A héten azért ismét visszanyertem a bizodalmam az ügyintézőkben, a helyi szolgáltatói világban és az univerzumban úgy általában.

A bizodalmam (átmeneti) elvesztése a C*B bank idegenszívű üzletpolitikájának volt köszönhető, amelynek része az, hogy bármilyen problémámra azonnal reagálnak, hajlandóak ajánlás nélkül, ámde bebiztosítva kiküldeni nekem különböző bankkártyáimat, ezáltal megfosztva engem a helyi (egyébként nemlétező, mert még épül, immár két éve) postával való személyes kapcsolattartás lehetőségétől, és pénzt adnak nekem, basszus, az első szóra. Ráadásul a banki ügyleteimet is simán átterelték webes interfészre, mintha az járna, hogy nekem ne kelljen a fiókjukba rohangálnom hat előtt. Az első ilyennél még azt hittem, hogy ez csak véletlen és megbocsátható túlkapás, a havidíj elengedésénél viszont rájöttem, hogy ezek egyszerűen nem emberek, pláne nem magyarok.

A kizökkent világom most viszont a kábeltévé-szolgáltató, majd az I**A bútoráruház jóvoltából látszik helyreállni, akik teret adnak a jól megszokott, dévaj évődéseknek ennenmagukkal, sőt, mintegy biztatnak rá. A kábeltévések pl tarifákat nem, viszont egy négyjegyű számot feltüntetnek a honlapukon – ez utóbbit sokáig nem veszik fel, majd kiderül, hogy csak bajai ügyeket intéznek általa. Mivel (az ismeretlenség jótékony ködének betudhatóan) semmi bajom Bajával, megkísért a gondolat, hogy gyorsan odaköltözzem, lépéselőnyt szerezve ezáltal, majd kalandvágyó énem elveti ezt, és beszélek kábel@budapest-tel, ahol biztosítanak róla, hogy majd jönnek, de előtte hívnak. hogy mikor, az legyen meglepetés, hogy hirtelen tudjak nekik örülni (juszt se idézek nekik a Kis Hercegből, pláne, mivel Exuperyvel a Citadella után meglehetősen eltávolodtunk egymástól, leginkább az én hibámból). És azóta (4 napja) sem sikerült átérniük az utca túlsó oldaláról, ahonnan jönni fognak, mint azt furmányosan kiderítettem.

Lassan kezd bennem felszínre emelkedni a szokásos szingli-dilemma, hogy na most mi van? Felhívjam én őket? Ha igen, akkor fennáll a lehetősége, hogy túlzott rámenősségemmel végleg elriasztom a másik felet magamtól, de mi van, ha elvesztették a telefonszámomat? Viszont ha csak arról van szó, hogy nem tetszett a hangom, azt igazán a szemembe mondhatnák anélkül, hogy folytatással kecsegtetnek.

Hasonlóképpen jártam az I**Ával is, ők se hívnak, határozott ígéretük ellenére (így jár, aki többekkel kokettál párhuzamosan). Pedig először azt hittem, azért hoztak tévesen 20 cm-rel nagyobb ágyat, hogy legyen ürügy a továbbiakra, de most kezdek elbizonytalanodni. Lehet, hogy valaki más van a dologban? Egy másik vevő, aki fiatalabb, szebb, és nagyobb a melle? Vagy csak betegek? Vagy nem akarják, hogy azt higgyem, túl könnyen kaphatóak? Szóval vívódom, de ez a vívódás éppoly édes, mint fájó, az a fajta kapcsolat eleji izgalom, amire pár évtized múlva, amikor már a fiatal, törekvő szolgáltatóláncok arra se fognak érdemesíteni, hogy a szórólapjukat bedobják a ládámba, nosztalgiával fogok visszaemlékezni. Vesszen a globalizáció és az értelmetlen automatizálás, aszondom, és nyilvánítsák a világörökség részévé a buro hungaricát, úgy is, mint couleur locale-t.