Tegnap hazamentem a szülői házba, gondolván, hogy ha már úgyis
kitagadtak, akkor elhozom a fontosabb dolgaim. Útközben beugrottam az
IKEÁba, mert az útközben volt, és egyébként is kellett ágyneműhuzat
(fogyóeszköz nálam), meg tükör (hogy végre megtudjam, hogyan nézek ki),
és ha már úgyis ott voltam, vettem plüsspatkányt magamnak, meg
plüssbárányt az unokahúgomnak, hogy legyen mit számolnia, ha nem tud
elaludni (csak egyet, mert így öt hónaposan nem hiszem, hogy nagyobb
számokat is ismer), meg dobozokat, meg számtalan egyéb kacatot, szokás
szerint. Többek között svéd sütiket, hátha így beenged a családom. A
málnásat persze megettem útközben.

Mikor megérkeztem, kiderült, hogy a kitagadtatásom átmeneileg szünetel,
a svéd sütiktől függetlenül, merthogy új játékuk van, a víztisztító
berendezés. Mondtam is apámnak, hogy akkor elektrolizáljunk, úgyhogy
elektrolizáltunk: a sima csapvízben kicsapódik valami kátrányszerű
dolog (gondolom, az elégett fehérjék), az üveges ásványvízben is (bár
kevesebb), a víztisztítósban viszont semmi. Meg a teán is látszik a
különbség, a csapvizes átlátszatlan, kicsit habos, és olyan sötétbarna
izék maradnak a pohár falán, a víztisztítós viszont tök átlátszó. Most
asszem, egy ideig nem iszom teát. A Cica is hazarohant, amikor
megérkeztem, de egy egér lógott ki a szájából, úgyhogy kénytelen voltam
kitenni, viszont meghallgattam az új sztorikat, állítólag ha
szembesétál egy kutyával, akkor jó eséllyel a kutya tér ki az ő útjából
(mondjuk a mi kutyánk egy gyík útjából is kitérne, reménytelen). Na és
aztán elkezdtem összepakolni a fontos dolgokat, és közvetlenül egymás
után két csalódás is ért: egyrészt a polcaimon meg sem látszott, hogy
levettem pár könyvet, másrészt viszont két lépést nem voltam képes
cipelni azt a pár könyvet, úgyhogy kénytelen voltam telefonos
segítséget hívni, ami némi konfliktust okozott a rendszergazda és az
énközöttem, mivel a kettőnk viszonyának harmóniája és
kiegyensúlyozottsága azon alapul, hogy én szoktam rá várni, és nem ő
rám. Én ugyanis gyárilag nem vagyok képes másfél percnél hosszabb ideig
duzzogni. Ő tegnap bebizonyította, hogy képes, mindenesetre nem hagyott
ott, és csak egy kicsit ütött meg, és utána beszélhettünk a húgyúti
fertőzésemről meg a titkárnőről, aki általában hallgat, néha engedélyt
kér tőlem kimenni pisilni, és a modorából ítélve valószínűleg
általánosságban is isteni méltóságként tisztel, de ha engem nem is,
akkor a Márkót, mert a Márkó bevetette vele szemben ezt a VNC-s
varázslatot, és a titkárnő csak leste értetlenül, hogy ugrál a kurzor a
képernyőjén magától, és aztán egyszer csak lett netje de még mailcíme
is, és akkor valami hihetetlen áhítattal a hangjában kérdezte meg, hogy
ezt tényleg a Márkó csinálta-e. A rendszergazda mindenesetre a lelkemre
kötötte, hogy világosítsam fel a lányt, hogy a Márkó csupán az ő
gyengébb, fejletlenebb változata, mondhatni, ő a rendszergazda light. Ezt mindenképp meg fogom tenni.

Aztán ma felhívott anyám, hogy akkor ugye meggondoltam magam, én meg
mondtam, hogy nem, úgyhogy helyreállt a rend. A szobám szilvaillatú, és
most megyek borsófőzeléket gyártani.