Gyakran gondolkodom egyébként mostanában az emberi tényezőkön, és nem
csak azon, hogy miért ad valaki a blogbejegyzésének olyan címet, ami
miatt már a következő sorban mentegetőzik, illetve hogy milyen logika
által kurváznak le pasik olyan lányokat, akiket nem érdekelnek (miért
gondolják vajon, hogy ha velük nem, akkor mindenki mással igen?), hanem
azon is, hogy hogyan lesz valakiből, aki ugyanolyan feltételekkel
indul, mint a közösség többi tagja, az adott közösségen belül rettegett
zsarnok, illetve negatív, de minden különösebb ok nélkül nagy
befolyással bíró tényező, mondhatni lokális türannosz. Ilyenek például
a főnéni a Száll a kakukk fészkére-ből, vagy az ellenszenves gyerek a
Legyek urából, vagy Mrs. Danvers a Manderley ház asszonyából, vagy én a
kommunából. Ha belőlem indulunk ki, akkor csak arról lehet szó, hogy az
adott csoport termékeny táptalajként kitermeli (szinte erőszakkal
kilöki) magából ezt a fajta személyiséget azzal, hogy nem tanúsít
különösebb ellenállást az elharapódzó, igazságtalan követelésekkel
szemben, míg végül azok szolgálnak majd a szociális interakciók
alapjául.

Vegyük például a péntek estét, amikor úgy hat körül én bejelentettem,
hogy nekem magánéletem lesz, és mindenki menjen haza a családjához. A
Márkó egy gyenge próbálkozás után (azt mondta, hogy de hát ő
itt itthon érzi magát, hiszen itt van lucia anyu) feladta, ami végül is
nem meglepő, tekintve, hogy ő itt alkalmazotti státuszban van, még ha
nem is az enyémben. A rendszergazda reakciója viszont már nem annyira
magától értetődő, hiszen ő – bár ez a blogomból talán nem mindig tűnik
ki egyértelműen – méltó ellenfelem egocentrizmus és retorikai érvelés
terén, már-már egyenrangú partnernek tekintem néha. Ezzel együtt szinte
csak alaki kifogást nyújtott be az előterjesztésem ellen, miszerint az
ő alkalmazottja, aki a pénzt keresi neki homloka verejtékével, távozzon
időnek előtte, illetve saját személyét illetően is meglehetősen
kompromisszumkésznek tűnt, párszor ugyan elküldött az anyámba
(kommunikáció terén meglehetősen családcentrikus este volt), de utána
elindult privát lakhelye felé, bár őt nem várják ölelő asszonyi karok
és csivitelő pulyasereg. És, noha ez számomra meglehetősen kényelmes
szociológiai felállás, kezdek aggódni a mentális egészségükért, a
pszichológia mai állása szerint ugyanis az ilyesmi akár maradandóan
megnyomoríthatja a lelküket, meg Stockholm-szindróma, meg ilyenek.

Lehet, hogy az asztalukra csempészek egy önvédelmi kézikönyvet. Vagy valamit a viktimológiáról.