadik csimpánzról is, mindegy, lényeg az, hogy valami
lehetetlen, motyogós, szúrós szemű és savanyú arcú vénasszony lesz
belőlem, és ezt a Librinek köszönheti majd a világ.

És egy jótét lélek
is küldött nekem olvasnivalót, áldassék az ő keze munkája, hálából még
azt is megbocsátom neki, hogy a linkjéhez ott oldalt először
elfelejtettem berakni a target blankes taget, és több ízben ültem
emiatt leforrázva és kétségbeesetten a kedvencek végiglistázása
közepén, amikor is egyszer csak sehol nem voltak a kedvencek, mert ugye
az egész oldalam eltűnt. És ez ugyan tárgyilagos megfigyelők szemében
talán nem az ő hibája, ugyanakkor asszem említettem már a
tárgyilagossággal való viszonyom ambivalens jellegét, hát akkor meg,
mindenesetre most már spongyát a múltra, amúgy is sikerült kivételesen
a koncentrációmat egyetlen objektumra irányítani több mint 30
másodpercen keresztül, és beraktam a taget. (Asszem, ez megint a mániás
szakasz lesz).