Kicsit szórakozott vagyok ma.

Az a helyzet, hogy két nyomtatóhoz van accessem, a vezetőségihez és a
logisztikáshoz, manuálisan kell állítgatnom, hogy mikor melyikre akarok
nyomni. Az imént a kezembe nyomtak sokszázezer forintot, hogy adjam át
az illetékesnek, úgyhogy kreáltam gyorsan egy átvételit, majd a pénzzel
a kezemben átrohantam a vezetőségre, mert az a default. Ácsorogtam egy
kicsit a nyomtató előtt, majd eszembe jutott, hogy az utolsó doksi a
logisztikára ment, úgyhogy lehet, hogy ez is. A logisztikán viszont épp
garanciajegyeket nyomtak, én meg nem akartam fél órát várni, tehát
inkább meglátogattam megint a gépemet, átirányítottam a dolgot a
vezetőséghez, majd visszadzsaltam oda megint. Ismét ácsorgás a
megátalkodott arcot vágó, inaktív nyomtató fölött, még mindig a pénzzel
a kezemben. A Bea és Tarzan, akik a kezdet kezdetétől érdeklődéssel
figyelték tevékenységemet, itt már elkezdtek röhögni, és két fulladozás
közben kinyögték, hogy összekeverem a dolgokat, itt hiába várakozok, az
ATM a sarkon van. Nekem közben leesett, hogy csak átirányítottam a
nyomtatást, de nem küldtem el, úgyhogy vissza a helyemre megint, send,
rohanás a vezetőségre (el ne felejtsem beírni az edzéstervembe),
logisztika röhög, pénzügy röhög, a Bea és a Tarzan viszont gyanúsan nem
néznek rám és elmerülnek a beszélgetésben, ránézek a nyomtatóra, ott
lóg ki a kiadónyílásából három tízezres, ezután Tarzanék még
kiszórakozták magukat a képen, amit vágtam, majd odaadták az átvételit,
amit elrejtettek, és utamra bocsátottak azzal, hogy én semminek nem
tudok örülni.

Mint a gyerekek, esküszöm.