És a reggelem már eleve jól indult, mert a fiúm észrevette, hogy
megmoccanok, mire magához rántott (bár mostanában kezdek arra
gyanakodni, hogy ezt nem romantikából csinálja, hanem így akar kontroll
és ellenőrzés alatt tartani az alvós időszak idején, amikor ő sebezhető
és kiszolgáltatott), és így aludtunk még egy órát, mint két tej, aztán
felkelés meg ilyenek, és sütött a nap, és a fiúm azt mondta, hogy jó
dolog, amikor reggel piros bugyis lányok ugrálnak az ember nyakába, és
akkor én felhívtam a figyelmét arra, hogy zseb is van a bugyimon hátul,
mi több, azt is megosztottam vele, hogy abban fogom tartani a
szerelmesleveleimet, mert nekünk nincs titkunk egymás előtt, és akkor
visszakérdezett, hogy pendrájvon-e, mert ő mindig kitalálja a dolgokat.

És a napom így folytatódott tovább a gyengeelméjűség jegyében, például
a logisztikával hosszan beszélgettünk arról, hogy én az egyik
pillanatban még nem vagyok a munkahelyemen, a másikban meg már igen,
meg a pénzügyes elmebeteget (fiú) is megkérdeztem többször, hogy miért
van kilakkozva a körme, de elzárkózott a válaszadás elől, úgyhogy arra
már nem tértem ki, hogy nem kellett volna a helyenként még kikandikáló
rózsaszín alapot ezüstszürkével áthúznia, a rózsaszín úgyis jobban
menne a színeihez (tavasz típusú), bár valóban nem olyan férfias, mint
az ezüstmetál, már amennyiben lehet férfiasságról beszélni a
körömlakkok kontextusában.

És este meg megyek A vadászgörény ősbemutatójára az Új Színházba, mert
valaki lebetegedett, engem meg még az sem riaszt vissza, hogy ez egy formailag nagyon újszerű, tartalmilag nagyon aktuális darab, songokkal,
méghozzá a rendszergazdával megyek, egyrészt mert ő hívta fel a
figyelmemet az egészre, másrészt meg mert más valszeg úgysem lenne
hajlandó, amit igazából meg is értek.