Tegnap a Márkót is meginterjúvoltam görényügyben. Tudtam, hogy ő kemény
dió lesz, mert ugye a Titi meg én lányok vagyunk, minket levesz a
lábunkról minden, ami pici, ölelgetnivaló és enni kér, a rendszergazda
meg esendő ember, aki szereti a lányait, és ha azok görényt akarnak,
akkor megszerzi nekik a Tökéletes Görényt (még ha a szakirodalomból az
derült is ki számára, hogy a görény az tulajdonképpen nem más, mint egy
igen fejlett öngyilkos terrorista gépezet, aki őt folyamatos
rettegésben fogja tartani). De a Márkó, az más. A Márkó az férfi,
kemény, határozott, simán elbiciklizik hegynek felfelé akár két
számítógéppel is a hóna alatt, a vadon ura ő, őserő, irgalmatlan (néha
mosogat). Szóval megkérdeztem, mit szól a fejleményekhez, és nem
kellett csalódnom, rögtön határozottan és ellentmondást nem tűrően
felállította a határokat, mondván, hogy ő ugyan nem fogja folyamatosan
simogatni a görényt. Én ekkor rávilágítottam arra, hogy ő van ott az
irodában a legtöbbet, és a görényeknek szeretetre és melegségre van
szükségük, de ez se hatotta meg, eltökélten ragaszkodott ahhoz, hogy a
görény ugyan annyit mászkál az ő testén, amennyit akar, és alhat az
ölében, de ő akkor sem fogja folyamatosan simogatni.