Szóval a rendszergazda elvitt engem moziba, mi több, a filmválasztást is rámbízta (szeret veszélyesen élni). Én meg naná, hogy azt mondtam, hogy Bin-Jip, a Tavasz, nyár… stb-ben is megnyugtatóan keveset beszéltek, és én most a zabhegyezős korszakomat szenvedem, annak is azt a szakaszát, amiben Holden egy süketnéma lánnyal kíván élni távol a várostól.

A film kimondottan jó volt (mondja ezt olyasvalaki, aki hatszor nézte meg moziban a Pitch Blacket), de tényleg. Valószínűleg azért is, mert pont belepasszolt a hangulatomba (én is idegen lakásokban élek folyamatosan), meg azért is, mert koreaifilm-addikt vagyok, ugyanakkor nem feltétlenül rajtam múlt a dolog, hiszen legalább annyira nemzetközi és kultúrafüggetlen volt a sztori, mint a Raven teszt. Nem is spoilerkednék nagyon, csak még annyit, hogy a bin jip egy ritkán használt golfütő neve, és a főszereplők kimondottan jól néztek ki, kérdezte is a rendszergazda felháborodottan, hogy ezek szerint elég-e nekem másfél óra, hogy beleszeressek egy ismeretlen koreaiba, naná, mondtam én (még sok is, gondoltam). Ekkor a rendszergazda félreérthetetlen célzást tett arra, hogy szerinte beteges az elmeállapotom (konkrétan azt mondta, hogy olyan vagyok, mint a Rita, és nem a hurrikánra gondolt), én meg rávilágítottam a kettőnk közötti különbségre, ami abból áll, hogy én nem hisztériázok ajtórácsba kapaszkodva és nem fenyegetőzőm életellenes tevékenységgel és nem tudok muffint sütni tisztában vagyok azzal, hogy amit másba beleképzelek, azt csak beleképzelem, és nem fogok ismeretlen koreai színészeket vonzalmam kölcsönös jellegéről meggyőződve telefonon és személyesen zaklatni, ó, dehogynem, felelte erre a rendszergazda, mi több, kinyilvánította, hogy szerinte mától a golfozók sincsenek tőlem biztonságban.

Azért nem túl megnyugtató, hogy ilyen könnyű engem kiismerni.