Tegnap a fiúm azt mondta, hogy valamelyik listán arról beszélgettek,
hogy ha nem lenne a szex, akkor a férfiak nagyon gyorsan legyilkolnák
az összes nőt, és élnének boldogan. Én viszont ezzel nem igazán értek
egyet, szerintem ugyan a férfiak alapvetően ugyan erőteljes,
tesztoszteronvezérelt emlősállatok, de ugyanakkor meglehetősen egyszerű
gondolkodásúak, persze jó értelemben, a nők viszont konkrétan
veszélyesek és kiszámíthatatlanok, és mint derült égből a villám, úgy
tudnak megbocsátani olyan bűnöket, amik elkövetéséről fogalma se volt
az embernek. A nők a hierarchiavitákon kívül még ezer és egy okot ki
tudnak találni,
ami miatt le kell valakit gyilkolni, vagy csak azért életben tartani,
hogy bambusztüskéket verhessenek a körme alá, tehát az igazi veszélyt a
nők jelentik.

Vegyük például a genetikát, és nézzük meg a nemi kromoszómákat, ott se
véletlen, hogy az X szép nagy, és vidám, az Y viszont kicsi, zárkózott
és paranoid. Az Y ugyanazért viselkedik így, amiért a fiúm pánikszerűen
megsüketül, ha olyat kérdezek tőle, hogy szerinte híztam-e: nem akar
támadási felületet nyújtani*. A magzatnyi gyermekek ugyanis közvetlenül
nem attól lesznek fiúk avagy lányok, hogy milyen kromoszómáik vannak,
hanem attól, hogy a bipotenciális ivarmirigyből, avagy ősgonádból herék,
vagy petefészkek alakulnak-e ki, és ha az X kromoszóma kifejleszt egy
olyan mutációt, ami miatt az Y nem tudja megindítani a megfelelő
folyamatokat, akkor egy XY genotípusú magzatból is lány lesz (ugyanis
ha “nem történik semmi”, az a lányoknak kedvez); tehát az Y összehúzza
magát, csak a legfontosabb szekvenciákat tartja meg, de azokat több
példányban, és megpróbálja magára nem felhívni a figyelmet. A
tárgyalás, csakúgy, mint a való életben, nem vezet sehova, ugyanis az X
kromoszóma csak széttárja a kezeit, azt mondja, hogy ő ugyan nem
csinált semmit, és kikéri magának, hogy intencionalitást tulajdonítanak
neki, amikor pedig az evolúció köztudomásúlag egy spontán folyamat, és
egyáltalán. A konkrét nők ehhez még megütközve hozzáteszik, hogy de hát
ők nem is gondolták komolyan azokat a bambusztüskéket, csak dühösek
voltak, és egyáltalán, nagyobb teret kéne engedni az érzelmeknek, amik
egyszer hopp, másszor kopp, és ezt a hullámgörbét illik gondolkodásilag
is követni, kellő dinamizmusról téve tanúságot, mert különben elfojtás.

Ezzel szemben a férfiak kognitíve alapvetően statikusak, fejeztem be a
fiúmnak a fenti eszmefuttatás zanzásított változatát, például azt
hiszik, hogy ha a dominanciakérdést letisztázzák, akkor az
egyszer és mindenkorra le van tisztázva, tehát
egy pasinak elég, ha megmutatom a hasamat, és akkor ő továbbmegy,
komolyabb kihívást keresve, én meg nyugodtan lelőhetem hátulról.

A fiúm azt konkluzálta ebből, hogy édes egy lány vagyok, és megpuszilgatta a hasamat, amit megmutattam neki, illusztrálandó.

* A fiúm szerint ugyanis erre a kérdésre adott bármiféle
válasszal csak kétféle reakciót tudna egy nőből kiváltani, az egyik az,
hogy aha, szóval szerinted egy kövér disznó vagyok, a másik pedig, hogy aha, szóval szerinted mindig is ilyen kövér disznó voltam. Mondom, szerinte, mert a szelektív süketségének köszönhetően eddig a pontig még soha nem sikerült kibontanunk ezt a dialógust.