Egyébként meg ma is többször rálógtunk a telefonra a rendszergazdával,
adott házi feladatot, meg felvilágosított engem a magánéletemről is. A
nadrágjával indítottunk, aminek fel kellett volna varrnom az alját,
mert különben nem tud mosni, mondtam neki, hogy nem gonoszságból nem,
hanem mert ott volt nálam az x-ágyambanalvós, akinek össze kellett
foglalni a helyzetet, hogy konkrétan mit miért, és akkor a
rendszergazda összefoglalta nekem három szóban, szerinte arról szólt a
dolog, hogy piacgazdaság van, bazmeg*,
de mondtam neki, hogy én ennél lélektanibb fogalmazó vagyok. És akkor
kifejtette, hogy szerinte annyi volt az egész, hogy én szomorú voltam,
és természetes állapotnak vettem, hogy valaki körbe… szóval
szimpatikussá teszi magát, és mivel nem is volt ellenszenves, élveztem,
hogy el van szállva, és gondoltam, hogy majd idővel én is elszállok. És
lehet, hogy igaza is van (leszámítva a hisztifaktort, amiről nem sokat
beszéltem neki), de én, vele ellentétben, szeretem a hosszan
elnyújtott, drámai hallgatásokat, amik alatt olyasmi futhat át a
fejemen, hogy vajon  lehet-e 1-től lefelé visszafejteni a
Fibonacci-sorozatot (lehet), és kikapcsoltam-e a hősugárzót a
munkahelyemen (nem)), és amik viszont erősen kedvezőtlen hatással
vannak mindenféle nadrágok állapotának kilátásba helyezett pozitív
irányba való változására. De fel fogom varrni, fel én.

Na nem ma.

* Én valahogy kihozom az állatot a környezetemből, vagy eleve a romlott
társasághoz vonzódom, de tény, hogy a kommuna tagjai a legvulgárisabb
énjüket szokták velem szemben szabadjára engedni, talán mert látják
rajtam, hogy értékelem a dolgot (nem tudom, mondtam-e már, de nem túl
nagy intellektuális kihívás engem szórakoztatni). A Titi például, ha
egy informatikai-gazdasági-eus szakszöveget kap a kezébe, simán túltesz
egy favellában nevelkedett halaskofán, de a rendszergazdától, mint
ezüstérmestől is sokat tanultam. Ez általában nem okoz problémát, mert
társaságban tudnak viselkedni, de azért időnként előfordulnak húzós
helyzetek, mint tavaly télen, amikor a rendszergazdával egy számunkra
nagyrészt ismeretlen társaságban asszimilálódtunk éppen. Csendes
beszélgetés folyt, udvarias hangvételben, társasjátékozás,
szemezgetések, sport utáni bágyadtság, duruzsolás, amit a játék hevében
(korridor) magáról megfeledkezett rendszergazda hangja tört meg, amint
a normálnál kicsit magasabb hangerőn megkérdezte tőlem, hogy szopatsz, geci? Akkor úgy megállt a levegő