Áttekintettem az elmúlt évet a napokban (na meg sokat bambultam csak
úgy is a semmibe, szerencsére pókerarcomon soha nem látszik, hogy éppen
mi zajlik bennem), és arra a következtetésre jutottam, hogy a
kívánságokkal márpedig vigyázni kell nekem, mert mindig teljesülnek.

Tavaly szilveszterkor például kiosontam a tánctérből, ahol a klubtagok
és a salsa-táncosok vegyültek artikulálatlan csomókba, a ruhatárba,
ahol is leültem a kabátok alá gunnyasztani, és azt kívántam, amit
minden tizenhét éves, hogy jöjjön az életembe valami felkavaró és
izgalmas és kalandos, és akkor megjelent a Titi, egyik kezében egy
Ballantine’s-es üveget lobogtatva, másikkal eközben dartsot dobálgatva
a fejem fölött tíz centivel függeszkedő céltáblába, és akkor én végül
valahogy szerelmet vallottam neki (mint általában mindenkinek, ha két
korty pezsgőt iszom), tehát románc is volt, de végül jó vége lett, mert egyszer sem talált el
(a lámer).

Aztán azt szerettem volna, hogy jöjjön valaki az életembe, aki van
annyira felkavaró, mint a Titi, csak mondjuk fiúban, és elvei vannak,
meg minden. És akkor jött a fiú, akinek elvei voltak, leginkább velem
és a perifériáimmal kapcsolatosak (ez jól is jött, mert rám a
legádázabb ellenségeim sem foghatnák rám, hogy elveim lennének,
leszámítva talán pár, étkezéssel kapcsolatos sarkalatos pozíciót,
mint például hogy Thou Shall Not Eat Fish), minek következtében
gyakorta kellett piruló fülekkel végighallgatnom a barátaim
erkölcstelen életmódjáról szóló elítélő szózatokat, illetve az én
szemem másra vetése lehetőségének megelőzésére szolgáló
példabeszédeket. Szerencsére attól nem tartották vissza a fiút az
elvei, hogy elhagyja a feleségét és időközben megszületett gyermekét,
sajnos attól sem, hogy beújítson mellém mindenféle futó kalandokat,
szerencsére ezekről csak kapcsolatunk végeztével szereztem tudomást
(illetve konkrétan ettől lett igazán végezte a kapcsolatunknak). Elvei
közé tartozott még hogy ha problémája van velem (mondjuk mert elhányta
a kulcsát, vagy mert túl buborékos az üdítője, vagy egyszerűen csak
ideje van már egy újabb problémának), az rajtunk kívül senkire nem
tartozik; hihetetlen tehetsége volt ahhoz, hogy az egyik pillanatban
még válogatott sértéseket sziszegjen felém, és arckifejezése tükrözze a
világ összes fájdalmát és meg nem értettségét, a másik pillanatban
viszont vidám, anekdotikus történetekkel szórakoztassa közös
ismerőseinket, és vicceskedve ugrasson engem, amiért olyan szótlan
vagyok.

Meg volt egy olyan kívánságom is, hogy elköltözni, amihez jól jött
volna egy rendszeres kereset; két nap múlva meghallgatáson voltam, egy
hét múlva már Izolda bájos, de pihent lelket kívánó csacsogását
hallgattam az irodában, két hét múlva el voltam költözve (asszem, nem
vagyok az a halasztgatós típus). Ezen kívánságok következtében semennyi
időm nem maradt a körmeim festegetésére, szerencsére vágy sincs bennem,
bár eszköz és alapanyag adott (szerintem nekem van a legnagyobb
körömlakkgyűjteményem a telepen, csak kék színűből például négy
különbözőt is találtam a minap).

És aztán volt egy jól eltalált kívánságom is, amit a balrognak
fogalmaztam meg valamelyik nyári hajnali négykor, amikor egyik kezemben
Jagermeisterrel, a másikban cigivel felhívtam a konyhaablakból, hogy
macskákról és zen-koanokról beszélgessünk (a fiú már megint linkelt
valamit, én meg megint nem akartam szembesíteni, mert az egy
mindkettőnk számára megalázó és stílustalan párbeszédhez vezetett
volna, ez pedig megengedhetetlen az én életem forgatókönyvében; én úgy
kezelem a stresszhelyzeteket, hogy alkohol, cigi, balrog, zen-koanok,
konyhaablak), és akkor megfogalmaztam neki, hogy igazából mit is
akarok, és ennek (vagy a polcos óhajnak) köszönhetően nekem már két hónapja
új időszámítás van, és a dolgok a helyükön, olyan mindennapos
boldogság, amikor éjszaka is süt a nap, és az jó, és ilyen kéne hogy
legyen mindenkinek minden kiválasztottnak, homlokán a csillaggal.

Persze azért nem mondhatom, hogy tökéletes az életem, de most például
csak két és fél percig kellett koncentrálnom, hogy valaki idejöjjön és
a lámpa lekapcsolttá tétessen anélkül, hogy nekem ezért fel kelljen
állni.