A Marks & Spencerben és egyéb nagyhírű intézményekben tett
kutatóútjaim során azt szűrtem le, hogy a jelenlegi barna-rózsaszín után
a
sötétlila szándékozik tért hódítani. Necces. Asszem, maradok a mostani
óvodás-plüssállatos kordbársony-csíkos térdzokni vonalnál. Szeretem, ha
az elmeállapotom tükröződik az öltözködésemben, már csak a velem
szemben támasztott túlzott elvárások elkerülése érdekében is.

(Ha már ruhák meg minden, tegnap azért durván Algernonos leépülésem
tanúja lehettem: maradt anyag a vadul narancsszínű szoknyából is, meg
az esőáztatta acélkék nadrágból is, és csak azért nem varrtam a
nyuszinak méretarányosan hasonlókat, mert nem voltam biztos abban, hogy
fiú avagy leány. Igazából csak akkor nyugodtam meg teljesen, amikor
reggel a hetes buszon azért még mindig megképzettek előttem a jó öreg,
lángszóróval és láncfűrésszel kapcsolatos vízióim.)