– Ezt olvasod most? – kérdezte.
– Aha.
– Höhö.
– Mi van?
– Csak elképzeltem, ahogy elmondjuk a barátainknak, hogy te a Nagy
Fermat-sejtést olvasod, én meg a Sztálingrádot, és szabadidőnkben
kézenfogva nézzük a számítógépet, amint az Mersenne-prímeket keres,
aztán bizonygatjuk, hogy ennek ellenére valahol mi is érdekes emberek
vagyunk.

Azért tegnap nem csak ez volt, hanem izgalmasabb részek is, például a
fürdőszobában próbálgattam az új fényképezőgépemet
(szülői ajándék
karácsonyra, na ezért nem vagyok én most idegbajos, és engedhetem meg
magamnak, hogy mélán rágcsáljam a teás citromkarikát a körülöttem tért
hódító őrület közepette, mert már minden kötelező ünnepieskedést
letudtam, mondjuk az a kérdés néha felmerül bennem, hogy vajon mit
fogunk enni a szünnapok alatt, de elhessegetem magamtól, elvégre van
még pár sör vészhelyzet esetére a hűtőben), szóval kipróbálgattam az
összes lehetőséget, majd gyanútlan környezetemre vetettem magam. A pasim a haját mossa*
munkacímű, nagy tehetségről árulkodó sorozat után csak a belső memória
elfogyta és a memory stick hiánya akadályozta meg a hasonlóan ígéretes
koncepciót felvető, a pasim borotválkozik és a pasim fogat mos c. folytatások megszületését, de ami késik, nem múlik.

* Featuring többek között az így nézel ki samponos fejjel 1-4. és az így nézel ki fekve a kádban 1-3. szekvenciákat.