Szóval találkoztunk tegnap, ha már úgyis Pesten (Budán) volt, és
először a korsóját rágta, utána az én számat. Pont olyan volt, mint
amikor először csókolt meg (pl akkor is seggrészegek voltunk). A U2-tól
énekelte a One-t lent a gitáros srác, a szomszéd szobából olyan
töménységű spanglifüst jött át, hogy nem csodálkoztam volna, ha anyagi
hozzájárulást kérnek tőlünk, és megittam az ő sörének nagy részét is.
Aztán a metróból is visszajött, aztán én mentem le utána a metróba, meg
ilyenek.

Pedig ritka szarul indult, tele voltam fontos mondanivalóval, tehát
csupa olyannal, amit csak mintegy mellékesen, társalgás közben lehet
megemlíteni, ennek következtében hosszasan ültünk egymással szemben
némán, bámulva a másik fülét. Szerintem a könyveknél is baromi fontos
az első mondat, az megadja egy időre az egész hangulatát, úgyhogy
sebesen pörgettem a fejemben a teljes értelmezőszótárat (beleértve az
idegen eredetű szavak függelékét is), hátha össze tudok rakni belőle
valamit, amitől minden rossz jó lesz, kisüt a nap, és ránktámad a
világbéke, mert a feszültség lassan kezdett tarthatatlanná válni. Ő is
ezt a kezdést várta, amiben benne van minden, ami méltó hozzánk meg a
helyzethez. Bár nem sürgetett, de időnként kérdőn nézett rám, szerintem
nem is bízott bennem igazán. Mindenesetre amikor végül kimondtam, a
hatás frenetikus volt: fiú az
asztalra borulva röhögött, feladva az addig igen hatásosan gyakorolt
ejrópaifilmes "esőverte hídon merengek a ködbe" imázs biztonságát, és
onnantól kezdve tényleg minden jó lett.

Az ominózus mondat egyébként úgy szólt, "ja, meg vettem habverőt is". Nagyot üt, ha van előtte tizenöt percnyi hatásszünet.