A hétvégén a fogyasztói társadalom is ráhajtott nagyon a kegyeimre,
melyeket kedvem szerint osztogatok, vagy vonok meg tőle. Szombaton
például rá kellett döbbennem – és ez nem csak a fogyasztói társadalmat,
de engem is meglepetésszerűen ért, egyszerűen kiszámíthatatlanul
szeszélyes vagyok -, hogy már nem szeretem a profiterolt, viszont a
világ legjobb dolga a Haribo Saurer Apfel, ami pont a megfelelő
mennyiségben és arányban tartalmaz marhaagyvelőt, amarantot (vörös,
karcinogén ételszínezék, az egyenlő esélyeket a ráknak* is jegyében) és
E-110-et (veszélyes adalék). Fut még a fundy-féle dínós gumicukor,
illetve – szintén a fundytól – a fuzzy cola, ami egy kidolgozottan
gusztustalan, citromos-kólás izé kristálycukorba hempergetve.

Egy másik jó dolog a világon a dobozos Kleenex, ami nemcsak a nemkívánt
nedvességeket szívja fel sebesen és gyengéden, hanem az
összehasonlítóképességet is lehet gyakorlatoztatni a segítségével.
Ugyan ezúttal sem jöttem rá, mi a  különbség a piros, a kék és a
sárga dobozos változat között, de ami késik, nem múlik, addig is marad
a piros, annak ellenére, hogy állítólag állatokon tesztelik – lehet,
hogy most pár éjszakán keresztül kidörzsölt orrú, náthás fehéregerekkel
fogok rémálmodni, de valószínűbb, hogy nem.

Ja, és vettem még szilva-körte illatú (hullámokban érkező, leginkább
cefrére hajazó szag, még szerencse, hogy szeretem a cefrét)
szobaillatosítót. Jól tettem. Ami nem öl meg, az erősebbé tesz.

* Mint a viccben:

Egy kórházban az intenzív osztályon fekszik egy súlyos beteg, félig
öntudatlanul. Egyik nap behoznak mellé egy másik beteget, hasonló
állapotban. Néhány napig mozdulatlanul fekszenek, tele csövekkel,
tűkkel, csak a gépek hangja hallatszik. Egyszer az egyikőjük magához
tér, kinyújtja a kezét és megérinti a másikat.
– Józsi – nyögi elhaló hangon.
– Feri – válaszolja a másik.
Hosszú idő eltelik, mire újra megszólalnak:
– Szolnokról – mondja az egyik.
– Miskolcról – feleli a másik.
Jóval később így folytatják:
– Rák – suttogja az egyik.
– Nyilas – hangzik a válasz.