Ma reggel egyébként a főnököm megkérdezte, hogy is vagyok, mintha érző
lelke lenne, én elérzékenyülve feleltem, hogy egész jól, mire azt
válaszolta, hogy lám, de jó, hogy muszáj bejárnom, biztos a
munkaterápia gyógyított meg. Majd kicsit elgondolkozva hozzátette, hogy
ezért is szereti a köztünk lévő hierarchikus viszonyt, mert ilyenkor
nem küldhetem el az anyjába. A köztünk lévő hierarchikus viszonyba az
viszont belefér, hogy ilyenkor lekezelően nézzek, kár, hogy mostanában
a megszégyenítő szellemi magasabbrendűség és erkölcsi tartás helyett az
az üzenet tükröződik az arcomon, hogy valaki törölgesse meg a
kivörösödött nózimat.
A titkárnő meg, hát, talán halad, de messze van még az ideálistól. Azt
ugyan nem várom tőle, hogy egyhamar elsajátítsa azt a munkastílust,
amit én az Equillibrumból átvett gun-kata* elemeit az itteni
feltételekre adaptálva alakítottam ki, de vannak dolgok, amikre én
érzékeny vagyok, mint például az, ha valaki 35 megszámozott borítékot
úgy rak sorba, hogy kikeresi az 1-est, majd kikeresi a 2-est, stb –
ennél bármilyen algoritmus
hamarabb hoz eredményt. És ráadásul tegnap reggeltől este túlóráig
sikerült elszórakoznia azzal, hogy nyolc ajándékcsomagot becsomagoljon
és megcímezzen, eközben kétszer szaladt ki pár órára azért, hogy újabb
csomagolóanyagokat szerezzen.
Ugyanakkor, amikor az előbb a Bea azzal a felkiáltással, hogy most már
tudja, miért nem mennek nála a cédék, kirohant az ajtón, szangvinikusan
megjegyezte (a titkárnő), hogy ha most nem jön vissza, akkor ő egész
éjjel nem fog tudni aludni, úgyhogy úgy döntöttem, fejlődőképes, csak
most még abban a szakaszban vagyunk, amikor az ifjú padavan az istennek
nem képes még eltörni a deszkákat kézéllel, a mester meg morog vele. De
türelemmel leszek, és akkor sem kiabálok majd, ha megint a rossz
oldalra rakja a bögréket.
* The gun katas: through analysis of thousands of recorded gunfights, the
Cleric has determined that the geometric distribution of antagonists in
any gun battle is a statistically predictable element. The gun kata
treats the gun as a total weapon, each fluid position representing a
maximum kill zone, inflicting maximum damage on the maximum number of
opponents while keeping the defender clear of the statistically
traditional trajectories of return fire. By the rote mastery of this
art, your firing efficiency will rise by no less than 120%. The
difference of a 63% increase to lethal proficiency makes the master of
the gun katas an adversary not to be taken lightly.
