Megvolt az első veszekedésünk.

Pár napja történt, és részben azért nem írtam róla, mert valószínűleg
túl szörnyű élmény volt ahhoz, hogy szóba tudjam hozni (meghitt
kapcsolatban vagyok a mélylélektanommal), részben meg azért, mert
átaludtam. Egyébként – természetesen – területfoglalási kérdések
kapcsán veszekedtünk, konkrétan az ágy közepén aludtam el, és akkor fel
lettem szólítva, hogy menjek odébb, és én felnéztem, és azt mondtam,
hogy jó, majd tovább aludtam. És belátom, hogy ez vérlázító viselkedés,
de én teljesen ki bírok vetkőzni magamból, ha alszom, ilyenkor csak a
nyers fizikalitás segít, amire sor is került, lévén hogy manuálisan át
lettem helyezve a plüsskígyó engem megillető oldalára, a plüsspatkány
mellé. Másnap beszéltünk is a dologról (válságkezelésben egyelőre még
jók vagyunk), és arra a konklúzióra jutottunk, hogy idén már ne
veszekedjünk (én az idént egyébként a buddhista naptár szerint
számolom), és akkor mondtam, hogy vele nem lehet veszekedni, mert ő
tökéletes, ő meg azt válaszolta, hogy velem sem lehet, mert én meg
alszom.

A másik címlapsztori kategóriájú hír az, hogy tegnap óta járunk is. Az
úgy történt, hogy fúrt nekem lyukakat a falba, és felrakta a tükrömet, majd felrakta a csilláromat
is, én eközben leginkább a fenekét néztem, mert van szemem a szépre.
Utána meg az ágyamban pihentük ki a fáradalmakat, és akkor játszott
valamit a plüsspatkánnyal meg a plüssnyúllal, én meg megjegyeztem, hogy
úristen, egy tizenhatévessel járok (felháborodásom természetesen csak
tettetett volt, igazából ez egy teljesen pozitív fícsör, hogy öttől
tizenhat évesig bármelyik kívánt korosztályt emulálni tudja igény
esetén), majd hozzátettem, hogy bocs, elfelejtettem, hogy nem járunk.
És akkor ő erre azt válaszolta, hogy de ő járni akar velem, én meg azt
válaszoltam, hogy ezt most már, így több, mint egy hónap után,
szerintem hagyjuk, ő viszont kijelentette, hogy de ő járni akar velem,
és akkor én felszólítottam, hogy könyörögjön (elvégre nőből vagyok,
vagy mi), és erre azt mondta, hogy légyszi, én meg azt mondtam, hogy na
jó, és gondolkoztunk azon, hogy köremailt küldünk erről az
ismerőseinknek, majd megállapodtunk, hogy úgysem értenék.

(De igazából nem a feneke, hanem az, amikor odasandítottam film közben,
és láttam, hogy a durva részeknél eltakarja a nyuszi szemét, na amiatt
járunk.)